Gondoskodom, tehát vagyok.
Ez nagymamám mottója – Descartes után szabadon, félig viccesen – , egy nőé, aki mindent megtett két gyermekéért, ma pedig nyolc unokáját támogatja a szárnybontogatásban. Kiskorom óta látom, hogy neki valamiért rengeteget jelent a finom étel, az illatos, vasalt ruha. Egy év házasság kellett hozzá, hogy igazán megértsem őt.
Már tudom, milyen különleges szeretet fűz ahhoz az emberhez, akiről napról napra gondoskodhatok, ahhoz, aki azért vesz fel tiszta ruhát reggel, mert én kimostam, ahhoz, aki azt eszi ebédre, amit én csomagolok, akit én ápolok, ha beteg.
Nem vagyok otthonülő típus, sokat pörgök, tanulok, dolgozom, soha nem gondoltam volna, hogy a házimunka több lesz nekem, mint pár tétel a teendők listáján. Mára látom, hogy a gondoskodás az identitásom részévé vált.
A házasságunkban megtapasztaltam, hogy az ételeken, ruhákon, tiszta padlón keresztül is kifejezhetem a szeretetemet a férjem iránt. Ez persze nem jelenti azt, hogy naphosszat rabszolgaként súrolom a fürdőcsempét, egyszerűen felfedeztem a feladatban a szeretetnyelvet.
Nagyon hálás vagyok, hogy az új életszakaszban ennyit tanulhatok, azt pedig különösen élvezem, hogy a férjem is felfedezte, hogyan fejezze ki szeretetét a háztartásban. Rengeteget segít.
Gondoskodom, tehát vagyok. Meredeken hangzik, de így már érthető.
Még nem érkezett hozzászólás