Mindig csak rólam szól?

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a rendszeres imádságról, és ha egyszer-egyszer mégiscsak sort kerítünk rá, akkor is csak magunkkal, a saját problémáinkkal, kéréseinkkel vagyunk elfoglalva. Úgy látom, hogy meglehetősen rossz állapotban van az európai imádság-kultúra, sok mindent kellene újra-felfedeznünk ezzel kapcsolatban. Ezúttal a közbenjáró imádságról szeretnék írni, amely az egyik legjobb lehetőség az Istennel való találkozásra.

Emlékeztek arra a történetre, amikor egy béna embert a barátai visznek Jézushoz, de a sokaságtól nem férnek hozzá? Kibontják a tetőt és onnan eresztik le, egészen Jézus elé. Ezt írja Lukács: „Ő pedig látva hitüket, így szólt: Ember, megbocsáttattak a te bűneid.” Később pedig: „Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Az pedig a szemük láttára azonnal felkelt, fogta az ágyát, amelyen feküdt, és Istent dicsőítve hazament. Ámulat fogta el mindnyájukat, és dicsőítették az Istent, megteltek félelemmel, és azt mondták: Csodálatos dolgokat láttunk ma!” (Lk 5,17-26 részletek)

Na már most: mi lett volna ezzel az emberrel, ha nincsenek ott a barátai, akik elvitték Jézushoz? Valószínűleg a bűneiben és bénán hal meg. Egyedül képtelen lett volna elvánszorogni a házhoz is, ahol a Mester tanított és gyógyított, nemhogy Jézus elé jutni… A barátok tették lehetővé ezt a mindent megváltoztató találkozást. És ami nagyon érdekes, hogy nem is csak a tettük kellett ennek az embernek a gyógyulásához. A Szentírás ezt írja: „Ő pedig látva hitüket”. A barátok hitéről (is) beszél, egyértelműen nem (csak) a beteg emberéről.

Csodálatos lehetett annak idején átélni ezt az egészet. Vajon mi az, ami ebből ma is megvalósulhat, és milyen módon? Hiszen Jézus már nincs itt emberként a földön.

Jakab levele az egyik kedvenc könyvem a Bibliában, egészen zseniálisan ír nagyon fontos kérdésekről. A könyv végén a másokért való ima is előkerül:

„Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jk 5,13-16)

Mi történik akkor, amikor egymásért imádkozunk? Ugyanúgy, ahogy az előző történetben a beteg embert a barátai vitték Jézus elé, mi is ugyanúgy Jézus elé visszük egymást. Ha valaki épp rossz állapotban van, beteg, depressziós, ki van száradva a lelke vagy épp nagy döntés előtt áll, könnyen érezheti úgy magát, hogy egyedül képtelen megbirkózni mindezzel. Mekkora szükség van ilyenkor azokra az emberekre, akik ott vannak, jelen vannak, és képesek ezt az embert imádságban Jézus elé vinni! Jézus látni fogja a hitüket, meghallgatja az imádságukat és csodát tesz.

Hatalmas lehetőséget kaptunk ezzel Istentől! Miért nem élünk vele sokkal gyakrabban? Itt az ideje kilépni a saját magunk vonzásából és másokért is imádkozni. Kérdezzük meg a barátainkat, hogy miben van most szükségük támogatásra és imádkozzunk ezért rendszeresen! De a másik oldal is igaz: merjünk segítséget kérni a barátainktól, a lelki vezetőnktől; sokkal könnyebb közösen megküzdeni a nehézségekkel.

A közbenjáró imádságnak alapvetően két fajtája létezik: az első, amikor „távolról” imádkozunk másokért. Szinte naponta élem át ennek a döbbenetes erejét; egy-egy vizsga, zh előtt, az előadásaim előtt, egy-egy nehezebb időszakban az első dolgom, hogy írok néhány kedves barátomnak és a Nagymamámnak, hogy imádkozzanak értem. Sokszor utólag nem is értem, hogy sikerülhetett valami ennyire jól! És ez kölcsönös, ők is rendszeresen keresnek meg hasonlókkal; van, akiért hónapokig imádkozunk, míg végül történik is valami az ügyben.

A közbenjáró imádság másik fajtája, amikor személyesen, élőben imádkozunk a másikért. Ez talán az egyik legkülönlegesebb és legintimebb dolog, amit keresztényként átélhetünk. Hihetetlen megtapasztalni, hogy ezekben az imádságokban mennyire jelen van Isten! Éltem már át olyat, hogy valaki megtörve, lelki roncsként jött oda hozzánk imát kérni, és az ima végén mérhetetlen örömmel és megkönnyebbüléssel távozott, és ez az öröm nem percekig tartott, hanem ténylegesen egy belső változás volt. Egy másik alkalommal egy barátom a közbenjáró imádság alatt tudott sok év után, könnyek között megbocsátani az Édesapjának és állt helyre ezzel párhuzamosan az istenkapcsolata, „meggyógyult” az istenképe. Volt olyan imánk is, amelynek a végén a lány, akiért imádkoztunk, életében először imádkozott hangosan Istenhez; később azt mondta, ez volt élete egyik legjobb élménye. És ez csak három példa abból a rengetegből, amelyek az elmúlt években történtek.

A közbenjáró ima az egyik legjobb lehetőség arra, hogy Isten belépjen valakinek az életébe. Nagyon biztatok minden kedves Olvasót, hogy imádkozzatok együtt, imádkozzatok egymásért, vigyétek egymást Jézus elé! Biztos vagyok benne, hogy csodálatos dolgokat fogtok tapasztalni!

Egy kis kiegészítés a közbenjáró ima első fajtájához: nehéz minden nap ugyanazért imádkozni. Nagyon könnyű megunni, belefáradni. Én úgy csinálom ezt, hogy az imaszándékokat elosztottam a hét hét napjára, minden napnak van egy nagy témája (pl család, barátok, párkapcsolat, stb), ezen belül konkrét imaszándékok, nevek; és minden nap csak azért a témáért imádkozom a „közbenjáró rész” alatt. Nekem ez nagyon bejött, próbáljátok ki!

(Egy korábbi blogunkban már volt szó a másokért való imádságról, azt is ajánlom (újra)olvasásra!)

hirdetés