Nekem feleség kell!

Nekem feleség kell. Olyan, akit én fedeztem fel magamnak, meghódítottam, bókoltam neki és udvaroltam. Olyan, aki az előbbi kifejezésekhez nem használ értelmező szótárt, vagy nem tekinti azokat múlt század eleji, idejét múlt, fölösleges időhúzó tevékenységnek. Aki nem tekinti az udvarlást elhagyható lépésnek, átugorható fázisnak, aki nem néz rám csalódottan, nem dühöng, nem vágja utánam a cipőjét, és nem hiszi azt, hogy meleg vagyok, vagy lúzer, esetleg mindkettő, mert az első randi után az arcára adok puszit és nem fogadom el sejtelmes mosollyal a felajánlott italt. Nekem feleség kell.

Olyan, aki tud várni, és nem ő az, aki huszonnégy órán belül telefonál. Aki nem küld üzeneteket minden lehetséges módon, magyarázatot várva, azért, mert én ezt nem tettem meg. Aki nem tesz fel mindent egy lapra, és mindig van B terve. Aki nem hiszi azt, hogy én leszek a paripán száguldó, lobogó hajú királyfi, karddal és szablyával, aki megmenti az összes démonától. Egyébként még az is lehet, hogy én leszek. De ő azt is feldolgozza lelkileg, ha esetleg nem.

Nekem feleség kell. Olyan, aki tudja, hogy nélkülem is életben marad, felszínen marad, nem csúszik le és nem húz le magához. Aki nélkülem is lélegzik, aki nem szívja el az erőmet, nem kapaszkodik a gyökereimbe, nem fojt meg, hanem élni, kiteljesedni enged. Aki nem belőlem táplálkozik. Aki évek múltán is ragyogni akar velem, fejlődni, haladni és felemelkedni akar, nem elszürkülni, elhidegülni, szívet bezárni. Aki képes lehámozni rólam a lelkem rétegeit, ismeri a gyengeségeimet, de soha nem céloz rájuk szándékosan, mérgező, pusztító szavai fegyverével. Aki ismeri az összes arcomat, mégis tudja melyik az igazi. Ha ezt elfelejteném, emlékeztet rá, és segít, hogy újra rátaláljak. Aki akkor is ugyanezt az arcomat látja és szereti, amikor majd az idő és emlékeim mély ráncokat rajzolnak rá.

Nekem feleség kell, olyan, aki fehér ruhában jön hozzám. Akinek az ujjára húzom a jegygyűrűt, és akit ölemben átemelek a házunk küszöbén. Aki nem engedi, hogy lássam őt menyasszonyi ruhában az esküvőnk előtt, mert még hisz a hagyományokban. Aki nem gondolja azt, hogy a házasságlevél egy papírfecni, ezért bármikor, egy mozdulattal lesatírozható róla a nevünk, és átírható máséra. Akivel a világ alapvető fontosságú kérdéseiben egyetértünk, és nem kell kificamodott vagy elferdült nézetei miatt kínos, kényszer-kompromisszumot kötnöm. Olyan, aki közös gyerekünket valóban dédelgetni való kincsnek érzi. Akinek a gyerekszülés nem társadalmi elvárás és nem biológiai óra függvénye. Aki, ahogyan a lelkét, a testét is felkészíti az anyaságra, gyermekünket tökéletes, egészséges negyven héten át üzemelő bio-inkubátorában vigyázza… Ám ha mégsem adatik meg nekünk a szerelemgyümölcs, akkor marad a szerelem maga, és ő tudja, boldogtalanabb lennék, ha ő nem lenne nekem.

Nekem feleség kell. Aki úgy enged a testéből kortyolni, hogy közben a lelkével táplálkozom, azt ölelem. Aki azonnal megérti az általam használt szeretetnyelvet, nem áll értetlenül, nem kell magyarázkodnom, fölös energiákat használva gesztikulálnom. Aki az arcomba kiabálja, ha megbántottam. Aki nem tolja el a kezemet, és nem vár el többet, mint amit adni tudok. Aki megőrzi a tartását, női energiái izgalmasan vibrálnak, de nem ég állandóan ezer fokon. Nekem feleség kell, és nem azért, hogy az életemet jól átlátható fájlokba rendezze, adminisztráljon, és életem karmestere legyen. Hanem azért, mert elegem van a magányos kóborlásból és abból, hogy eddig mindig mellényúltam. Engem a Nő inspiráljon és mozdítson előre. Haza akarok végre menni hozzá. Le akarom dobni a nyakkendőmet, át akarom ölelni és bele akarok szagolni a nyaka bőrének illatába.

Talán nem álom, hogy megtalálom.

forrás: stylemagazin, 2015. május, Király Eszter, kép: Freepik

hirdetés