Halottak napja – Isten nem akarja, hogy szomorúak legyünk

Levél érkezett virtuális postaládánkba: egyik olvasónk ajándékozott meg bennünket a halottak napjához kapcsolódó gondolataival.

Isten néha üzen nekünk. Bármilyen módon, formában. Embereken keresztül, interneten keresztül, de akár még egy rádióban lejátszott slágeren keresztül is meg tudjuk hallgatni, érteni az Ő üzenetét.

Éppen egy fárasztó nap után hazaérve, átöltve az otthoni kényelmes ruhát ültem le a szobámban megpihenni, hogy egy kis szünetet tartva, újult erővel kezdjek neki a következő napi feladatok előkészítésének, mikor édesanyám hívott telefonon. Felvettem, és már a hangjából lehetett hallani, hogy valami szomorú hírt szeretne velem közölni, kíméletesen, ahogy az édesanyák szokták. Én sürgettem őt, nem akartam hallani a szomorú hírhez tartozó felvezetést, hiszen úgyis tudtam már, hogy miről akar velem beszélni. Végül kimondta, amitől már hetek óta féltünk … a családunk legszeretetteljesebb, legszelídebb, és legbékésebb embere, aki szeretett nagymamám kisebbik testvére volt, lélekben Istenhez távozott…

Hetek óta fel voltam készülve erre, hogy ez bármikor megtörténhet. Mégis… hirtelen hiányérzetem támadt, és a hirtelen feltörő közös emlékek, a gyerekkor szépségei, mikor még minden idősebb kedves rokon köztünk volt…hirtelen könnybe lábadt a szemem. Eszembe jutott mikor a család egy kisebb része összejött egy-egy találkozóra, és Ő is ott volt köztünk. Bölcs, de mégis huncut mosollyal, lelkesen fogadott minket otthonába, ahova mi rendszerint hazamentünk. És most… hosszú, évekig tartó betegség után Isten magához szólította.

hirdetés

Megszabadította a szenvedéseitől.

Belegondoltam, vajon ilyenkor találkozik-e az ember a régebben elhunyt szeretteivel? És vajon lát-e minket, embereket? Senki nem tudja.. Mégis az ember reménykedik benne. És amikor érte mond el egy rózsafüzér imádságot, reménykedik benne, hogy Ő mosolyogva, immár Isten országában, boldogan tekint le ránk, és várja, hogyha földi életünk véget ért, üdvözölhessen minket, és együtt dicsérjük, és imádjuk Istent, az örök élet országában.

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben kissé megnyugodva nézelődtem az interneten, mikor megláttam egy képet, rajta a Bibliából vett idézettel: „ Bizony megvigasztalja Siont az Úr, megvigasztalja összes romjait. Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden.. /Ézsaiás51:3/ „

Halottak napján az ember megemlékezik a szeretteiről. Akár a közelmúltban veszítette el őket, akár régebben. De vajon nem hasonlít a mi lelkünk is ilyenkor egy kicsit Sion romjaira? Nem érezzük-e azt, hogy a szívünk egy darabja összetört, mikor egy olyan hozzátartozót veszítünk el, aki életünk fontosabb szereplői közé tartozott? És itt vélem felfedezni az üzenet lényegét, hogy Isten, aki maga a mindenható szeretet, nem akarja, hogy ilyenkor mi szomorkodjunk. Vigasztalással tölti el a lelkünket, hiszen a halál egy újabb ajándék. Ahogy az élet, amit Istentől kapunk, és próbáljuk minél értékesebben tölteni az itt töltött időt, ha befejeztük a küldetésünket itt a Földön, ajándékot kapunk Istentől. A kegyelmet, hogy hazatérhetünk hozzá.

Kegyelemben lesz részünk, hiszen megszabadulunk az emberi mivoltunktól, a földi élet bűneitől, és Isten országában leszünk örökké otthon.

Ne add át magad a csüggedésnek, ha a halál okozta fájdalom gyötri a szíved! Ujjongj, hiszen az igaz lelkek mind megtérnek Istenhez! Engedd, hogy Isten vigasztaló szeretete Édenné tegye lelkedben, a halál okozta pusztaságot.

(Fotó: 24.hu)

hirdetés