Fekete + piros = fehér

A következő hetekben Balicza Iván evangélikus lelkész hat tanítását (prédikációjátt) fogjuk közölni a szeretett tanítvány, János első leveléről. Íme az első.

Textus: Gyermekeim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.  (1 Jn 2,1-2)

A Discovery Channel ismeretterjesztő TV csatornán van egy sorozat, aminek a címe: Színek sorrendben. A színekről, a tulajdonságaikról, a természetben való előfordulásaikról, jellegzetességeikről szól. Szívesen nézem, mert sok érdekes dolgot ismertet meg, és megmutatja, hogy milyen színes világban élünk.

Mai igénk olvasásakor ez a filmsorozat jutott eszembe, mert három színnel ki lehet fejezni, János apostol üzenetét. Fekete, piros, fehér – ezek a színek jelennek meg ebben a rövid három mondatban. Ezek a színek elmondják azt a három gondolatot, amiről János ír. Bűn, engesztelő áldozat és bűnbocsánat – ezek az apostol témái, és ezekhez kapcsolódik a három szín: fekete, piros, fehér.

Fekete az, ami elnyeli a fényt, sötét, és ez jól szimbolizálja a bűnt. Azt az állapotot, amiben Isten fénye nélkül élünk, aminek a következtében sötét az életünk. Nem ez a mi Istentől rendelt állapotunk, nem ez a mi igazi színünk. Úgy kezdi az apostol, hogy „ne vétkezettek”. A keresztény ember alapszínének a fehérnek kellene lenni, amikor Isten fénye megvilágít minket, ránkragyog, és a mi életünk maradéktalanul tükrözi vissza Isten fényét, – ez a fehér szín. Ilyenek lennénk, ha nem vétkeznénk. De János is nagyon jól tudja, hogy ez nem így van. Pár mondattal előbb le is írja, hogy ha azt mondjuk, nincsen bűnünk, akkor magunkat csaljuk meg és nem az igazságnak megfelelően szólunk, vagyis hazudunk. Ezért folytatja így János: De ha valaki vétkezett is. Mindannnyian vétkezünk. Mindannyian bűnökben élünk. Ha a lelkiismeretünkre figyelünk, és őszinték vagyunk, akkor belátjuk és elismerjük ezt. A mi színünk fekete. Pilinszky János írt erről egy szép és őszinte verset:

Végűl mindíg Isten útját követtem,
bár színem fekete.
Ezért, ha egyszer elfogadtatom,
úgy leszek az üdvözültek sorában,
mint leeresztett sötét zászló,
becsavart lobogó,
szótlanúl és jelentés nélkűl,
és mindeneknél boldogabban

Azért szeretem ezt a verset, mert benne nemcsak a keresztény ember őszinte beismerése van arról, hogy bűnös vagyok, hanem az a gondolat is, amiről János apostol éppen a hallott igénkben szól: a fekete színű ember, a bűnös ember is követheti Isten útját, és ott lehet az üdvözültek sorában. Ez a megváltás csodája, az, hogy Jézus engesztelő áldozat lett a mi, sőt, az egész világ bűneiért. Fekete színünket, bűneinket nem letagadni kell, hiszen attól, ha makacsul mondogatjuk, hogy nincs bűnünk, a fekete az fehér, attól még semmi nem változik. De változik attól, hogy Jézus Krisztus engesztelő áldozat lett a bűneinkért.

Itt következik tehát sorrendben a piros szín. Piros a szív, amely a szeretet lakhelye. A piros szín Isten szeretetét jelenti. Azt a szeretetet, amelyről Jézus azt mondta, hogy Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Piros a vér is. A piros szín ezért emlékeztet minket Jézus vérére, amelyet kiontott értünk, hogy bűnbocsánatunk és örök életünk legyen. Jézus egyszer azt mondta tanítványainak: Senkiben nincs nagyobb szeretet, mint ha valaki az életét adja barátaiért. És hozzátette: Ti az én barátaim vagytok. Ez a Jézus, aki a kereszten az életét adta értünk, ő az a szószóló, aki az Atyánál van és közbenjár értünk. Ferenc pápa egy tavalyi, és érdekes, hogy éppen pár nappal a reformáció ünnepe előtti prédikációjában így utalt erre: Jézus közbenjárónk, aki imádkozik értünk. De ő nem lélek. Jézus egy személy, egy ember, test és vér, mint mi, de a dicsőségben van. Jézus kezén, lábán és oldalán ott vannak a sebek, és amikor közbenjár értünk, felmutatja az Atyának ezeket a sebeket, az engesztelés árát és így szól: Atyám, ezeket nem hagyhatod figyelmen kívül!

Mi szótlanul és jelentés nélkül állunk fekete színünkkel Isten előtt, de Jézus szeretetének és értünk hozott áldozatának, kereszthalálának, vérének piros színével fedezi el a mi fekete színünket. Isten elfogadta Fiának áldozatát. Feltámasztotta őt, nekünk pedig Jézusért megbocsátotta bűneinket és igaznak fogadott el minket. Nem magunktól, a magunk jóságából, jótetteinkből, vallásos életünktől lettünk igazzá, hanem azért, mert volt és most is van közbenjárónk, aki élete árán szerezte meg nekünk Isten bocsánatát. Jézusért fogad el minket Isten, Jézusért vagyunk gyermekei, Jézusért kaptunk Istentől új életet, Jézusért van üdvösségünk. Ezt mondja el nekünk a piros szín.

A harmadik szín a fehér. A valóságban, a fizika törvényei szerint ha a fekete színre rávetül a piros, az nem lesz fehér. Isten szemében azonban így van. Mert azt tanítja János apostol, hogy ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz az Isten, megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden gonoszságtól. A fehér a tisztasággal kapcsolódik össze. Ha a mi bűneinkre, fekete színünkre engedjük, hogy rávetüljön Jézus engesztelésének, szeretetének, vérének pirosa, akkor Isten fehérnek látja a színünket. Olyannak, amilyennek eredetileg szánt minket. Jézusért igazak, tiszták, elfogadottak vagyunk Istennél, és ha elkerülhetetlenül újra és újra vétkezünk is, mindig kérhetjük szószólónkat, Jézust, hogy Uram, járj közben értem is, ahogyan közbenjártál azokért, akik megfeszítettek, mondd értem is az Atyának, amit a kereszten mondtál: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Ha ezzel a hittel fordulunk Jézushoz, akkor akaratlanul, esendőségünkben elkövetett bűneink ellenére is fehérek maradunk. A keresztény ember nem azért tiszta, mert bűntelen, nem követ el bűnt, hanem azért, mert újra és újra odafordul Szószólójához, Jézushoz és az ő engesztelő áldozatában bízik.

Nem a bűneinket kell tehát tagadnunk, kisebbítenünk, hanem Jézus engesztelő áldozatát kell elfogadnunk és olyan nagynak látnunk, amely az Atya szemében a mi bűneinknél is nagyobb. Ezért énekeljük most az igére imádságként a 402. énekünk, Luther Márton énekének utolsó versét, különösen is figyelve az első sorra: Bármily sok is a mi bűnünk, Még több az Úr kegyelme.  Ámen.

Balicza Iván

hirdetés