Egy aranyos kis történettel kezdem. Tavaly kereszteltem egy három éves kisfiút. a 23. zsoltárról beszéltem, hogy a jó pásztor vigyáz a juhokra, és igyekeztem közvetlen lenni, ezért a gyereknek mondtam: amikor még egész kicsi csecsemő voltál, édesanyád nagyon vigyázott rád, ahogy nagyobb leszel a szüleid továbbra is vigyáznak rád, és még sokan fognak vigyázni, az óvónéni, a tanárok, de mit gondolsz, ha felnőtt leszel, ki fog vigyázni rád? Már majdnem mondtam, hogy van egy pásztorunk, aki egész életünkben vigyáz ránk, amikor a kis srác bemondta: én magam. Majd én vigyázok magamra. Arra gondoltam, hogy ez a kis gyerek is már mennyire magabiztos: majd én, én vigyázok magamra. Hányan gondolják így, és közben nem is sejtik, hogy mennyi veszély fenyegeti őket.
Mindnyájan tudnánk példákat mondani arra, hogy milyen fenyegetett világban élünk, és mennyire ki vagyunk szolgáltatva bajoknak, testi, lelki veszedelmeknek. Nemcsak a sorsunk eseményeinek, hanem a körülöttünk és a bennünk lévő gonosznak. Vak az, aki nem látja, hogy ebben a világban itt van a gonosz, és munkálkodik, rombol körülöttünk és bennünk, sokszor megfoghatatlan, csak a következményeit, a pusztítást látjuk. Tönkrement életek, még a hívők között is vannak elbukott, a hitet elhagyott testvérek, akik egykor jól kezdték, de visszaestek. Ők is azt mondták, hogy majd vigyázok én magamra, de jött egy bűn, egy kísértés, mondjuk az anyagi jólét utáni vágyakozás, fiatal hívőknél egy nem Istentől való párkapcsolat, házasság, és elhagyták a hitet. Nem tudtak vigyázni magukra. A gonosz hatalma nagyobb volt.
Testvérek, ez az első, amire Isten meg akar tanítani minket, hogy tanuljuk meg, a gonosz hatalma mindig nagyobb a mi erőnknél.
A háborúk állítólag ott dőlnek el, hogy melyik félnek jobb a titkosszolgálata. Ki rendelkezik több információval az ellenségről? Ha tudom, hogy a gonosz erősebb mint én, akkor azt is tudom, hogy a magam erejével nem szállhatok vele szembe. Segítséget kell kérnem.
Isten azt mondja: az ő hatalma őriz, védelmez minket. Ezt kell nekünk először tudatosítani magunkban. Luther azt írja az Erős vár kezdetű énekünkben, hogy: “Erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk. De mi nem magunkra és a magunk erejére nézünk, hanem arra a hős vezérre, akit Isten rendelt mellénk.” Ő, Jézus Krisztus az, aki megőriz minket a bűnökkel, kísértésekkel szemben, a veszedelmek között. Ez a három, a bűn, a kísértés és a külső nehézségek azok, amelyek leginkább rombolják, pusztítják a hívő ember életét, emésztik a hitét.
Nézzük meg egy kicsit részletesebben ezeket.
A bűn
Nem is az egyes, konkrét bűnökről szeretnék itt beszélni, hanem a bűn hatalmáról. Arról, amit az egész Szentírás mond a bűnről, és amit Jézus így mond, hogy aki a bűnt cselekszi, az a bűn szolgája. Egész pontosan fordítva a szolga szót, a bűn rabszolgája.
Ki ne tudná, tapasztalta volna közülünk, hogy a bűn megkötöz. Rabszolgává tesz. Nem tudom abbahagyni.
A zsoltáríró úgy mondja, hogy körülvettek a halál örvényei, a sír kötelei fonódtak körém. Szinte magunk előtt látjuk a gúzsba kötött embert, nem tud megmoccanni sem, nem tud magán segíteni, nem tud menekülni. Az emberiség ilyen helyzetbe került, amikor Isten ellen fellázadtunk. Amikor azt mondtuk, majd én magam vigyázok magamra. Tudom én, hogy mi jó és mi rossz. Persze, hogy tudom. Csak Pál apostol kénytelen leírni, hogy tudom a jót, mégsem azt teszem, hanem a rosszat teszem, amit nem is akarok. De kénytelen vagyok a rosszat, a bűnt tenni, mert ott van bennem, a testemben, a véremben, a génjeimben. Ágoston is azt mondja, hogy nem tudok nem vétkezni. Vagyis csak vétkezni tudok. És nem tudunk magunkon segíteni, rabszolgái vagyunk a bűnnek, meg vagyunk kötözve. És minden egyes bűn, amit elkövetünk, csak jobban szorosabbra húzza ezt a kötelet. Mese az, hogy nekünk szabad akaratunk van. Nincs szabad akaratunk, uralkodik rajtunk a bűn hatalma. Aki csak egy kicsit is őszinte magához, az bevallja ezt.
És ha bevallja, akkor felhagy az olyan önáltatással, hogy én igyekezem megtartani Isten parancsait, én azért alapjában jó vagyok. Aki őszinte, az csak egy kétségbeesett kérdést tesz fel, ami Pál is feltett, hogy én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem?
Eljutottunk-e odáig, hogy tehetetlenek vagyunk a bűnnel, önmagunkkal, azzal a helyzettel, amibe beleszülettünk? Ha igen, akkor szól hozzánk az ige: Titeket Isten hatalma őriz.
Testvérek, a bűn hatalmával szemben csak az Isten hatalma tud megőrizni minket. Az a hatalom, ami Jézus Krisztusé, aki azért jött, hogy legyőzze a bűnt, és leoldja rólunk a bűn kötelékét. Egyedül ő teheti ezt meg, mert ő Isten Fia, az egyedüli bűntelen, aki keresztjén magára gyűjtötte a világ bűneit, és halálával megfizetett értük. Azóta a bűnnek nincs többé hatalma azok fölött, akik hiszik, hogy Jézus Krisztus az ő bűneiket is megsemmisítette. A bűnnek nincs többé joga az életemhez. Szabad vagyok, mert Isten megmentő hatalma őriz a bűnnel szemben. Jézusban, a keresztjére nézve láthatjuk nap mint nap Isten megmentő hatalmát. Hálát adunk-e minden nap hogy ilyen hatalmas Urunk van?
Balicza Iván
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás