Átlépni a szakadékot – interjú Székely Jánossal

Hol tart a cigányság társadalmi integrációja? Mik az eredmények? Mi a kulcs a megoldáshoz? Mennyire ismerjük cigány nemzettársinkat? És mi a hétköznapi ember felelőssége? Erről beszélgettünk Székely János püspök atyával, aki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, valamint a cigánypasztoráció felelőse a Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából.

Hogyan lett Ön cigányügyi referens? Ez egy kiosztott feladat, vagy pedig személyes indíttatás vezette erre a területre?

A kezdés, az személyes. A legelső falu, ahol papként működtem, Érsekvadkert volt Nógrád megyében, itt sok cigány élt. Fájdalmas volt számomra látni, hogy a cigánygyerekek közül gyakorlatilag senki nem járt templomba. Ezért próbáltam barátkozni velük. Megtanultam a cigány himnuszt, leültem az iskola udvarára egy gitárral, papi reverendában… ez egy jelenség volt… Előfordult, hogy 20-30 gyerek állt ott körbe, és tátott szájjal nézték, hogy mi az, hogy cigányhimnuszt éneklünk? Lassan elkezdték beíratni a gyerekeket hittanra. Aztán egyszer elmentem hozzájuk látogatóba, egy utcában lakott az összes cigány. Akkor nagyon nagy ünnepség volt, tánc, ünnepi beszéd… Mondták, hogy itt ilyen még nem volt, mióta világ a világ, hogy a pap a cigányokhoz eljött. Szóval így kezdődött a barátságunk.

Sokan azt gondolják, hogy a cigánypasztoráció egy nagyon fontos terület, de annyira mélyről fakadó gondok vannak itt, hogy igazán hosszú távú eredményeket nem lehet elérni. Mi erről a véleménye?

Érdekes ez a kérdés, mert Magyarországon a cigányság első háromszáz éve nagyon békés volt, nem voltak nálunk olyanfajta cigányüldözések, mint Nyugat-Európában. Ennek az egyik fő oka, hogy nálunk akkoriban volt munkájuk. Ez egy nagyon fontos tapasztalat! Látható, hogy ha a cigányságnak a munka világában van helye, akkor jelentős társadalmi konfliktusok nincsenek. Aztán különböző okokból kifolyólag – főleg az erőszakos letelepítési kísérleteknek köszönhetően – a helyzet elkezdett megromlani.

Viszont az utóbbi száz évben Magyarországon nagyon jelentős előrelépések voltak: a második világháború után elindult a cigányságnak egy nagyon erős beépülése a társadalomba a munka kötelezővé tételével. Nagyon sokat jutott előre Magyarország az iskoláztatásban is, európai viszonylatban a cigányság iskoláztatottságát nézve sok tekintetben nálunk a legjobbak az arányok. Tehát vannak nagyon nagy eredmények, ezt nem szabad elfelejteni. Én azt gondolom, hogy tart a társadalom a tényleges integráció felé, persze nem magától értetődő, hogy ez meg fog történni. Mindenesetre azt látjuk, hogy van egy nagyon pozitív vonulat az elmúlt hatvan-hetven évben. Azt is fontos látni, hogy történelmi léptékben ez nem sok.

Gondoljunk csak bele abba, hogy a magyarság ősei a földművelést, a magántulajdont, az írást-olvasást  körülbelül ezer éve kezdték el tanulni. És szerencsére voltak emberek, akik hittek abban, hogy ez lassanként menni fog.

Azt gondolom, hogy amit akkor megkapott a népünk – igen gyakran külföldről –, azt most nekünk is tovább kellene adnunk.

Mennyiben tekintik önmagukat magyaroknak a hazai cigányság tagjai?

Fontos világossá tenni, hogy a magyarországi cigányság nyilvánvalóan része a nemzetünknek. A legtöbb cigánynak Magyarországon abszolút kettős identitása van, tehát ő egyszerre cigány, és egyszerre nagyon lelkesen és őszintén magyar. Az ő szívükben a kettő – magyarság és cigányság – teljesen egy.

A legtöbbjük sajnos mélyszegénységben él, akár Budapesten, akár vidéken. Mi ennek az oka?

Hogy mitől van ez az óriási nyomor? Ennek az egyik legfőbb oka a rendszerváltás utáni gazdasági helyzet. A rendszerváltásig a munkaképes cigányok túlnyomó része dolgozott. Kötelező is volt, de ahogy mondtam, szívesen is tették. A rendszerváltás után azonban a többségük elvesztette a munkahelyét. Akkoriban nagyon sok átgondolatlan gazdasági döntést hoztak, és a cigányság helyzetét sem gondolta át jól senki.

