Karácsonykor egyszerre érezhetünk örömöt és szomorúságot, hálát és gyászt, reményt és fájdalmat. Erről is szól a 4S Street együttes csodaszép dala, a Hogyha fázom. A cikkben a klipet is megnézheted!
Zenék
Kevés olyan dal van, ami még nem a Megváltó születésének örömhírét énekli meg, hanem az Isten iránti vágyakozást. Pedig adventnek még a várakozásról, a befelé figyelésről kéne szólnia. Összegyűjtöttünk nektek néhány dalt, melyek ebben segíthetnek!
Rendhagyó eseménnyel zárták a Petőfi-emlékévet a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az intézmény diákjai és pedagógusai több héten át tartó előkészület után a Mikó-vár előtt énekelték el közösen Szarka Gyula Petőfi dicsérete című dalát.
Ebben az igazi téli időben kicsit talán visszarepülhetünk a nyárba ezzel a videóklippel, de a tartalma ma éppen olyan aktuális, mint ma, nyáron vagy akár ezer évvel ezelőtt. Boros Emese első dicsőítő dalát hoztuk most nektek.
Egy kórus csodálatos előadásban adja elő az Eljött hozzám című dicsőítő dalt – hallgasd meg, ha szeretnéd karácsonyra készíteni a szívedet is!
Adott egy hívő házaspár és három gyönyörű lányuk, így állt össze a FOURisFive, hogy együtt énekeljenek dicsőítő dalokat – nem is akárhogy! Ha csak egy zenét hallgatsz meg ma, azt ajánljuk, a Kegyelmed elég című dal legyen.
Új dalt és videoklipet mutatott be Pintér Béla keresztény énekes. A Fiú született egy nagyon szép és ünnepélyes dal, amelyben ugyanakkor benne van az istenkapcsolat bensőségessége is.
Egy countryénekes tollat és papírt ragadott, hogy megossza az érzéseit az öccsével kapcsolatban, aki másmilyen, mint az átlag.
Hallgasd meg ezt a könnyed, tartalmában mégis mély mondanivalóval bíró, megnyugtató dicsőítődalt a Zámír Projekt szerzésében, amely tökéletes lehet a napod lezárásához is.
Ha nehezen indul a heted, ha nem volt elég időd imádkozni vagy ha csak egyszerűen vágysz Isten közelségére, ez a dicsőítő dal neked szól!