A sorozat lezáró cikke néhány gyakran felmerülő kérdésről a katolikus egyház tanításával kapcsolatban. (A sorozat korábbi cikkeit itt és itt találod.)
Te csak azért vagy katolikus, mert annak neveltek!
Engem kétségtelenül katolikusnak neveltek, de ne gondold, hogy nem kellett megküzdenem vele. Kamaszként én is szembetaláltam magam a katolikus egyház nehezen érthető tanításaival, és meg kellett küzdenem a hitemért. Rengeteg vita, utánajárás, ha mondhatom így – munka van a hitemben. Azt gondoltam 16 éves koromban, hogy ha az egyház akár csak egy kérdésben is téved, akkor nem tudhatom biztosan, hogy amit az üdvösségről mond, az igaz-e. Ez pedig komoly probléma. Ezért nagyon komolyan utánajártam minden kérdéses tanításnak. És ma pap vagyok. Ez sokat elárul. Mindenkinek – nevelkedjék bármilyen hitben – eljön az a pillanat, amikor a szüleitől eltanult hit megrendül, és újra felteszi a legalapvetőbb kérdéseket. Ez a hit fejlődésének dinamikája, ami szükséges ahhoz, hogy kialakuljon a felnőtt hit, ami már a sajátod. Amikor már nem anyu és apu miatt mész templomba, hanem a saját döntésed miatt. (Erről kedves blogger társam itt írt bővebben.)
Csak azért, mert katolikus vagy, toleránsabbnak is kéne lenned!
Azt hiszem ezt a tolerancia dolgot kissé félreértjük ma, vagy divatos kifejezéssel élve “túltoljuk”. Azt gondoljuk, hogy azt jelenti, hogy bárki bármit csinál, azt el kell fogadni. Ez szerintem nincs így. Én Jézust követem, aki a bűnöst szerette, a bűnt elítélte. Imádságra hívott az ellenségeinkért, de világossá tette hogy a bűnt nem tolerálja. Amit a házasságtörő asszonynak mondott, jól mutatja a lelkületét: “Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezz!” (Jn 8,11) Nem ítéli el, de világos, hogy amit csinált, az bűn. Többet ne tegye. Tehát megértő a bűnös iránt, de világosan elítéli a bűnt. Hogy valósul meg ez ma? Szeretem a rablót, de bűnnek tartom a rablást. Elfogadom a homoszexuálist, de nem fogadom el a homoszexuális cselekedetet. Jézus tanítását és minden tettét egységben kell látni: a megtérő bűnöshöz mindig irgalmas volt, a farizeusokra viszont haragudott, mert nem ismerték fel a bűneiket. Az a Jézus, aki arról beszél, hogy szeretnünk kell az ellenségünket, ostort fon, hogy kiűzze a templomból a kereskedőket. Szerintem ennek semmi köze ahhoz amit a világ gondol ma a toleranciáról.
Miért kell gyónni mennem, ha újra elkövetem ugyanazt a bűnt, ráadásul a pap is bűnös?
Miért mosol kezet, ha úgyis újra koszos lesz? Miért fürdesz, ha holnap úgyis újra kell? Persze tudom, hogy sokan küzdenek azzal, hogy egy-egy bűn megszokottá és lassan az életük részévé válik. Ha így áll a helyzet, érdemes megbeszélned a lelkivezetőddel, hogy hogyan tudnál hatékonyan küzdeni ellene. Dolgozzatok ki stratégiát, és kérd, hogy kísérjen végig a folyamaton. Itt most erről nem írnék többet, de egy tanácsot a lelki mesterektől ideírok: ahogy a gyom nem tűnik el, ha újra és újra levágod, csak ha gyökerestül kitéped, a bűnt sem elég csak automatikusan felsorolni minden egyes gyónásnál. Érdemes az önismeret segítségével megkeresni a gyökerét, és életgyónást vagy teljes búcsút végezni, ezek segítségedre lehetnek. Keresd meg tehát a gyökerét a bűnnek, találd meg a hatékony ellenszerét, és tarts ki a fejlődésben. A gyakori gyónás egyébként éppen a bűn elleni harcban ad neked nagyon erős segítséget. Isten azért adta, mert szabadon akar téged látni, nem a bűneid rabszolgájaként. És hogy a pap is bűnös? Igen. Sokszor furcsa is hallgatni azok gyónását, akik nálam sokkal jobb emberek, sokkal szentebbek. Jézus mégis nekünk adta ezt a feladatot. Emlékszel? “Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,23) Miért van ez így? Mert – legyünk őszinték – kell egy külső ember, aki segít tisztán (de legalábbis kívülről) látni magadat és a tetteidet. Ellenkező esetben nagyon könnyen megmagyarázod magad előtt, és felmented magadat. Kell valaki, aki segít a tetteidet a maguk valóságában látni. És jobb híján ez egy szintén bűnös ember lesz, mert itt a földön sajnos nincsenek tökéletesek.
