2017. 11. 17.

„A lényeg az, hogy az ember tudja önmagát és az életét Jézus kezébe adni.” – interjú Baritz Sarolta Laura domonkos nővérrel

Az etikus közgazdaságtan hazai szószólója és hirdetője, aki Isten mellett talált rá az igazi hivatására.

Hogyan lesz valakiből Domonkos nővér, aki azelőtt sikeres külkereskedelmi és üzleti karriert futott be?

Jézus megszólított és ezáltal kezdett világossá válni számomra, hogy az ő szoros követésére hív, hogy olyan kapcsolatban éljek vele, amely kizárólagos és ez által az életem az övé. Azért vagyok boldog, hogy Isten akaratának ez a keresése lassan már huszonhárom éve folyik. Ez válik valósággá a szerzetesi engedelmességi fogadalomban, amelyet 1998-ban tettem le. Az embert Isten a saját útján vezeti, a saját elképzelései szerint. Ha visszatekintek, látom, hogy ez egy gyönyörű szép út, ami persze tele van szenvedésekkel, nehézségekkel, de értelemmel, örömmel és boldogsággal is.

Mára a közgazdaságban is megtaláltam azt, aminek úgy gondolom, hogy értelme van, előbbre viszi az embereket, a hazámat és valamiképpen a világot is. Ezt egyedül nem tudtam volna megtenni. Ehhez szükség van az Isten vezetésére.

Sokaknak, többek között a fiatal korosztálynak kell szembesülnie azzal, hogy nem találja a boldogságot annak ellenére, hogy szenvedélyesen keresi. Lehetséges a folyamatos boldog istenkapcsolat kialakítása? Említette, hogy töretlen ívben az elmúlt 23-25 évben kötődött Istenhez. Ez az istenkapcsolatban meglévő boldogság, ami felfelé ível?

Az Istennel, illetve Jézus Krisztussal való kapcsolat a szerzetes számára is egy út. Számomra ez huszonhárom éve kezdődött, s azóta is egyre mélyül és folyamatosan erősödik, valamint ez tartott meg az élet különböző viharaiban. Jézus volt mindig a kapaszkodó, az alap, a kőszikla. Keresztényként kősziklára építettem az életemet. Nehézségek most is vannak, például az apostoli életben, de ezeket úgy élem meg, hogy ha kősziklán áll a ház, akkor nagy baj nem lehet. A szerzetesi élet alapja a Jézus-kapcsolat, erre épül minden más.

Mikor még közgazdászként dolgozott, érezte, hogy valami hiányzik az életéből? Egyfajta üresség, amit be kellene tölteni?

Egy mélyebb értelmet hiányoltam az addigi életemből. Mindig hívő voltam, a szüleim vittek misére egészen kicsit korom óta. A hit közelsége mindig megvolt, de kevésbé volt aktív. A Jézussal való kapcsolat mélysége hiányzott talán. Amikor édesanyám halálával kapcsolatosan Isten egészen konkrétan megtapasztaltatta velem, hogy Ő maga az igazi érték, és az ő ismerete, a vele való kapcsolat, akkor döbbentem rá, hogy ez az élet értelme, ezért érdemes minden mást otthagyni. Rengeteg kegyelmet kaptam, hogy ez sikerüljön, és ki tudjak lépni az akkori menedzseri életemből. Mintegy beleszerettem Krisztusba, és ez abszolút elsöprő volt minden más tapasztaláshoz képest. Emellett az emberekhez való viszonyom is megváltozott, tudatosabban éltem a hitemet, a szeretetet és az igyekezetem, hogy adó ember tudjak lenni. Ezek élővé és színessé tették az életemet. Azt gondolom, hogy ez tesz valakit igazán boldoggá. Nem más dolgok hajszolása. Isten sokkal jobban tudja, hogy nekünk mi a jó és ő azon dolgozik, hogy ezt nekünk adja.

Akkor miért vonzóbb egy fiatal számára, tegyük fel, egy külkereskedelmi életpálya, a karrier?

Talán nagyon erős a struktúra nyomása. Létezik egy rendszer és annak eleme, az ember. De melyik élvez elsőbbséget? Az egyház értelmezésében az emberi értékrend az első. A világ sokszor azt sugallja, hogy akkor vagy boldog, sikeres, kiegyensúlyozott, ha van elég anyagi bázisod, jó karriered. Van egy társadalmilag elfogadott, többé-kevésbé berögződött értékrend.

