777 2016. 07. 25.

Jézus követése egy életforma

“Gyorsan elterjedt ez tanítás az első keresztények között is. Jézusról azt mondták, hogy Jézus az Isten ismeretét hozta, de tettei és tanítása mélyebb értelműek, mint amit az evangéliumokban olvasunk. Jézussal közösségbe kerülni, Istent megismerni, csak a gnózis rejtett, titokzatos ismerete. Ez az ismeret a kereszténység lényege, és nem a mindennapi életfolytatás, az erkölcs. Ezzel a tanítással száll szembe János.”

Hat igehirdetés egy talán kevésbé ismert bibliai könyv, János első levele alapján… Az elsőt egy hete közöltük, íme a második!

Textus: Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is. És abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne marad, neki is úgy kell járnia, ahogyan ő járt. (1Jn 2,1-6)

Megtartani Jézus parancsolatait, úgy élni, ahogyan ő élt, – nem teszi túl magasra János a lécet? Ki az, aki szívére tehetné a kezét, és nyugodt lélekkel azt mondhatná, hogy én úgy élek, ahogyan Jézus élt?

hirdetés

Nem tudom, hogyan fogadták, hogyan értették ezt az üzenetet azok a keresztények, akiknek János apostol írta, minket, engem zavarba ejt, elbizonytalanít az, amit az apostol itt mond. János megfogalmazása elitistának tűnik, mintha azt mondaná, hogy csak az tartozhat Jézus követői közé, aki keresztülmegy a válogatás, a kiképzés szigorú próbáján, hibapont nélkül teljesít és tökéletesnek bizonyul. Kétség merül fel bennünk, hogy ha ez a keresztény hit követelménye, akkor mi egyáltalán keresztényeknek számítunk-e?

De nem erről van itt szó.

Ahhoz, hogy megértsük az apostol üzenetét, abból a helyzetből kell kiindulnunk, amelyben ezt a levelet megírta. A kulcskérdés az, hogy mit jelent megismerni Istent? Ki az, aki azt mondhatja, hogy ismeri Istent?

Az első század vége felé, amikor János ezt a levelet írta, már elterjedt egy tévtanítás, az úgynevezett gnózis. A gnózis egy filozófiai irányzat volt, maga a szó azt jelenti: tudás, ismeret, megismerés. A gnosztikus filozófusok azt tanították, hogy amit a világban lát, tapasztal az ember, az csak a felszín, nem fontos, nem érdekes; a dolgokat igazán megismerni csak egy mélyebb síkon, ma úgy mondjuk, hogy ezoterikus síkon lehet. Ez a mélyebb ismerete titkos, misztikus nem mindenki, csak a beavatottak, a gnosztikus közösséghez csatlakozók számára hozzáférhető. Ők az az elit csoport, akik a világ igazi titkait ismerik. Felülemelkedtek az anyagi világon, és ismeretük által már a lélek világában éltek. Ebbe az is beletartozott, hogy számukra jelentéktelen volt az anyagi világ, és ezzel együtt az erkölcs is. A tudás, az ismeret volt a lényeg, az életfolytatás, a cselekedetek nem számítottak.

Gyorsan elterjedt ez tanítás az első keresztények között is. Jézusról azt mondták, hogy Jézus az Isten ismeretét hozta, de tettei és tanítása mélyebb értelműek, mint amit az evangéliumokban olvasunk. Jézussal közösségbe kerülni, Istent megismerni, csak a gnózis rejtett, titokzatos ismerete. Ez az ismeret a kereszténység lényege, és nem a mindennapi életfolytatás, az erkölcs.

Ezzel a tanítással száll szembe János.

A legfontosabb kérdést állítja középpontba, hogy mit jelent Istent ismerni? Szavaiból kiderül, hogy az ismeret az Istennel való bensőséges, a Krisztus-hitben és erkölcsi életfolytatásban megvalósuló, maradandó személyes kapcsolat.

Ennek követelménye és ismertetőjele az Isten akarata iránti engedelmes életfolytatás, ahogyan az Jézus Krisztus követésében valósággá lesz életünkben. Ebben a Krisztus-követésben Jézus életének példája, elsősorban szeretete ad útmutatást. János világosan fogalmaz: Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.

Ezzel azonban oda jutottunk, ahonnan elindultunk. Nem túl magas a léc? Ki az aki azt mondhatná magáról, hogy én úgy élek, ahogyan Jézus élt?

Erre a kérdésünkre is válaszol az apostol, és azt mondja, hogy az engedelmességet megelőzi a szeretet.

Nem azzal bizonyítjuk Isten iránti szeretetünket, hogy megtartjuk parancsolatait, hanem azért tartjuk meg a parancsolatokat, mert előzőleg már megtapasztaltuk Jézus irántunk való szeretetét, ahogyan értünk adta életét a kereszten.

Megbocsátotta bűneinket, megszabadított a bűn kényszerétől, új életre hívott bennünket. Megszerettük Jézust, s a szívünkben iránta munkálkodó szeretet tesz bennünket képessé arra, hogy eleget tegyünk annak az igénynek, amelyet velünk szemben támaszt. Ez az igénye abban fejeződik ki, hogy tanításait, parancsolatait nem elég ismerni, hanem azoknak meg kell elevenedniük tetteinken keresztül.

Krisztusra építeni életünket azt jelenti, hogy egy vagyunk Vele, úgy gondolkodunk, ahogyan Ő, azt akarjuk, amit Ő, úgy élünk, ahogyan Ő élt. Jézus követése egy életforma. Nem utánzása annak, amit Jézus tett. Erre nekünk nincs elég kitartásunk, dolgoznak bennünk az önző vágyaink, gyarlóságunk, erőtlenek vagyunk megvalósítani önerőből a keresztyén életet. Az, hogy úgy éljünk, ahogy Ő élt önmagunk átadására, Jézus követésére hív, arra, hogy vegyük komolyan a Jézushoz való tartozást. János apostol ezzel figyelmezteti a gnózis bűvöletébe esett keresztényeket, hogy téves az a kereszténység, amelyik az Istennel kapcsolatos lelki élményt, vagy az Istenről való tudást helyezi előtérbe, és nem tesz hangsúlyt a keresztény életre és cselekvésre. A tanítványsággal, a Jézus Krisztushoz tartozással összeegyeztethetetlen a bűn cselekvése. Ez tényleg magas mérce, és mi nagyon gyakran le is verjük. Mégsem kell feladnunk, és nem kell a rontott kísérleteinken elkeseredve megalkudnunk a bűnnel, mert azzal a vigasztaló és bátorító evangéliummal kezdte János levelének ezt a szakaszát, hogy: Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.

Botladozva, el-elbukva is lehet, sőt, csak így vagyunk képesek úgy járni ahogyan Jézus járt.