“Én katolikus vagyok, de…”
Mindig elszomorodom, amikor ezt hallom. Ma nagyon vagánynak tűnik úgymond “gondolkodó katolikusnak” lenni, ami alatt azt értjük, hogy hiába van a hited és a hitről való tudásod egy tízéves szintjén, mégis azt gondolod, hogy jobban tudod mit kéne tanítania az egyháznak egy-egy kérdésről. Ha az egyház egyik vagy másik tanítását nem érted, felnőtt keresztény kötelességed utánaolvasni, és akarni megérteni, hogy mit miért tanít az egyház. Ez személyes felelősséged is. Bármelyik kisgyerek képes azt mondani, hogy “nem”. Ezt hívjuk dackorszaknak. De csak egy felnőtt képes rá, hogy utánajárjon annak amit nem tud, és átgondolt, felnőtt döntést hozzon. Ha ezt nem teszi meg, az súlyos mulasztás. Emellett szerintem – ha megfogadsz egy tanácsot – legyen benned annyi alázat, hogy bármilyen okos vagy, nem lehetsz okosabb, mint 2000 év összes teológusa, akik a Szentírást kutatták, és munkájuk nyomán kialakult az egyház tanítása. Nagyon jól segít az alázat elsajátításában, ha olvasol pár oldalt mondjuk Aquinói Szent Tamástól. Hamar fel lehet fedezni, hogy milyen mélységei vannak a teológiának.
Miért nem támogatja az egyház a melegházasságot?
Elhiszed nekem, ha azt mondom, hogy az egyház nem dönthet ebben a kérdésben? Ez ugyanis az isteni kinyilatkoztatás része, amiről (mint korábban írtam) senkinek nincs joga dönteni Istenen kívül. Sőt: az egyháznak általában nem áll módjában eldönteni, hogy mit szabad és mit nem, mi bűn és mi nem az. Meglepő, mi? Egy dolgot tehet: ha felmerül egy kérdéses helyzet, akkor megvizsgálja a kinyilatkoztatás fényében (azaz: mit mond maga Isten a Bibliában erről), és ennek alapján válaszolja meg a kérdést. A mi feladatunk a kinyilatkoztatás megőrzése, nem pedig átírása. A modern korban hirdethetjük az evangéliumot modern nyelven (akár modern csatornákon, például egy keresztén blogon), de az evangélium tanítását nem modernizálhatjuk, nem változtathatjuk meg. Azt mondja Szent Pál apostol a Galata levélben, hogy “ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!” (Gal 1,8) A Biblia pedig ebben a kérdésben teljesen egyértelműen fogalmaz: Isten a saját képmására férfinak és nőnek teremtette az embert (Ter 1,27). Amúgy személyesen sem tartanám jó ötletnek. Bár megértem, hogy a homoszexuális hajlamot érzők szeretnék ha a társadalom elismerné a kapcsolatukat, nem feltétlenül lenne jó döntés. Gyakori érv, hogy “nem ártanak vele senkinek”. Ez sajnos nem így van. A homoszexuális kapcsolatban élők sokkal inkább ki vannak téve a szexuális úton terjedő betegségeknek, egyrészt a gyakoribb promiszkuitás (partnerváltogatás) miatt, másrészt mert a férfi ánusza – a nő vaginájával ellentétben – nem úgy lett megalkotva, hogy ellenálló legyen a behatolás során fellépő hámsérüléseknek és fertőzéseknek. Ez, és a homoszexualitás kísérő jelenségei (depresszió, fokozott hajlam a függőségekre és az öngyilkosságra stb.) hozzájárulnak, hogy az aktív homoszexuális életet élők átlagosan 15-20 évvel rövidebb ideig élnek. Az aktív homoszexualitás tehát egyértelműen káros életmód, és akkor még nem tettünk említést az egyéb felmerülő kérdésekről, például, hogy ha házasodhatnak, akkor fogadhatnak-e örökbe gyereket, ami szintén újabb kérdéseket vet fel, hiszen a gyereknek is vannak jogai. Látod, soha nem ilyen egyszerű, hogy “nem árt vele senkinek”. Ha csak nem élsz Robinson Crusoeként egy szigeten, minden cselekedetednek kihatása van másokra.
