2016. 04. 15.

A bevállalós asszony…

A héten sokat gondolkodtam azon, hogy miként beszélgessek diákjaimmal az életről, az élet védelméről. Arra gondoltam, hogy a Szentírásból felolvasom nekik az angyali üdvözlet történetét. A diákok figyelmesen hallgatták Mária és az Angyal beszélgetését és persze a választ: Történjék velem szavaid szerint.

Mennyire irigylésre méltó Mária határozottsága. Mai nyelven úgy fogalmaznánk, hogy bevállalós csaj volt. Vállalta a gyermeket, mellyel az Isten megajándékozta, mert tudta, hogy az élet ajándék.

Ma, amikor – külföldi szponzorok bőkezű támogatása mellett – a sajtó azt harsogja, hogy az állam/egyház bele avatkozik az emberek magánéletébe. Pedig nem tesz mást, csak tükröt tart a társadalom elé és felhívja a figyelmünket: Nem „építhetjük” tovább a halál kultúráját. Szembe kell nézni a test bálványozásának bűnével és vissza kell fordulnunk a gyarapodás útjára. Jó lenne már végre az élet oldalára állni. Ebben pedig az első lépés a magzat védelménél kezdődik.

A legkiszolgáltatottabbnál, legsebezhetőbbnél, annál, aki semmiről sem tehet. Ő minden esetben Isten ajándéka, lehet, hogy nem a vér szerinti szüleinek, hanem azoknak, akik évek óta várnak a sorukra, hogy gyermeket fogadhassanak örökbe. De az biztos, hogy a Teremtőnek mindenkivel célja és álma van. Így volt ez 2000 évvel ezelőtt is.

Ha Mária elzavarta volna az angyalt, ha mindenben a társadalmi elvárások szerint cselekedett volna, nem beszélhetnénk egyedülálló szerepéről az Üdvtörténetben és talán Krisztusról sem….

Tanítványaimnak óra végén azt kívántam, hogy ők is olyan bevállalós keresztény emberek legyenek, mint Mária volt, aki hitt, aki bízott, aki remélt, és aki az ÉLETET választotta.

Bese Gergő

Bese Gergő Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás