Hit = cselekedet

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1)

Keresztényként napról napra kerülök olyan helyzetekbe, ahol a hitem tökéletesen szembemegy a józan ésszel. Teljesen értelmetlen dolgokat csinálok teljesen indokolatlan időpontokban. És megdöbbentő, de még sose jöttem ki belőlük rosszul! Szeretném néhány nagyon érdekes tapasztalatomat elmesélni Nektek.

Néhány éve, ex-elsőéves egyetemistaként fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy „Nekem nincs időm Istenre.” Épp egy nyári táborban voltam, és lepörgött előttem az elmúlt egy év: folyamatos tanulás, leadások, makettezés, rajzolás, zenetanulás, kialvatlanság, stressz; az, hogy semmire nem jutott elég időm, még az emberi kapcsolataim ápolására is alig… Tényleg úgy tűnt, hogy nem volt időm Istenre.

A tábor végére sok minden megváltozott. Időm sajnos nem lett több, de hosszas belső küzdelem és gondolkodás után elhatároztam, hogy attól a naptól kezdve minden napomból fél órát Istennek adok…

Emberi ésszel, logikusan gondolkodva az imával töltött idő hatalmas időpocsékolás.

Kinek van ideje arra, hogy az amúgy is drága félóráit ezzel töltse? Főleg később, amikor már a család, a gyerekek, a munka, a háztartás is felkerül a listára. Tele vagyunk elintézendő feladatokkal, azt sem tudjuk, hol áll a fejünk… Ráadásul folyamatosan aggódunk is mindenért. És ezek mellett nem jut időnk Istenre.

“Majd akkor imádkozom, ha lesz egy szusszanásnyi időm.” “Majd nyáron…” “Már túl fáradt vagyok, hogy imádkozzak…”

***

Vannak olyan bibliai részek, amelyeket elolvasunk százszor, de csak százegyedszerre esik le, hogy mit is szeretne vele Isten mondani. A következő számomra épp egy ilyen volt:

„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,31-33)

Azon a nyáron, ott, a táborban ez a rész egészen újként hatott. Jézus azt tanítja itt, hogy bármi is van, mi először Vele foglalkozzunk, a Vele való kapcsolatot keressük, és neki elég ennyi: minden mást Rá bízhatunk, meg fog bennünket áldani. És ekkor, a „százegyedik” olvasáskor az a megdöbbentő felismerésem támadt, hogy

szép és jó, hogy olvassuk és ismerjük az igét, de az egész semmit sem ér, ha nem kezdjük el cselekedni.

Mi ezzel a bökkenő? Hogy emberi ésszel mindez totálisan értelmetlen.

Egy kicsit kanyarodjunk vissza ahhoz a mondathoz a Zsidókhoz írt levélből, amit a blog elejére választottam. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1)

Pontosan erről szól a hit. Elhiszem-e azokat a dolgokat, amiket Jézus tanított és ígért? Elhiszem-e, hogy azok tényleg úgy vannak, ahogy mondta? Mert ha valóban hiszem, hogy Jézus tanítása igaz, akkor bármennyire is értelmetlennek tűnik valami az én emberi gondolkodásommal, Isten szavában bízva meg is kellene cselekednem azt.

És épp ezért ilyen hihetetlenül izgalmas ez az egész! Szépen lassan elkezdünk bízni Istenben, egyre több mindent ráhagyni, egyre többször úgy dönteni, ahogy Ő kérte vagy tanította. És sose tudhatjuk biztosan, hogy jól tesszük-e. Logikusan belegondolva egyáltalán nem. Teljesen bolondnak tűnhetünk. És mégis folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy valamiért működik a dolog.

Lassan két éve (majdnem) minden napomból legalább fél órát Istennek adok. Ezt az időt elsősorban imával töltöm. És akármennyire is hihetetlen: soha nem jöttem ki belőle rosszul!

Az az idő, amit Istennek adok, később nem hiányzik!

Hamarabb készülök el a feladataimmal, egy-egy megoldandó probléma egészen valószínűtlen módon oldódik meg, és még sorolhatnám. Döbbenetes érzés!

Isten megáldja a Neki szánt időt, és minden mást is, amit van bátorságunk és hitünk átadni neki. Mióta lassan egy éve fizetek tizedet (igen, tényleg minden bevételem 10%-át), azóta nincsenek pénzügyi gondjaim. Megmagyarázhatatlan, de Isten megígérte. („Add meg a tizedet vetésed minden terméséből, ami a mezőn évről évre terem! … Így tanuld meg félni Istenedet, az Urat mindenkor! … Így megáldja Istened, az Úr kezed minden munkáját, amit csak végzel.” (5 Móz 14,22- részletek)) Elhisszük-e azokat a dolgokat, amiket Isten megígért? Hisszük-e annyira, hogy merjük magunkat erre az ígéretre rábízni és cselekedni?

Hadd tegyek fel még néhány kérdést. Mik az igazán fontos dolgok az életünkben? És mennyi időt szánunk ezekre? Mikre szánunk sok időt? Egy kicsit konkrétabban: mennyi időt töltünk például a Facebook előtt üldögélve? Ha egy kicsit utánaszámolnánk, félelmetes számok jönnének ki. Nyilván ezekre is szükség lehet, de tudjuk, hol a határ.

És mennyi időt adunk Istennek? Mennyi időt szánunk arra, hogy megismerhessük Őt, és hogy Ő formálhasson minket? Minden perc hatalmas ajándék, amit együtt tölthetünk Vele! A kereszténység nem egy eszme, nem egy kultúra, politikai irányzat meg főleg nem, hanem kapcsolat. A kapcsolat építésére, ápolására pedig idő kell.

Gondoljuk át újra a prioritásainkat. Határozzuk meg az igazán fontos dolgokat, és bánjunk is velük aszerint.

„Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6,21) Manapság az idő az egyik legnagyobb kincsünk. Oda merjük-e adni ezt Istennek?

hirdetés