Aki még nem vizsgálta meg saját magát és a prioritásait mélyen, csöndben, az beleesik ebbe a rendszer kínálta értékrendbe és megpróbálja követni azt, mégsem talál benne igazi boldogságra.

Sőt, törekvése sokszor csalódást, néha kiégést okoz és vakvágányra kerül. A rendezésben segíthet egy lelkigyakorlat, egy csöndes este vagy hét, amikor az ember elgondolkodik, mik a prioritásai. Ehhez megpróbál kapaszkodót keresni. Ezek sokkal inkább megtalálhatók a hitben, mint a nagyvilág talmi értékrendjében.

Azonban mi is benne élünk egy ilyen rendszerben. Vannak munkák, amit a rendszer ránk ruház. Ebben is meg lehet találni úgy Jézust, hogy nem fásulunk bele?

Jézus Krisztus mindig jelen van, mindig fölkínálja magát mindannyiunk számára. Mi azonban nem mindig vagyunk olyan állapotban, amikor erre a hívásra válaszolni tudunk. Gyakran Krisztus nélkül akarok valamit megvalósítani, valójában azonban ő ad értelmet a dolgoknak. Ezért fontos az értékhierarchia: annak csúcsán Ő maga és a hit értékei állnak. Az emberben benne van egy alapvető vágy és keresés, ami végső soron Istenre irányul, de nem mindig ismeri ezt fel. Helyette alacsonyabb célokban igyekszik kiteljesedni. A világvallások mind a transzcendens kereséséről szólnak, mivel az istenkeresés mindenkiben benne van, erre vagyunk teremtve. Időnként ez az emberi kapcsolatokban ölt testet, akár a családon belül. Ez már egy nagy lépés Isten felé.

A közélet milyen kihívásokat rejt? Egy közeg, ami jellegéből fakadóan romlott, hogy lehet ebben egyenesen megállni?

A közéletet alapvetően mi tesszük olyanná, amilyen. Isten meghívja az embert, hogy kapcsolatban legyen vele. Ez jó esetben gyümölcsöket hoz. Ha Istennel kapcsolatban vagyok, az megmutatkozik az emberi kapcsolataimban, döntéseimben és az erkölcsben is.

Az ember szolgálhat a közéletben is, legyen az bármilyen hivatás. A jó cselekvésének a forrása az Istenből kell, hogy eredjen.

De ha valaki ezt nem ismeri fel, akkor is tud a lelkiismeretére, saját erkölcsi értékeire hagyatkozni. Az első nagy lépés, hogy ha valaki a közéletben vállal szerepet, legyen benne valódi jóakarat, a másik ember valódi javának szolgálata.

Nem ritkaság ez?

Annyira talán nem. Ha visszatekintünk az őseinkre, magyar királyokra, akkor igenis lehet találni példát bőven.

Azért találom ezt furcsának, mert az emberek mást látnak a világon mindenhol. Azt látjuk, hogy van egy probléma és még csak a megoldást sem látjuk. Képesek vagyunk helyt állni, de előbb utóbb bekövetkezik a megingás és ez eredményezi a kiégést.

Valóban léteznek olyan struktúrák, amelyek – II. János Pál szavaival élve – a halál kultúráját szolgálják. Ez ellen az élet kultúrájával lehet küzdeni. Jézus keresztje nem kudarc, hiszen föltámadt. A végső szó mindig Istené. Ezért fontos, hogy Isten arra hív bennünket: építkezzünk és hagyatkozzunk rá, az ő erejéből merítsünk. Ha valaki belőle merítve teszi a jót, másokat szolgál, akkor, még ha rögös is ez az út, az ember nemesedik és jó értelemben véve kiteljesedik. Itt a szenvedés is megfér, mert helye van.

Létezik kerülőút Jézus Krisztushoz?

Milyen értelemben?

Azért kérdezem, mert a hit útja egyértelmű, de vannak, akik mégis valahogy kitérők után találnak rá a hitre. El kell szenvedni valamit, hogy Urat befogadhassuk?

Szerintem Jézust azon az úton lehet megtalálni, amelyen ő vezet. Az egyén, ha felismeri, hogy Krisztusra vágyik, akkor hagyni fogja, hogy Ő vezesse és ezen az úton meg lehet őt találni. Ez lehet nagyon rögös is, szenvedésekkel teli. A lényeg, hogy az ember tudja önmagát és az életét Jézus kezébe adni. A saját magunk útján az általunk kreált személyt alkotjuk meg, miközben a valódiság maga Jézus Krisztus. Ha görcsösen ragaszkodunk a saját elképzeléseinkhez, azzal kizárjuk őt. Ha nyitottak vagyunk Krisztusra, akkor ő be fogja tudni tölteni a mi boldogságunkat. Ez valósul meg a vele való egységben. Ahogy Szent Pál mondja: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2). Ez jelenti az igazi szabadságot, amikor saját magamtól tudok függetlenedni, szabadnak lenni.

Az ezt megelőző lépés a felismerés. Hol és miben vehetjük észre Istent?

Például amikor rádöbbenek, hogy magamnak nem vagyok elég, egyedül tehetetlen vagyok. Ha ilyenkor Istenre nyitottan és megszólíthatóan vagyok jelen, akkor elindulhat egy személyes kapcsolat az Úrral. Ez egy személyes döntés, s ettől függ majd az életutam további része, esetleg egy konkrét élethivatás. Az első embertől mostanáig száz milliárd ember élt a Földön. Ő képes mind a száz milliárddal személyes kapcsolatot létrehozni. Van, aki persze ellenáll, de az is az ember saját döntése.

A felismerésen túl, hogy lehet nem összeroppanni a struktúra nyomása alatt?

A struktúra nem erősebb az emberi akaratnál és ez nagyon fontos.

A rossz látszólag azért erősebb, mert harsányabb, hangosabb és látványosabb. A jó valójában erősebb és az ember képes a rossznak ellenállni, mert saját akarata van, saját magáért felelős, tehát szabad.

Ha ebben társakra lelünk, akkor az még erősebbé tesz.

A folyamatos gazdasági növekedés, aminek a mércéje a jólét, hova vezet? Lehet végtelen növekedést produkálni egy véges rendszerben?

Nyilvánvaló, hogy nem, mert ha felélünk mindent, amink van, azok el fognak fogyni valamikor. Itt a növekedés megáll, tehát egy paradoxonról beszélünk. A fenntartható fejlődés teoretikusai is bírálják ezt. Ami viszont létezik és valós, az a fejlődés. Ez annyit jelent, hogy nemcsak anyagi javakban gondolkozom, hanem az immateriális, értékeknek gyarapodásában. Ez igenis lehet végtelen, mert az Isten is végtelen. Az emberi életnek megvan a korlátja, a halál. De az értékek esetében létezik egyfajta végtelenség. A szeretetnek nincs felső korlátja. A gazdaság vagy gazdálkodás eredeti jelentésében nem mások kárára való növekedést jelent, hanem a szükségletek kielégítését.

Arról mit gondol Laura nővér, mennyi időbe telhet annak az etikus közgazdaságtani elméletnek a köztudatban való elültetése, amiről ön is már évek óta beszél?

Ez egy óriási feladat és úgy érzem ezt is a Jóistentől kaptam, hogy erről beszéljek. A Sapientián eddig kb. hatvan-hetvenen, a Corvinuson félévente száznyolcvanan hallgatják ezeket a tárgyakat. Azt látom, hogy az emberek fogékonyak rá és képesek befogadni. Amiről beszélek az nem más, mint a katolikus egyház társadalmi tanítása, annak közgazdaságtani alkalmazása. Ha az ember rádöbben arra, hogy túl kell lépnie az anyagi értékeken, akkor azzal elindul egy úton. Amiről most beszélünk, azt nemcsak a keresztények ismerik föl, hanem számos nem keresztény közgazdász is, például Tim Kasser Az anyagiasság súlyos ára c. könyv szerzője. Ezek az alapelvek bizonyítják azt, hogy igenis lehetséges az etikus gazdálkodás. Emellett bízom Isten gondviselésében is, hogy egyre többen fogjuk ezt prédikálni.

Ezáltal is igyekszünk megmutatni, hogy az értékhierarchiának a legalján vannak az anyagi javak, a tetején pedig az erkölcsiek.

Fotó: Forintos Bence

Dallos Bence

Interjú
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás