Május 24-én, azaz jövő hét szombaton ismét megrendezik a Magyar Református Egységnapot Debrecenben, melynek mottója: „Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé!” (Jer 4,3)
Május 24-én, azaz jövő hét szombaton ismét megrendezik a Magyar Református Egységnapot Debrecenben, melynek mottója: „Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé!” (Jer 4,3)
Annyiszor hallottuk már: „a hitem magánügy”. De én nem így gondolom. Íme 3 érv, hogy miért fontos megosztani a hitünket másokkal – akkor is, ha kezdetben kényelmetlen. Végső soron viszont mi mást is tehetnénk?
Egy börtöncella mélyén Isten hangja szólt – és ebből a hangból nőtte ki magát egy országos misszió. Tomasovszki Pál mesél arról, hogyan talált rá Istenre rabként, hogyan íródott életének forgatókönyve, és hogyan vált a Rendez‑Ő című könyvből mozgalom. Keresztlánya, Tomasovszki Nikolett szerkesztői szemszögből mutatja meg, hogyan vált a papírfecnikből készült kézirat Isten által életet formáló üzenetté. Ez az interjú azoknak szól, akik már túl messzire jutottak Istentől – és azoknak is, akik még keresik az utat.
Mi történne, ha Isten is úgy bánna velünk, ahogy mi egymással, amikor hibázunk? Az eltörléskultúra korában könnyen ítélkezünk, elfordulunk attól, aki megbotlott. De vajon tényleg csak a hibáink határoznak meg minket? Egy rövid emlékeztető, hogy mit tanulhatunk Isten végtelen kegyelméről, és miért érdemes nekünk is irgalmasabb szívvel fordulni egymás felé – még akkor is, ha a világ mást diktál!
Kevés személy hatott olyan mélyen az emberiség történetére, mint Jézus Krisztus. Mégis újra és újra fel kell tennünk a kérdést: ki is Ő valójában, és miért jött közénk? A betlehemi gyermek megjelenése nem elszigetelt esemény, hanem egy hosszú ígéretsor beteljesedése, amelyben Isten közel lépett az emberhez. Jézus nem hatalomban és dicsőségben érkezett, hanem emberi törékenységben, hogy osztozzon életünk valóságában. Története ezért nem csupán a múlt része, hanem ma is megszólító jelenlét.
Sötét erdőben bolyongva, amikor már minden remény elveszni látszik, egyetlen eszköz marad a kezedben: az iránytű. De vajon az élet útvesztőiben is van, ami mindig biztos irányt mutat?
Két megerősítő történet arról, hogy Isten látja a problémáinkat, ismeri a szükségleteinket és igazságos. Egy férfit megloptak, majd váratlanul az összeg négyszeresét kapta vissza, egy fiatal lány pénztárcájából pedig eltűnt 14 ezer forint, de a Jóisten kárpótolta érte.
Amikor belépek a templomunk ajtaján, néha fájó csend fogad. Látom az üres padsorokat, hallom a falak közé záródott múlt emlékét, érzem, ahogy a hajdani közösség ereje lassan kifakul. Szeretett gyülekezetem, amely egykor élettől lüktetett, most mintha fáradtan szuszogna. Mégis, miközben szívem összeszorul, valami más is történik bennem: nem enged a remény. Hiszem, hogy az evangélium, amely egykor életet adott, ma is képes új szívként dobogni bennünk. Ezért keresem, hogyan lehet újra központtá válni. Megvan-e az élő test, ahol Krisztus szava lüktet.