Engedd meg, hogy feltegyek egy utolsó kérdést itt: ha van egy betegség, ami megkeseríti a beteg életét, vajon mennyire politikailag korrekt dolog elhallgatni a beteg elől, hogy ha akar, meggyógyulhat, mert létezik terápia? A homoszexualitást ugyanis évtizedek óta sikeresen gyógyítják célzott segítő beszélgetéssel. Az lenne a minimum, hogy ezt nem hallgatják el azok elől, akik gyógyulni szeretnének, akik mégsem érzik annyira jól magukat ebben az életmódban. (Ha téged, vagy egy ismerősödet érinti ez a kérdés, a Youtube-on találsz videókat “A homoszexualitást megérteni” címmel.)
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
3 hozzászólás
Kedves Cikkíró!
Sajnálom, hogy a megjelenéshez képest későn kommentelek, elsősorban nem is azért, hogy más olvassa, hanem azért, hogy egy kicsit Ön is átgondolja, hogy a fenti cikkel, és elsősorban az utolsó blokkal mennyi probléma van.
Először arról, hogy a Bibliába – annak egészébe – vetett hittel, mégis, parancsai közül való mazsolázásról nem fogok írni, mert hitbéli kérdésekkel értelmetlen vitába szállni, (a sikeres vallások mind kinyilatkoztatók és mindnek az a logikai alapja, hogy a földön csak Isten akaratát képviselheti a választott emberek köre, így ez meddő vita lenne) ezért elsősorban az általam kifejezetten károsnak ítélt mondataira szeretnék koncentrálni.
1. Gyakori érv, hogy “nem ártanak vele senkinek”. Ez sajnos nem így van.
Ezzel a mondatával tulajdonképpen kártékony lényeknek állítja be a homoszexuálisokat. Kérem, gondolja végig, milyen érzés olvasni azt, hogy a valaki a puszta létével káros! Hiába az, hogy igyekszik az emberek segítségére lenni, a rászorulókat támogatni (a társadalom, benne azokkal, akik történetesen kereszténynek vallják magukat, 90%-ánál sokkal erőteljesebben) a családját támogatni, a párját éppúgy mindenben segíteni, mint egy heteroszexuális, a munkája kifejezetten hasznos a társadalomra nézve. Kérem gondolja végig, milyen érzés az a fajta megvetés, ami a társadalom többségének, és kiváltképp egy spirituális vezetőnek a szavaiból árad. Valószínűleg Önnek is fáj, mikor egyháza (melyet Isten kiválasztott) évszázados, véres bűneit, beleértve a legutóbbi botrányait kérik Önön számon minduntalan, nem törődve a pozitívumokkal, amit ugyanez az egyház adott a világnak.
2. “A homoszexualitás kísérő jelenségei (depresszió, fokozott hajlam a függőségekre és az öngyilkosságra stb.)”
Ezek a jelenségek nem a homoszexualitást kísérik, hanem a társadalom viselkedését, és beleértve a fenti mondatok mentén az Ön szavait is. És kifejezetten a homoszexuálisok azon rétegét érinti, akik egyáltalán odafigyelnek ezekre a véleményekre, akik párbeszédben gondolkodnak, akik nem utasítják el mereven annak a többségnek a szavát, akik részéről a legtöbb bántást kapják. Ezekkel a szavakkal Ön is ennek a többségnek a tevékeny része.
