A minap Budapesten egész hosszan buszoztam átszállás nélkül. Ilyenkor az emberek több dolgot szoktak csinálni: megállás nélkül nyomkodják telefonjukat, cöcögnek és kritizálják a többi utast vagy a sofőrt vagy a hülye gyalogosokat, bömböltetik a zenét a fülükbe, bámulnak kifelé az ablakon, vagy jobb esetben olvasnak, ha nem egyedül vannak, akkor beszélgetnek. Teljesen hangulatfüggő, hogy mikor melyik megoldást választom. De most eszembe jutott, hogy ez alatt a 20 perc alatt pont el lehetne mondani egy kötött imát, amibe este már fáradtan biztos, hogy belealudnék.
Így is tettem. Persze a környezet nem ingerszegény, úgyhogy nem mindig könnyű odafigyelni. Nagyjából a felénél járhattam, amikor leült velem szembe egy középkorú hölgy. A történet szempontjából lényegtelen, de nagyon szép, kedves arca volt, csinosan volt felöltözve, kedvességet sugárzott a megjelenése. Konstatáltam magamban, hogy szívesen lennék majd ilyen én is az ő korában. Közben azt is észrevettem, hogy egy kereszt lóg a nyakában, (ezt persze kb. minden harmadik embernél látjuk manapság), és egy kis medál is van rajta.
Valahogy olyan jó érzésem volt: imádkoztam, és közben kedves hangulat is lett körülöttem.
Miután a hölgy elhelyezkedett, táskájában keresni kezdett valamit, és előhúzott egy rózsafüzért. Na, ettől még boldogabb lettem!
Ezt ritkán nézzük ki embertársainkból, hogy ők is hívők, hogy ők is imádkoznak a buszon, hogy a békés külső egy hívő lelket rejt. Nem is jut eszünkbe ilyesmi. Nem rosszindulatból! Csak egyszerűen mert nem jár ilyesmin az eszünk. Talán mert túl negatívak vagyunk? Vagy pesszimisták? Vagy kritikusok, előítéletesek?
Nem tudom. De nekem ez egy nagyon jó élmény volt, minden közhelyes következtetés levonása nélkül. A nap egyik apró öröme.
Téglásy Nóra
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
1 Komment
Mellém a múltkor leült egy ilyen tipikus kontyos, ősz hajú néni, elővette az okostelefonját (ez tökre meglepett) és észrevettem, hogy a Bibliát olvassa rajta, szóba elegyedtem vele, nagyon aranyos volt, ez egy nagyon kellemes élmény marad számomra.
Aztán a múlt héten szintén a buszon meghallottam, hogy egy hölgy azt ecseteli a mellette ülő néninek, hogy ő nem hisz Istenben, és főleg nem hiszi, hogy Isten jó. Szerettem volna beszélgetni vele, de sajnos le kellett szállnom, de pont volt nálam egy Mai Ige kiadvány, azt oda adtam neki pár szó kíséretében. Igazából magamon is meglepődtem, azelőtt sosem csináltam ilyesmit.