A cigányság a társadalmunk egyik legsebezhetőbb rétege, olyan szempontból, hogy végzettségük alacsonyabb, gyengébb a motivációjuk a munkában, a munkaadók is általában bizalmatlanul fogadnak egy cigány embert és alapvetően a munkahely is jóval kevesebb lett. Mindez összeadódva eredményezte azt, hogy ’93-ra már csak a munkaképes korú cigányság 28 százalékának volt munkája. Ez gyakorlatilag azóta sem javult. Tehát a cigányság nyomorának a legfőbb oka a munkanélküliség.

Gondolom, ebből következnek a mostani konfliktusok is, a bűnözés, a devianciák…

Igen, jelen problémáinknak a legfőbb oka is ez, például a közbiztonság megromlásának. Ez se volt így a rendszerváltás előtt, sőt még néhány évvel utána se. Ilyen jellegű problémák, hogy nem lehet egy faluban a kertbe semmit elültetni, mert elviszik; vagy, hogy rettegnek az idős emberek, hogy mikor fognak hozzájuk betörni… Ez nem volt így harminc évvel ezelőtt Észak- Kelet-Magyarországon. Ennek a kialakulása az óriási nyomorral indult el. Azt gondolom, hogy politikai játszmákhoz is felhasználták ezt a kérdést, amikor olyanokat hangoztattak, hogy „megélhetési bűnözés”. Hosszú távon ezzel a cigányságnak sem használtak.

A Vatikánban 2005-ben kiadtak egy dokumentumot, aminek a címe: Irányelvek a cigánypasztorációban. Ebben írnak a bűnözésről is, és egy nagyon érdekes dolgot mond!

Azt, hogy ahol a bűnözést kicsit is szabadjára engedik, ott a feszültség hatalmasra nő a társadalmon belül, és ez egyik félnek sem jó.

De a munkanélküliségből sok más probléma is adódik. Egyrészt az óriási elkeseredés, és reménytelenség. Nagyon sok olyan falu van, ahol a fiatalok azt látják, hogy már se az apja, se a nagyapja nem jutott munkához, csak nyomor van. Emiatt nehezebben kezdenek el ők is tanulni. Sokan azt mondják, hogy az iskola, az oktatás az alapvető kiút a helyzetből, és ez igaz, csak elfelejtik azt, hogy az iskolázottság és a munkahely kérdése mindkét irányból összefügg.

Akkor tud valaki jó munkahelyet kapni, ha van végzettsége. De megfordítva, akkor lesz motivációja a tanuláshoz, ha látja, hogy ezzel van esélye munkát kapni. Ha azt látja, hogy nincs, akkor nagyon nehéz rávenni.

Pedig sajnos ez most nagyon jellemző.

Jelenleg Magyarországon ez a helyzet, nagyon kilátástalan sok cigány fiatalnak a helyzete, és nehéz őket motiválni. A kilátástalanságból fakad nagyon sok pótcselekvés. Sajnos az utóbbi néhány évben a kábítószer nagyon erősen megjelent, akár fogyasztás, akár kereskedelem formájában. Erről is azt gondolom, hogy a magyar állam és a magyar rendőrség túlságosan passzív. Nagyon sokan teljesen világosan látják, hogy ki és hol kereskedik kábítószerrel, de nem nagyon lépnek. Sok olyan negatívuma a fogyasztói társadalomnak, mint az erkölcstelen élet, a prostitúció, a cigányságot jobban fenyegeti, mint az össztársadalmat. Az egyik nagy hiányosságuk, hogy a kultúrájuk bizonyos értelemben gyenge. Kevés a hagyomány, a szokás. A gyerekeket nagyon szeretik a családban, ölbe veszik, ölelik, dicsérik, de nagyon kevés dologra nevelik, kevés dolgot adnak át. És emiatt a gyenge kultúra miatt nincs egy szellemi védőhálója, amivel immúnissá tudná tenni magát a modern világ bizonyos veszélyeivel szemben.

És ez ellen a sok negatívum ellen mit tehet a cigánypasztoráció? Ez csak egy lelkigondozásra koncentráló tevékenység, vagy kihat a gyakorlati életre is?

Azt szoktam mondani, hogy három oszlopa van a cigányság fölemelkedésének: a tanulás, a munkahely és a hit. És a harmadik, a hit a legfontosabb!

Nagyon sokszor átéltük, hogyha valaki Jézussal találkozik, akkor az egész élete megváltozik!

Tehát a szenvedélyektől megszabadul, a családjához teljesen másképp áll hozzá, hirtelen kap egy löketet ahhoz, hogy tanuljon, dolgozzon. Az Egyháznak a cigánypasztorációban Jézus a legfontosabb, minden szociális munka és tanulás előtt. De nyilván nem csak erre korlátozódik a munkánk, hanem próbálunk gyerekeknek segítséget nyújtani a tanulásban, ez a második legfontosabb tevékenységünk. Jelenleg Magyarországon mintegy hatvan közösségi házat működtet a katolikus Egyház. Olyan helyek ezek, ahova iskola után jönnek a gyerekek tanulni, játszani, van mosakodási és mosási lehetőség, jogi tanácsadás, szociális segítés, és néhol tudnak a megélhetés biztosításában is segíteni.

