2016. 05. 05.

A felesége megkérte, hogy randizzon egy másik nővel. A világ legjobb ötlete volt.

A felesége megkérte, hogy randizzon egy másik nővel. És ezzel megakadályozta, hogy egy életen át lelkiismeret-furdalása legyen…

21 év házasság után a feleségem azt akarta, hogy vigyek el moziba és vacsorázni egy másik nőt. Azt mondta: Szeretlek, de tudom, hogy ez a nő is szeret téged, és szeretne veled tölteni egy kis időt.

A másik nő, akivel a feleségem akarta, hogy randizzak, az édesanyám volt. 19 éve megözvegyült, de a munkahelyi elfoglaltságaim és a három gyerekünk miatt csak néha tudtam meglátogatni.

Aznap este felhívtam, és mondtam, hogy menjünk el vacsorázni és nézzünk meg moziban egy filmet.

hirdetés

„Valami baj van veled?” – kérdezte.

„Csak gondoltam, jó lenne együtt tölteni egy kis időt. – válaszoltam – Ketten.”

Egy kicsit gondolkodott, majd azt felelte: „Nagyon szeretném!”

Azon a pénteken, amikor elmentem érte, egy kicsit ideges voltam. Be volt sütve a haja, és azt a ruhát viselte, amit az utolsó házassági évfordulójukon. Olyan ragyogó mosolya volt, mint az angyaloknak.

„Meséltem a barátaimnak, hogy ma este a fiammal leszek, és ők is nagyon izgatottak!” – mondta, ahogy beszállt a kocsiba. „Alig várják, hogy elmeséljem a találkozónkat!”

Elmentünk egy étterembe, ami bár nem volt elegáns, de kényelmes, jó hangulatú hely volt. Anyám úgy karolt belém, mintha ő lenne a First Lady. Miután leültünk, fel kellett olvasnom neki a menüt, mert ő csak a nagyobb betűket látta. Az előételek felénél felnéztem, és láttam, hogy anya engem bámul, nosztalgikus mosollyal az arcán. „Amikor kicsi voltál, én olvastam fel a menüt neked.” – mondta. „Akkor most itt az ideje, hogy elengedd magad, és viszonozhassam a szívességet.”

A vacsora közben nagyon kellemeset beszélgettünk; semmi különleges, csak átbeszéltük, kivel mik történnek. Olyan sokat beszéltünk, hogy lekéstük a mozit… Amikor hazaértünk hozzá, azt mondta: „Szívesen megyek veled legközelebb is, de csak abban az esetben, ha akkor majd én hívhatlak meg.” Beleegyeztem.

„Milyen volt a vacsora?” – kérdezte a feleségem, amikor hazaértem.

„Nagyon jó. Sokkal jobb, mint hittem.” – válaszoltam.

***

Néhány nappal később édesanyám meghalt egy komoly szívroham következtében. Annyira hirtelen történt, hogy esélyem sem volt bármit tenni. Később kaptam egy levelet egy számlamásolattal abból az étteremből, ahol vele ettünk. A hozzá csatolt üzeneten ez állt: „Kifizettem előre ezt a számlát. Nem voltam benne biztos, hogy ott tudok majd lenni. De azért két főre fizettem: neked és a feleségednek. Sosem fogod megtudni, mennyit jelentett nekem az az este. Szeretlek, Fiam!”

Ebben a pillanatban értettem meg, hogy mekkora jelentősége van időben kimondani: Szeretlek! És megadni a szeretteidnek azt az időt, amit megérdemelnek. Semmi sem fontosabb a családnál.

 

Forrás: 9GAG 9gag.com, kép: Huffington Post

Ezt a cikket Téglásy Nóra önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul.

Borítókép: Senior woman and adult son on the beach
Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás