Napi zene - A csoda, amely ott él benned és bennem – 777
Egyéb, Zenék

Napi zene – A csoda, amely ott él benned és bennem

Mai zeneajánlatunk nem egy keresztény dal, azonban olyan értékeket képvisel, amelyekkel teljesen azonosulni lehet.  A Csodát eddig 2,5 millióan látták a Youtubeon!

Az idén 30 éves Deniz – avagy születési nevén Rizner Dénes – Csoda című dala 2014 decemberében debütált. A hétköznapi emberek életét bemutató zeneszám hamar óriási népszerűségre tett szert, az azóta eltelt másfél évben is rendszeresen hallható a rádiókban.

Deniz szerint csoda többek között az

  • édesanya

  • a lány, aki a szüleire hallgat

  • az orvos, aki életeket ment meg

  • azok a lányok, akik szerelemre vágynak és nem pénzre

  • a mozgássérült, aki aranyat nyer

  • a kissrác aki magáért kiáll és nem pedig szív és piál

  • a tenni akaró politikus

  • a mentős, a tűzoltó és a rendőr

Deniz – Csoda

Ha még nem láttál csodát most mesélek párat
mert létezik olyan mit a szemeddel láthatsz
ufók meg híradók helyett
nézd meg, hogy ki lakik a szomszédod felett
oké, hogy panel meg telep
meg lehúz a sarkon a gyerek
de lehet még látni a csodát csak figyeld
egy anyuka a kezében szatyrokat cipel
mer 8 óra munka
után hazamegy és vacsorát főz
így nagy meccsen győz
bár érmet nem kap, de ő is egy hős
csak úgy mint az a lány, aki már
a szüleire hallgat nem velük kiabál
ha valamit kitalál és nem jön össze
nem poharakat hajigál és nem tör össze
ez is egy csoda mint az összes
többi sok hétköznapi győztes
Az igazi hős nem Superman vagy Batman
a csoda ott él benned és bennem
nem kell, hogy mengmentsd az egész világot
megteszik úgyis sok filmben a sztárokverze 2.
Csoda, hogy egy orvos életeket ment meg
csoda, hogy a dalokkal életet mentek
csoda az is, hogy köztetek vannak
olyanok kik eredeti lemezen hallgat-
nak, csoda, hogy vagytok még lányok
kik pénz helyett szerelemre vágytok és vártok
csoda, hogy egy kissrác magáért kiáll
nem pedig a nagyokkal szív be meg piál
csoda, hogy valaki tolószékbe ülve
aranyat nyer meg, nem elmenekülve
a világ elől siratja magát
a szemedbe mosolyok és barátra talál
csoda, hogy az öltönyök mögött még vannak
politikusok akik tenni akarnak
csoda, hogy a mentős, tűzoltó, rendőr
életeket ment és lemond a pénzrőlRefrén
Az igazi hős nem Superman vagy Batman
a csoda ott él benned és bennem
nem kell, hogy mengmentsd az egész világot
megteszik úgyis sok filmben a sztárokHős, ki egy életig hűséggel bírja
Hős ki a sorsát nem másokra bízza
Hős az a főnök ki vezet és kér
nem ugat meg kirúg a több profitért
hős aki képes életet élni
és a csodákat nem lájkokban méri
hős aki érti, nem csak meghallgatja
magára ismerve a fejét felkapja

(szöveg: zeneszoveg.hu)
Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá