Ma 20 éve halt meg Szent II. János Pál pápa. Íme néhány gondolat az életéről és pápaságáról, amelyeket ma is érdemes megfontolnunk.

Ma 20 éve halt meg Szent II. János Pál pápa. Íme néhány gondolat az életéről és pápaságáról, amelyeket ma is érdemes megfontolnunk.
Hogy válik a hit a beszélgetésekben témává, ha egyáltalán azzá válik? A Kecskeméti Piarista Gimnáziumban Szabó Dániel SchP hittantanár beszélgetett végzős diákokkal a hitről való beszéd létjogosultságáról. Hiszen egy katolikus iskolába is sokféle diák jár, akik különböző helyekről érkeztek, és vannak, akik távolabb állnak a hittől, egyháztól. A De őszintén! című műsor legújabb adását szemlézzük.
Ferenc pápa öt hét után először jelent meg nyilvánosan, amikor a római Gemelli kórház erkélyéről áldást mondott az érte imádkozó hívekre. A 88 éves egyházfőt február 14-én szállították kórházba súlyos légúti fertőzés miatt, és orvosai szerint két életveszélyes válságot is átélt. Kórházi tartózkodása után első útja a Szent Mária-bazilikába vezetett, ahol imát mondott, majd visszatért a Vatikánba.
„A gyermekek imája a tiszta szeretet jele és meggyőződésem, hogy egyenesen Isten szívéhez vezet” – mondta Fortunato atya, miután gyerekek gyűltek össze a római Gemelli Klinika előtt, hogy imádkozzanak a pápa gyógyulásáért.
Imádság, böjt, jótettek és közösség. Ezek az alappillérei az egyre népszerűbb InTeam lelkigyakorlatnak. Ifjú papok indították el a kezdeményezést. Céljuk, hogy böjt idején is segítséget nyújtsanak a fiataloknak. A Katolikus krónika adását szemlézzük, amelyben értékes gondolatok hangazanak el a böjt lényegéről.
„A Bibliában olvastam, hogy milyen csodákat tett Jézus, és gondoltam, hogy velem is meg tudja ezt tenni. Ahogy befejeztük az imádkozást és felálltam, tudtam ugrálni azon a bokámon, amit előtte való nap szakítottam el.” Egy fiatal fiú megtérésének és gyógyulásának története, amely a Vekker keresztény közösség YouTube-csatornáján jelent meg.
Pincérként ötször annyit keresett, mégis úgy döntött, hogy koraszülött babákat fog menteni, mert Isten erre hívta el. Öt gyermek édesapja, hű férj, és hihetetlenül szenvedélyes a munkájában. Pákozdy Richárddal, a Peter Cerny Alapítvány kivonuló neonatológiai szakasszisztensével az interjúban arról is beszélgettünk, miképp tudnak gondoskodni a babákról és az édesanyákról, hogyan mentik meg a koraszülötteket és hogyan dolgozza fel, ha elveszítenek egy babát. Mint mondja, a hite és a családja nélkül nem tudott volna idáig eljutni.
Mire van szüksége valójában a fiataloknak? Milyen választ lehet adni a körükben is egyre nagyobb méreteket öltő szorongásra? Mi kell ahhoz, hogy egy-egy gyülekezetben ifik induljanak? És mi a szerepe mindebben az imádságnak? 2025 az Ifjúság szolgálatának éve a református egyházban, így ezen kérdések mentén beszélgettünk Oláh Luca vallástanárral, a Zsinati Hivatal Ifjúsági Osztályának munkatársával.
Az imaapostolság a jezsuitáktól ered a 19. századból, melynek végén a pápa intézményesítette azt. A mindenkori pápa tehát megfogalmazza imaszándékait a hónapokra és világszerte csatlakoznak hozzá imádságukkal. Idén ezekre helyez hangsúlyt Ferenc pápa:
A lenyűgöző 116 évével és 212 napjával Inah Canabarro Lucas nővér lett a legidősebb élő ember a világon. Mi élteti igazán az apácát?