3. “sokkal inkább ki vannak téve a szexuális úton terjedő betegségeknek, egyrészt a gyakoribb promiszkuitás (partnerváltogatás) miatt, másrészt mert a férfi ánusza – a nő vaginájával ellentétben – nem úgy lett megalkotva, hogy ellenálló legyen a behatolás során fellépő hámsérüléseknek és fertőzéseknek.”
Ez a megállapítás több szempontból sem igaz, és szeretném felhívni a figyelmét, hogy ezek az érvek épp azok számára jelentenek komoly veszélyt, akiket védeni szeretne. Egyrészt ma már a HIV esetében is a heteroszexuális nők léptek elő rizikócsoporttá, mert a homoszexuálisok megtanultak együtt élni a veszéllyel, másrészt pedig azért, mert tényleg elhiszik, amit Ön is állít, hogy a vaginában nem keletkeznek sérülések szexuális aktus során. Ezt vélni tévedés, terjeszteni megtévesztés. Ideje lenne a heteroszexuálisok esetében is komolyabban venni a felelős szexuális viselkedés erősítését, amit épp a jelenlegi konzervatív “vallásos” kurzus sorvasztott el. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy miért alakult ki HIV-járvány a liberálisnak, toleránsnak vagy a mostanában divatosan emlegetett lobbiktól fertőzöttnek nem nevezhető Oroszországban. Ezek a dolgok nem hitbéli kérdések, hanem tudást igényelnek.
Beszélnünk kell még arról is, hogy a promiszkuitás és a homoszexualitás egy lapon emlegetése ősi érv, csakhogy nem több a szokásos ellenszenvek erősítésénél. A homoszexuális nők például egyáltalán nem tekintenek másképp a szexre és a partnerükre, mint a heteroszexuálisok, és sok férfi sem, habár azt el kell ismerni, hogy a férfiak a homoszexuálisok körében is nehezebben köteleződnek el, akárcsak a heteroszexuálisok. Mindenesetre azoknak – és higgye el, nem törpe kisebbségről beszélünk – akik normális, szereteten alapuló tartós és monogám kapcsolatban élnek, sértő, ha az jut róla eszébe másoknak, hogy fűvel-fával…
A mi még fontos ennél a pontnál, az az, hogy a legtöbb homoszexuális férfi körében a szexuális érintkezésnek semmivel nincs nagyobb szerepe, mint egy heteroszexuális férfi életében, és a nőknél is pontosan ugyanez a helyzet. Ezért érdekesek az érvek arról, hogy a hálószobában mindenki azt csinál, amit akar. A melegek közös élete sem a hálószobában zajlik.
3. “Elhallgatni a beteg elől, hogy ha akar, meggyógyulhat.”
Az elme érdekes dolog, és nem kétlem, hogy vannak, akik képesek élethosszig tartó önmegtartóztatásra, legyen szó katolikus papokról vagy homoszexuálisokról, akik hiszik, hogy ez az egy mód van rá, hogy megfeleljenek Istennek. A “gyógyulás” hirdetésére létrejött szervezetek azt hirdetik, hogy sem provokálni, sem megbántani nem akarnak senkit, de amellett, hogy az egész létezésük épp ezekre épül, ráadásul a legtöbben (szülői, társadalmi, vallási) kényszer miatt kerültek a mozgalmakba, sehol sem állítják, hogy tisztán heteroszexuálissá varázsolták őket. Ez persze szintén hitbéli kérdés, amiről ugye nem vitatkozunk, annyit csak hozzá, hogy szerintem a hazugság nagyobb bűn, mint párként szeretni, támogatni az életben valakit, aki történetesen egynemű velünk.
Remélem, legalább az ingerküszöbét eléri az itt leírt pár gondolat. Kérem, az egyház mai álláspontját a fentiek értelmezésekor egy kicsit tegye félre, miszerint mindannyian bűnösök vagyunk, van aki azzal, hogy homoszexuális, van aki mással. Ezt egyszerűen azért nem tudom elfogadni, mert a rablógyilkos bűnét a véres keze jelzi, a korrupt hivatalnokét a dagadó zsebe, a másokat szavakkal, tettekkel bántani igyekvőkét pedig az elszállt vagy leírt szavai. A homoszexuálisok bűnét pedig a párjuk, az életük társa jelzi. Véleményem szerint ez nem logikus, ha valaki látja benne a logikát, kérem, fejtse ki!
