Akkor is hívő leszek, ha én maradok utolsóként” – interjú Hirling Zsolttal

Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok, három olimpián résztvevő evezős,  az elmúlt évtizedben sportágának egyik legfontosabb szereplője. Aktív pályafutását követően a civil életben is sikeres, légiforgalmi irányítóként dolgozik. Őszinte beszélgetés az olimpiáról, kereszténységről, hitről, összetartozásról.

Javában zajlik a riói olimpia, azonban az elmúlt három ötkarikás játékkal ellentétben ezúttal már nélküled. Milyen érzésekkel követed az eseményeket?
Hirling Zsolt: Húsz évesen voltam először kint olimpián, tehát most fordul velem elsőként elő, hogy felnőtt létemre nem lehetek ott. Ezt nagyon nehéz kezelni, mert még mindig úgy gondolom, hogy ha akarnék, ott lehetnék. Most azonban már az élet más területein evezek, de nagyon szívesen versenyeznék még. Nagyon bízom abban, hogy az egész olimpia nyugodt mederben zajlik majd, szívből szorítok minden magyar sportolóért.

Az olimpiát megelőzően a média kiemelten foglalkozott azzal, hogy 450 ezer óvszert osztottak szét állítólag a sportolók között, ezzel egy olyan képet próbálva kialakítani, mintha valami orgiáról lenne szó, nem pedig a sport ünnepéről…
Az olimpia nem erről szól, a sportolói élet nem erről szól, a sportolói mentalitás nem erről szól. Ahhoz, hogy egy versenyző kijusson az olimpiára olyan dolgokat kell véghezvinnie, annyi lemondást kell meghoznia, amelyet ép ésszel szinte nem lehet felfogni. Az olimpia az egész sportnak az ünnepe, azoké is, akik elindultak, hogy kijussanak a játékokra, de nem sikerült nekik.  Az olimpia azoknak az embereknek az ünnepe, akik a celebekkel ellentétben a társadalom igazi példaképei lehetnek. Sokaknak érdekük lejáratni a sportolókat, hogy ne lehessenek valódi példák. A média mindig arról számol be, hogy hány óvszert osztanak szét az olimpia előtt, – ráadásul nem is osztják, hanem be kell érte menni – de arról már nincs szó, hogy hányat használnak. Nem véletlenül, mert annak már számukra nincs hírértéke…

Hirling Zsolt (hátul) három olimpián vett részt

hirdetés

Azon sportolók közé tartozol, akik mindig örömmel tettek tanúságot a hitükről. Miért fontos ez a számodra?
Azért, mert a hitem engem mindig előrevitt: hatalmas támogatást nyújtott a számomra akár a sportban, akár a magánéletemben, vagy épp a munkámban. Szerencsém van, mert olyan családban nőhettem fel, ahol vallásos nevelést kaptam, illetve egyházi iskolába járhattam. Ez a hit megmaradt bennem, és jelenleg is ápolom, szerencsésnek mondhatom magam.

Világ – és Európa-bajnok evezős pályafutásodban milyen szerepe volt a hitnek?
Tartást adott nekem a hitem, a sportban pedig a kitartásban mutatkozott ez meg leginkább. De segített abban is, hogy a kudarcokat – amely minden sportolónál elkerülhetetlen – fel tudjam dolgozni. Ezek a kudarcok az embert nagyon sokáig elkísérik, vannak olyanok, amelyek még most is bennem vannak, főleg hogy tart a riói olimpia. Valahogy fel kell dolgoznom, hogy korlátjaim vannak, valamint, hogy fontosabb értékek vesznek körül a sportnál, mint például a család. Ehhez kell egy nagyon erős bizalom Istenben és a hitemben.

Fordítsuk meg az előző kérdést: az világos, hogy a hited sokat adott az élsportolói pályafutásodhoz, de adott-e valami pluszt a sport a hitedhez?
A sport egy olyan emberré formált, aki akkor is a hitébe kapaszkodott, amikor már nem tettem volna talán ezt. Amikor olyan magánéleti krízisbe kerültem, hogy sokkal egyszerűbb lett volna elengedni a hitet, de nem tettem meg. Ezt talán a neveltetésemnek is köszönhetem, de a sportnak még inkább. A bérmaapám – aki egy pap – egyszer azt mondta, hogy szerinte azért volt az egész sportolói pályafutásom, hogy legyen erőm ezt a bizonyos krízist átvészelni.

A sport volt az, amely megadta nekem a kitartást, hogy én a hitet válasszam akkor, amikor sokkal könnyebb lett volna a hitetlenség mellett dönteni.

