Válás és kereszténység

Időről-időre felmerül a kérdés (legutóbb a római családszinódus kapcsán), hogy haladva a korral, az egyház megengedi-e “végre” a válást? Nem tudom mennyire jelentene ez haladást, és természetesen  egyáltalán nem tisztem nyilatkozni a tanítóhivatal nevében, azonban arra gondoltam, hogy írok egy posztot arról, hogy mit tanít ebben a kérdésben a Szentírás. Végső soron keresztények esetében ez sem egy utolsó szempont.

Miért fontos ez a kérdés? Mert Isten kinyilatkoztatását senkinek, se az egyháznak se a pápának nincs hatalma megváltoztatni, tehát ha találunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban tanítást a Bibliában, jobban tesszük, ha azt követjük. A válás kérdéséről Jézus három helyen beszél: Márk 10., Máté 5. és 19. fejezetében. A válás legalizálását pártolók leginkább Mátéra szeretnek hivatkozni, ahol mintha Jézus megengedné a válást házasságtörés esetén. Ha azonban egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk ezt a mondatot, rájövünk, hogy ez az értelmezés téves. Egzegézisre fel!

A kulcsmondatot Máté evangéliumának ötödik fejezetében találjuk:

Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör. (Mt 5,32)

Ez a mondat mintha arról szólna, hogy el lehet elválni, ha az egyik fél megcsalja a másikat. Azonban a magukra valamit is adó biblikusok egészen másképp gondolják, és ha egy kicsit megvizsgáljuk ezt az igerészt, rögtön rájövünk, hogy igazuk lehet. Ami a kezdő bibliaolvasónak is feltűnhet, hogy két helyen beszél erről Jézus (Máté és Márk evangéliumában), de ez a kitétel, hogy “hacsaknem paráznasága miatt”, egyedül Máté evangéliumában van benne.

Miért van ez? Tudjuk, hogy az evangéliumok leírásakor az evangélisták ugyanabból az élményanyagból dolgoztak, mégis kicsit arra a közösségre szabták az üzenetet, aminek írták. Ez természetesen nem jelent lényeges eltérést a tanításban (például nem lehetséges, hogy egyik evangéliumban Jézus megengedi a válást, a másikban nem), csupán néhány speciálisabb, az adott közösségre jellemző szempont kiemelését. Tudjuk, hogy Márk Péter tolmácsa volt a görög ajkú, azaz pogány hívek felé, és az ő igehirdetését írta le, Máté viszont a zsidókból lett keresztények számára írt. Ezt a tényt az evangéliumok több sajátossága is alátámasztja. Jelen esetben pont a vizsgált igeszakasz miatt érdekes ez. Ugyanis például míg Márknál szerepel az is, hogy az asszony hagyja el a férfit, Máténál csak a férfiről mondja, hogy elbocsátja feleségét (ez pedig megegyezik az akkori görög és zsidó gyakorlattal).

A témánk szempontjából még fontosabb, hogy az eredeti görögben Máténál, ahogy egyébként a magyarban is, két különböző szó szerepel: paráznaság (porneia) és házasságtörés (moikao).

A házasságtörés az a szó, ami Márk evangéliumában is szerepel, míg a paráznaság csak Máténál. Mi a különbség? A házasságtörés egyértelműen a házastárs megcsalását jelenti a görögben, a paráznaság viszont “minden fajta erkölcstelen szexuális aktivitás”-t. És itt válik fontossá, hogy Máté az evangéliumát a zsidóságból áttért keresztényeknek írja, ugyanis a zsidóknál komoly problémát jelentett az a nem megengedett de megtűrt gyakorlat, hogy időnként a fiatalok együtt éltek, házasság nélkül, ezt pedig paráznaságnak hívták, mert erkölcstelennek tartották (ahogy ma is az). Ez amolyan élettársi közösség volt, ami könnyen felbomlott. Mivel azonban nem számított házasságnak, az sem számított válásnak, ha megszakadt. Jézus mondata tehát ezek alapján így hangzana szabad fordításban:

Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – kivéve, ha nem házasságban élnek, csak parázna kapcsolatban –, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.

Az, hogy Jézus nem engedte meg a válást, világossá teszi, hogy amikor erről kérdezik, több esetben is visszautal a teremtés eredeti rendjére, hogy férfi és nő “egy test lesz” (Ter 2, 24) aztán hozzáteszi azt a mondatot, amit mi is elmondunk az esküvői szertartásában, hogy “Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mk 10,9; Mt 19,6). Tehát egyértelműen jelzi, hogy a korabeli gyakorlat eltér Isten eredeti szándékától, és aki őt akarja követni, annak vissza kell térnie a teremtésben megalkotott rendhez.

Azt is tudjuk, hogy Jézus korában a válás megítélése nem volt egyértelmű, még az írástudók között sem. Két irányzat létezett: a laxista és a rigorista. A laxista irányzat gyakorlatilag bármilyen indokkal megengedte, hogy a férj válólevelet írjon. Például akár ha az egyik ebédnél az asszony odaégette az ételt, mehetett útjára. A másik – szigorúbb – irányzat azonban egyedül a házasságtörés esetén engedte meg a válást. Ezért kérdezik meg a farizeusok Jézust, hogy ő vajon melyik tábornak ad igazat. Ha Jézus egyszerűen a szigorúbb irányzatot képviselte volna, a hallgatóság minden bizonnyal nem lepődik meg rajta, hiszen egy létező, és sokak által elfogadott álláspontot képvisel. Viszont azt olvassuk az evangéliumban, hogy még a tanítványok is kiakadtak azon, amit Jézus mondott: “ha így áll a dolog, nem érdemes megházasodni” (Mt 19,10). Ez a felháborodás aligha magyarázható másképp, mint hogy Jézus egy akkoriban szokatlan szigorúságú gyakorlatot vár el követőitől.

A fentiek alapján egyértelműen látszik, hogy Jézus nem tartotta elfogadhatónak a válást, ha már egyszer létrejött a házasság. Az, hogy a keresztények Jézus tanítását mindig is így értelmezték, és már a korai egyházban is eszerint éltek, világosan látszik Pál apostol a korintusi híveknek írt leveléből, ami néhány évtizeddel Jézus mennybemenetele után íródott, tehát a korai egyház egyházfegyelmét tükrözi:

A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét. (1Kor 7,10-11)

A “nem én parancsolom, hanem az Úr” kifejezéssel jelzi Pál, hogy amit leír, az Jézus parancsa, nem az övé. Erre a különbségtételre utal az is, hogy egy sorral később ezt olvassuk: “a többieknek azonban én mondom, nem az Úr…”. Pál tehát világosan jelzi, hogy melyik tanítás jön Jézustól, és melyik tőle. Így olvasva az idézett igehelyet egyértelmű, hogy amit Pál tanít a válás tilalmáról, az Jézus kifejezett útmutatása, és mi ezt a gyakorlatot tartjuk a mai napig az egyházban.

Létezik azonban az a helyzet is, amit Pál is említ, hogy valamilyen okból a házastársaknak szét kell válniuk (például a ma sajnos elég gyakori családon belüli erőszak miatt az egyik fél és a gyerekek testi épségének megőrzése érdekében). Ilyenkor a vétlen fél elköltözhet, de ugyancsak a Szentírás tanítása szerint “maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével”. 

Természetesen mindez – ahogy Ferenc pápa figyelmeztet az Amoris laetitia című apostoli buzdításában – nem arra való, hogy farizeusi irgalmatlansággal a fejére olvassuk annak, aki felé épp megértéssel és szeretettel kéne fordulnunk, nehéz helyzete miatt. Az igazságot, azaz a világos útmutatást és az irgalmasságot, azaz a meghívást a kiengesztelődésre Istennel, mindig együtt kell hirdetni. Hogy ennek mi a módja, az már egy másik cikk témája lehetne.

hirdetés