Az evangélium átadásának sokféle módját keressük. Egy nagyon jól bevált módja a Cursilló, ami egy három napig tartó nagy élmény és találkozás Krisztussal, illetve a résztvevőnek önmagával. Ez egy őszinte, rengeteg tanúságtételből álló program. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon alkalmas ez a számukra, hogy a hithez hamar eljussanak. Sokszor látjuk, hogy egy ember gyökeresen átalakul ennyi idő alatt.

Alapvetően nyitottak a hitre?

Igen, igen! Sok értéke van a cigányságnak, erről sajnos sokszor megfeledkezünk, és hajlamosak vagyunk csupán problémaként tekinteni rájuk. De van rengeteg kincsük is! Az egyik pontosan a hit, ateista cigány nem igazán van. Még van hitük… Néha babonás, vagy egyszerű, de nagyon mély és őszinte. Sok más nagy értéke van még a cigányoknak. Sokuknak van kiemelkedő zenei tehetsége, táncos tehetsége. Rettentő erősek a családi szálak, irigylésre méltóak a köztük lévő kötelékek.

A mindennapokban azt lehet tapasztalni, hogy sokszor találkoznak ellenszenvvel a cigányok, ami nyilván nem visz előrébb semmit… Hogy lehet megfordítani ezt a dolgot?

Fontos látni, hogy nem úgy kell beilleszkedniük a társadalomba, hogy minden kulturális sajátosságukról le kelljen mondaniuk, hanem az értékeikkel, a sajátos életstílusukkal együtt. Az integráció nem csak annyit jelent, hogy matematikailag összekeverünk az osztályban romákat és nem romákat, és az magától mindent megold. Hanem a mélyben ez azt jelenti, hogy jó kapcsolatok vannak a társadalmon belül cigány és nem cigány között. Ez akkor tud alakulni, ha vannak hiteles emberek mindkét oldalon, akik ezt elkezdik építeni. Ezek az összekötő emberek jelenleg mindkét oldalról nagyon hiányoznak!

Fontos szerepe lehetne az ellenszenv csökkentésében a médiának, amely általában rendkívül sematikus cigányképet közvetít.

A cigányság legtöbb előfordulása három témához köthető, ami a politika, a művészet és a bűnözés. A legtöbb cigány se nem politikus, se nem művész, se nem bűnöző.

A normál cigány arc mondjuk egy anyuka, aki küszködik, hogy eltartsa a családját. Ez alig jelenik meg. A társadalomnak nincs reális képe a cigányságról. Ez is óriási feladat lenne: egy reálisabb, illetőleg pozitívabb cigányképet sugározni.

Az Egyháznak, azt gondolom, nagyon nagy lehetősége van a szakadék átlépésében. Sok helyen, ahol a pap, vagy a nővér nyitott, ott a cigányok átélhetik a teljes befogadást.

Kevés hely van a társadalomban, ahol megtapasztalhatják, hogy épp olyan ember vagyok, mint a másik.

Így egy nagyon gyógyító befogadás-élményt kapnak. Az Egyháznak, mint erősebb, szerencsésebb félnek könnyebb a kezdeményezés, a szakadék átlépése. A papot a legtöbb cigánycsaládban nagy tisztelettel, szeretettel fogadják, nem is tekintik kívülállónak, hanem egyből úgy, mintha közéjük tartozna. Nagy dolog lenne, ha minél több pap, hitoktató vagy nővér tenné meg azt a lépést, hogy átkel a szakadék túloldalára, és ellátogat a családokhoz. Néha elég annyi, hogy az ember bemegy, és eszik az ételből, amit adnak, és máris rengeteg sebet gyógyít.

És mi nekünk, hétköznapi keresztényeknek, vagy jóakaratú embereknek a felelősségünk?

Nagyon sok szerepe lehet ebben mindenkinek. Volt egy cigány fiatal, aki cigánysoron nőtt föl, de diplomát szerzett. Gyakran elmeséli, hogy elsős általános iskolás volt, és rengetegszer nem ment iskolába. De volt egy tanárnője, aki látta, hogy okos kisgyerek, és sajnálta, hogy így elkallódik. Ezért igen gyakran reggel kiszaladt érte az iskolából a cigánysorra – a takarítónőt megkérte, hogy vigyázzon a többiekre. Gyakran ő keltette, fölöltöztette, kézen fogta, és elhozta. A fiú azt mondja, hogy abban hogy ő diplomát szerzett a legtöbbet ennek a tanárnőnek köszönheti. Nagyon sok ilyen pozitív példára lenne szükség a társadalomban.

hirdetés