Volt konkrét élményed, ahogyan kikerültél ebből a krízisből, vagy ez egy hosszabb folyamat volt?
Ez mindenképpen egy folyamat volt, ráadásul olyan, amelyet a mai napig karban is kell tartani. Én bennem ez nem úgy működött, hogy jött egy villanás, majd újra nagyon erős lettem. A folyamaton belül kellett rájönnöm, hogy fenn kell tartanom az én hullámzó hitemet. Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek hullámzik a hite, hol megkérdőjelez dolgokat, hol teljesen át tudja magát adni. Gondoljunk csak bele, amikor az ember elmegy például a „Jezsuita 8-asra”, vagy az Ifjúsági Világtalálkozóra, akkor szétrobbannánk, olyan erős a hitünk. De vannak olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy minden összefog ellenünk, ezek próbatételek, amelyek leküzdése során talál rá az ember a hitére. Úgy tekintek az életemre, mint Isten ajándékára, de idáig el kell jutnia az embernek.

Miben nyilvánul meg a hited a mindennapok során?
Elsősorban abban, hogy törekszem arra, hogy Istennek tetsző életet éljek. Folyamatosan kell azért tennem, hogy átgondoljam a tetteimet, hogy jól cselekedtem-e. Csak úgy tudok a hitről hitelesen beszélni, ha megvan bennem a fejlődés iránti vágy – minden hibám ellenére.  Így tudja elkerülni az ember, hogy ne csupán „vasárnapi keresztény” legyen, hanem minden nap tudjon fejlődni. Szerintem a legegyszerűbb, ugyanakkor a legelhanyagoltabb lehetőség egy hívő életében az ima.  Keveset imádkozunk sajnos, szerencsére nekem a feleségem ebben sokat segít, hiszen nem engedi, hogy elfelejtsem.

Nem kell világmegváltó dolgokra gondolni, amikor az ember a hitét ápolja, érdemes a legegyszerűbbre koncentrálni, és ez kétségtelenül az ima.

Törekszel arra, hogy a hitedet megpróbáld másoknak is átadni?
Nagyon szeretek fiatalokkal foglalkozni, mert bennük látom a tüzet. Ők nagyon őszintén tudnak beszélni, rendkívül komoly fejlődéseket lát rajtuk az ember. Úgy szoktam átadni a hitemet, hogy a saját életemet mesélem el nekik, természetesen a rengeteg feladattal, amellyel meg kell küzdenem. Nem úgy kampányolok a hit mellett, hogy azt mondom legyél hívő, mert az jó, hanem az élettörténetemmel. Nekik kell eldönteniük, hogy ezt a példát követik, vagy a kereskedelmi tévék celebvilágát.

Nemrég ért véget Krakkóban az Ifjúsági Világtalálkozó, ahol másfél millió fiatal vett részt a zárómisén. Ezek szerint hiába sugallja a média, hogy a kereszténység már „lejárt lemez”…
Erre érkezne az ő részükről a magyarázkodás, hogy másfél millió kontra hány fiatal él a Földön? Ők mindig hazudják a híreket, nem hiszek nekik. Nem szabad, hogy megvezessenek, ráadásul nagyon nehéz szűrni az információkat, és csak azokra figyelni, amelyek fontosak. Ezért is kell egy nagyon erős hit, hogy leperegjenek, a bántó, szurkáló dolgok. De látnunk kell, hogy hatalmas keresztényüldözés van Európában is, ennek a média a fő hajtóereje. Én akkor is hívő leszek, ha én maradok utolsóként, nem azzal kell foglalkoznunk, hogy hányan vagyunk. Persze annak örülnünk kell, ha azt látjuk,  rajtunk kívül is sokan ugyanazt valljuk.

Feleségével 2014-ben fogadtak örök hűséget

Úgy fogalmaztál, hogy keresztényüldözés van jelenleg is Európában. Ennek fényében a franciaországi brutális papgyilkosság még ijesztőbben hangzik…
Ez a bűncselekmény egy folyamatnak a része, amely végtelenül szomorú, erre nagyon nehéz reagálni. Nem tudom vissza lehet-e fordítani ezt a folyamatot, a legfontosabb az összetartás, mert akkor sokkal erősebbek vagyunk.

Keresztény felekezetek közötti összetartásra is gondolsz?
Abszolút, és sajnos sokszor saját magunkat és egymást kritizáljuk, ezzel a rossz dolgokra koncentrálva. Ha nem a jóra figyelünk, akkor egy idő után ördögi körbe kerülünk. Meg kell tanulnunk egymásra figyelve erősebbé válnunk, és nem a másik hibáival foglalkoznunk.

Mit üzennél azoknak, akik az Isten-keresés fázisában vannak, akik még keresik a hitüket?
Isten mindenhol ott van, csak észre kell venni, de ehhez kitartónak kell lenni. Kicsit olyan ez, mint a sport, az ember minden nap tudatosan lemegy edzeni, holott nem látja a végét, és nem tudja mikor jön el a siker.

A hitünkkel is így van, ha kitartó az ember, megtapasztalja Istent. Nagyon sok erő kell hozzá, de tényleg megéri, semmihez sem fogható érzés!

Martí Zoltán – Téglásy Nóra

hirdetés