„Hatalmas változás, hogy már nem tud úgy rángatni a világ, mint korábban. Felemelő megtapasztalni azt, hogy szabad vagyok” – Bögös Dani a Jeunesse Lumiére, magyarul az Ifjú Lámpás Közösségben töltött el egy évet. A missziós iskola Roska Péter atyának köszönhetően néhány éve már nem csak külföldön, Magyarországon is működik. Hogyan teltek a fiatalok mindennapjai az evangelizációs iskolában, mit tanult Dani önmagáról és Istenről, milyen változást hozott az életébe ez az egy év? Ezekről is kérdeztük őt.
Miért döntöttél úgy, hogy egy évre kivonulsz a világból és misszióba állsz?
Sokáig egyáltalán nem gondolkoztam azon, hogy egy évet Istennek adjak az életemből, de éreztem az Úrtól egy szelíd, halk hívást, ezért nyáron részt vettem a Jeunesse Lumiére (Ifjú Lámpás) közösség próbahetén, ami azt a célt szolgálja, hogy bemutassa, milyen lenne egy évet más fiatalokkal együtt ebben a közösségben tölteni. Nagyon megérintődtem a próbahét során, úgy éreztem, itt a helyem, mégis hosszas tanakodást követően tudtam csak úgy dönteni, hogy beköltözöm. Nehezítette az elköteleződésemet, hogy több nem hívő barátom és Édesapám sem támogatta ezt a döntésem, nem látták az egy évre való elvonulás értelmét. Próbáltak lebeszélni, ami végül nem sikerült, de az ellenszél nehezítette számomra a tisztánlátást. Az sem volt könnyű, hogy először inkább a lemondásokkal és az aggodalmaimmal szembesültem.
Milyen élethelyzetben voltál, mielőtt elköteleződtél erre az egy évre?
Épp befejeztem a gépészmérnöki egyetemet, pályakezdő voltam, az útkeresés időszakában. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi az én utam, feladatom, mi Isten akarata az életemre vonatkozóan. Számomra ideálisabbnak tűnt, hogy még munkakezdés előtt vonuljak ki a világból egy évre, hogy ne a munkából kelljen kiszakadnom. De a csapatunkban különböző élethelyzetben lévő fiatalok voltak: volt, aki érettségi után jött, volt, aki egyetemi tanulmányai közben passziváltatott, és olyan is volt, aki már dolgozott.
Milyen környezetben éltetek?
Egy lelkigyakorlatos házban éltük a mindennapjainkat, fent a Testvérhegyen, Óbudán. A ház mindennel fel van szerelve, nagy kert és kápolna is tartozik hozzá. Ez az egy év valós kiszakadást jelentett a mindennapjainkból. Szombatonként rendelkezésünkre állt egy 2-3 órás idősáv azért, hogy kapcsolatba lépjünk a szeretteinkkel, felhívjuk a barátainkat, családtagjainkat, de ezenkívül nem használhattunk kütyüket; se telefont, se tévét, se laptopot. Egy év alatt kétszer mehettünk haza, karácsonykor és húsvétkor egy-egy hétre. Ezek a keretek abban segítettek minket, hogy tényleg Istennek adhassuk ezt az időt, hogy teljesen Rá tudjunk fókuszálni. Érdekes, mert
év végére már úgy gondoltam, valójában én kaptam Istentől ezt az egy évet ajándékba.
Tizenhárman voltunk résztvevők, tizenegyen elsőévesek és két másodéves, akik előtte két évet a franciaországi iskolában töltöttek, hogy aztán onnan hozhassák a tapasztalataikat számunkra. Ők szervezték a programokat, a missziókat, és a mindennapi teendők elvégzését is ők osztották be.
Fotó: Dani (jobb szélen) missziós barátaival (Bögös Dániel)
Mennyire tudtál lelki értelemben távolságot venni a korábbi életedtől úgy, hogy közben Magyarországon maradtál?