Kedves LACI01!
Elemzésén látszik, hogy vagy érintve van a témában, vagy nagyon jól kiismerte azt.
Egy dolgot azonban az nem tartalmaz; miért vagyunk a Földön.
Mint teremtmények, feladatunk van. Nagyon szépen körülírja, hogy a mássággal küzdők is tudank Istennek tetsző dolgokat csinálni.
De a bűn nem a másság, hanem az Istennek nem tetsző (Isten előtt utálatos) dolgok végzése.
A kés a konyhában hasznos, egy gyilkos kezében bűn beteljesítésében alkalmazott eszköz. Alfred Nobelt az ilyenszerű lelkiismeretfurdalása vitt a róla elnevezett díjnak a megalapítására.
Nem arról szól a blog, hogy a homoszexuálisok bűnösök.
Az egyház mindennemű perverziót kerülendőnek tart; heteroszexuálisat, homoszexuálisat egyaránt.
Arról vitatkozni, hogy a homoszexuális perverzió bűn-e Isten előtt, értelmetlen.
Isten, aki a világot teremtette, benne az emberrel világossá tette annak életcéljához vezető legegyszerűbb módját, kikövezve a tízparancsolattal.
Világos kell, hogy legyen, az embernek nem az a kizárólagos célja, hogy az embert (akár önmagát, akár másikat) boldoggá tegye, bármi áron, hanem a szeretet “világtengerébe” való bekerülést. Ehhez el kell fogadni az önzés kizárását. A szeretet több puszta testi vágyódásnál egy személy iránt. A szeretet az, amikor ki tudjuk magunkat üresíteni másokért, legyen az öreg, gyermek, korunkbeli.
A szexualitás is csak egy eszköz, ami jó valamire. De nem önös célra. A homoszexualitás itt zsákutca. Az önzésnél marad. Nem tud kitárulkozni a szeretet világtengerében. Szeretheti, tisztelheti egymást két azonos nemű, ahogy szeretheti és tisztelheti egymást két eltérő nemű, eltérő korú személy. Szeretheti az anya gyermekét, szeretheti a gyermek szülőjét, szeretheti az unoka a nagyszülőt, szeretheti a férj a feleségét és viszont. De az utóbbi ezt a szeretetet képes tovább vinni egy olyan Isten előtt kedves cél beteljesítéséig, melyet az összes megelőző esetben nem lehetséges. A szexszualitást, mint eszközt csak férj és feleség tudja felelősen alkalmazni.
Nem az tehát a baj, hogy két azonos nemű szereti-tiszteli egymást, akár a rajongásig, hanem ha valaki a szexualitást rosszul használja, legyen az eltérő nemek között, vagy azonos nemek között.
Még férj és feleség is használhatja rosszul, Isten előtt utálatos módon a szexualitást, ha annak csupán a két ember gyönyörködtetése a célja. A két azonos nemű ember esetében ez triviális!
Isten minden kis élet kezdeténél ott van, hogy megteremtse a lelket.
Hamvas Béla szavaival: 1. Isten van. 2. Nem Te vagy az.
Isten áldását kérem Önre, mert ez a gyönyörű képességünk is megadatott.
“Engedd meg, hogy feltegyek egy utolsó kérdést itt: ha van egy betegség, ami megkeseríti a beteg életét, vajon mennyire politikailag korrekt dolog elhallgatni a beteg elől, hogy ha akar, meggyógyulhat, mert létezik terápia? A homoszexualitást ugyanis évtizedek óta sikeresen gyógyítják célzott segítő beszélgetéssel. Az lenne a minimum, hogy ezt nem hallgatják el azok elől, akik gyógyulni szeretnének, akik mégsem érzik annyira jól magukat ebben az életmódban.”
Rosszul mondta el Hodász “atya” a bu21gyógyító varázsigét, amely következtében megszállta a bu21démon. Jobban kellett volna figyelni latinórán vagy az ördögűzés szeminárium alatt! 🙁