Vidéki vagyok, számomra már az is váltás volt, hogy Budapestre költöztem. A nem hívő barátaim, akik a fővárosban élnek, eleinte nem értették, miért nem akarok velük találkozni, ha végre a közelben vagyok. De aztán látták, hogy céltudatos vagyok ezen a téren, elfogadták, hogy nem azért jöttem fel Budapestre, hogy velük töltsek el több időt. A lelkigyakorlatos ház, ahol a mindennapjainkat töltöttük, úgy gondolom, ideális helyen van, az erdő közelében, messze a zajos belvárostól. Minden nap volt egy óránk sportolásra, illetve a péntekek voltak a szabad, csendes napjaink: volt idő sétálni, kirándulni menni a hegyekben. Ebben a környezetben gyakorlatilag fel sem tűnt, hogy egyébként Budapesten vagyok. Lévén a Jeunesse-Lumiére francia alapítású közösség, lett volna arra is lehetőségem, hogy Franciaországba menjek misszióra, és volt is olyan magyar, aki így döntött. Egy külföldi missziós évnek más a menete; ha nem tudod a nyelvet, akkor eleinte arra kell fókuszálnod, hogy megtanuld, de az idegen kultúrába, környezetbe is bele kell rázódnod.
Érdekes, szerintem a legtöbben úgy gondolkodnak, hogy ha már egy évet misszióra szánnak, akkor inkább külföldre mennek. Kevés az olyan lehetőség, amellyel Magyarországon lehet maradni.
Igen, egyedülálló és úttörő Roska Péter atyának az a kezdeményezése, hogy Magyarországon is elindította a missziós iskola lehetőségét a tavalyi évben. Azt gondolom, hazánkban is szükség van missziós fiatalokra, akik elhivatottak, és szeretnének Istenről tanúságot tenni.
A Jeunesse Lumiére közösség alappillérei a tanítás, az imádság az evangelizáció és a közösség. Hogyan jelentek meg ezek az elemek a mindennapjaitokban?
Reggel félórás imádsággal kezdtük a napunkat, zsolozsmáztunk, de volt idő a csendes szemlélődésre is. Reggeli után közösen végeztünk szolgálatot: főztünk, takarítottunk, felkészültünk a liturgiára, majd jöttek a tanóráink. Délben szentmisén vettünk részt, ebéd után megint volt két tanóránk, aztán szabadidő következett, este pedig szentségimádás. A hétvégék különlegesebbek voltak, mert gyakorlatilag ilyenkor a szent három napot éltük át; csütörtök esténként virrasztottunk, azonban nem voltunk ébren egész éjszaka, hanem mindenki egy-egy óra imádságot vállalt. Pénteken, Krisztus kereszthalálára emlékezve csendes napunk volt, ekkor csak a lelkivezetőnkkel beszélgethettünk. Szombat este a feltámadásról emlékeztünk meg dicsőítéssel, illetve volt, hogy együtt játszottunk, filmeztünk, vasárnap pedig szentmisével ünnepeltünk.
A sok imádságnak köszönhetően egy év alatt bőven volt lehetőségünk felfedezni, melyik imamód áll a legközelebb hozzánk, hogyan tudunk a legjobban Istenhez kapcsolódni. Én leginkább a csendben tudtam elmélyülni, meghallani az Úr szelíd hangját, rendezni a gondolataimat. De a dicsőítések is feltöltöttek lelkileg; ilyenkor a Szentlélek kiáradását éltem meg. Bár sok minden történt egy nap alatt, volt időnk a kikapcsolódásra, a reflektálásra, hogy a történések, a kapott kegyelmek leérjenek a szívünkbe.
Fotó: Az Ifjú Lámpás Missziós Iskola tagjai 2021-2022 között (Bögös Dániel)
Az esti imádság végén volt lehetőségetek a megbocsátásra. Hogyan segített téged ez a mozzanat?
Sokat adott és gyógyított egyrészt az, hogy bocsánatot kérhettem egy társamtól, és rendezhettem a vele való kapcsolatomat, másrészt pedig, hogy kifejezhettem a másik felé, ha megbántott, így újra béke lehetett közöttünk. Korábban nehézséget okozott, hogy jelezzem a sérelmem, magamban próbáltam rendezni a fájó érzéseket. De
ha nem fejezed ki a fájdalmad olyanok felé, akikkel együtt élsz, könnyen neheztelés alakul ki a szívedben.
A kezdetleges kis tüske fává terebélyesedhet, gátat szabva a kapcsolódásnak. Ezért is fontos a mielőbbi tisztázás, önkifejezés, megbocsátás. A megbocsátás abban is segített, hogy ne legyen közöttünk széthúzás, hogy egy összetartó csapattá tudjunk válni, hogy nyíltan, egymás szemébe mondjuk ki, ha valami nehéz, ne a másik háta mögött. Mindannyian erre vágyunk a közösségeinkben, csak sajnos sokszor nem sikerül ezt megvalósítani.
Mit tanultál önmagadról ez idő alatt, mit tudtál útravalóként elvinni?
Nehéz ezt röviden megfogalmazni, mert nagyon sok mindennel gazdagodtam. Közelebb kerültem Istenhez, és megértettem, hogy Isten fel tudja oldani a lelkemben kavargó nehézségeket, hogy segít nekem. Sokat fejlődött az önértékelésem a missziós iskolában töltött év alatt, mert a Jeunesse Lumiére közege elfogadó és megértő a hibáid, gyengeségeid tekintetében, ugyanakkor ösztönöznek a jóra, igyekeznek szelíd szeretettel kihozni belőled azt, ami benned van. Rávilágítottak arra, hogy mennyi mindenre képes vagyok, hogy helyt tudok állni. Munkacsoportokba osztva dolgoztunk együtt az iskolában, és az utolsó hónapokban én lettem az egyik csoport vezetője.
Megtapasztaltam, hogy ha kapok egy felelősségteljes szerepet, és Istennel szorosan együttműködve teszem a dolgom, nagyon sok mindenre képes vagyok,
olyan dolgokra is, amelyekre előtte képtelennek éreztem magamat; koordinálni a feladatokat, lelkesíteni, mozgatni az embereket. Az aktív imaéletemnek köszönhetően Isten azt is megértette velem, hogy túl kritikus vagyok önmagammal, és igyekezzek ehelyett úgy látni magam, ahogyan Ő lát engem. A helyes önszeretet következtében aztán másokat is tudok majd úgy szeretni, ahogyan Isten, azaz önzetlenül és tisztán.
Egy évben három alkalommal mentek evangelizálni. Hogyan néz ki egy missziós óra, amit a fiataloknak tartotok?
Karácsony, húsvét és pünkösd ünnepe előtt megyünk egy hétre egy-egy katolikus középiskolába. Igyekszünk ez idő alatt minden osztályhoz bemenni missziós órát tartani. Ezenfelül nyáron is missziózunk, leginkább keresztény ifjúsági táborokban, hogy megismertessük a Jeunesse Lumiere közösségét a fiatalokkal. Egy tanórát öten-hatan vezetünk le. Bemutatkozással kezdjük, beszélünk a közösségről, arról, hogyan éljük a mindennapjainkat, majd levetítünk egy ehhez kapcsolódó kisfilmet. Ezután mélyebb rész következik: egy példázat segítségével megosztjuk Jézusról a hitvallásunkat, tehát, hogy Isten szeretetből elküldte egyszülött Fiát, aki meghalt értünk a kereszten, de harmadnapra feltámadt. Egyvalaki közülünk tanúságot tesz arról, hogyan mutatkozott meg az életében Isten, hogyan tapasztalta meg az Ő szeretetét. Majd együtt imádkozunk, eléneklünk egy dicsőítő dalt, és az alkalom vége felé közeledve a diákok feltehetik nekünk a kérdéseiket, mi pedig igyekszünk megválaszolni azokat. Hangsúlyozzuk számukra, hogy bármikor meg tudnak minket keresni, vegyék fel velünk bátran a kapcsolatot.
Fotó: Dani iskolai evangelizáció során (Bögös Dániel)
Volt olyan evangelizációs alkalom, amely megérintett téged?
Sokszor azt mondjuk, hogy a misszió során nem mindig látjuk a gyümölcsöket; tanúságtevőként elmegyünk az iskolákba, elszórjuk a magvakat, de azt már nem látjuk, hogy szárba szökkennek-e. Ugyanakkor eszembe jut olyan eset is, mikor egy diák visszajelezte, milyen sokat lendített az Istenkapcsolatán az az óra, amit tartottunk, érezte azt, hogy Isten jelet fog küldeni neki, és mi voltunk a jel számára. Volt, aki az óra utáni személyes beszélgetés során megosztotta, hogy érzi, Jézus kopogtat a szíve ajtaján, és jó lenne Őt beengedni, de sok benne a gát, amit nehéz átlépnie, ugyanakkor a tanúságtételünk közelebb hozta hozzá Istent. Ezek a visszajelzések rengeteget jelentettek nekem.
A beszélgetésünk elején említetted, hogy a barátaid nagy része nem hívő. Milyen hatással volt rájuk az, hogy egy évet Istennek adtál az életedből? Közelebb tudtad őket a példáddal a hithez vezetni?
Inkább azt éltem meg, amit a Szentírásban is olvashatunk: egy próféta sem próféta a saját hazájában. Nehezményezték, hogy egy évre kiszakadok a baráti körből, hogy mellőzőm őket. Miután véget ért az Ifjú Lámpások közösségében töltött időm, igyekeztem átadni számukra, mennyi mindent kaptam, de nem éreztem, hogy sikerrel járnék. Ugyanakkor volt, aki érdeklődve, kíváncsisággal fogadta, amit mondtam, és úgy tűnt,
van, aki felnéz rám, és elgondolkodik azon, hogy tényleg lehet valami a hitben, az Istenkapcsolatban, ha képes voltam egy évet annak építésére szentelni az életemből.
Vannak, akik már könnyebben fordulnak felém a kérdéseikkel, legyen szó Istenről vagy életvezetésről. De a nem hívő barátaim többsége lezárt, mikor a tapasztalataim osztottam meg velük. Az fogalmazódott meg bennem, hogy nekik talán az életemmel fogok tudni tanúságot tenni, hiszen jól ismernek, közel állok hozzájuk, így idővel megnyílhatnak és befogadóbbakká válhatnak Istenre. A keresztény barátaimmal ilyen szempontból egyszerűbb volt, nagyobb érdeklődéssel fordultak felém, jobban megértették, mit éltem át a misszió során, és a bent töltött egy évem alatt, könnyebben tudtak kapcsolódni hozzám.
Milyen volt visszazökkenni a hétköznapokba a missziós tapasztalattal a szívedben?
Nehéz volt kiszakadni ebből a biztonságos, szeretetteli, Istenközeli légkörből, megélni azt, hogy véget ért ez az idő. A kinti világhoz képest erős volt a kontraszt. De azt jó volt megélni, hogy friss tapasztalatokkal a szívemben fény lehetek a sötétben. Egy idő után aztán vissza lehet rázódni a hétköznapokba, nem teljesen úgy, mint korábban, hiszen már más emberként vagy jelen. Számomra például hatalmas változás, hogy már nem tud úgy rángatni a világ, mint korábban. Van tartásom, és tudok mértéket tartani, nemet mondani az erkölcsileg kétes dolgokra. Felemelő megtapasztalni azt, hogy szabad vagyok.
A misszió tehát úgy folytatódik számodra, hogy fény tudsz lenni mások számára, és igyekszel a tapasztalataidat átadni másoknak.
Igen, abszolút, ez is célja az iskolának, hogy amit megtapasztaltam, azt átadjam másoknak, evangelizáljam a kortársaimat, vigyem a fényt a világba. Azt a töltekezést, ami a lelkigyakorlatos házban a mindennapjaim része volt, tovább tudom vinni a hétköznapjaimba, és ezt nagyban tudja segíteni, ha naponta legalább félórát imádkozom, elmélkedem, és elcsendesedem az Úr jelenlétében. Most már van egy erős kapaszkodóm, mert megtapasztaltam, hogy bármi is ér, azzal mindig, minden körülmények között fordulhatok Istenhez.
Az Ifjú Lámpás Missziós Iskola elérhetőségei:
Roska Péter atya +36 30 5175 651
Email: ifju.lampas@gmail.com
Honlap: jeunesse-lumiere.com/egyev
Próbahét: 2023. augusztus 8-13.
hirdetés
