• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Maradjunk csendben egy percre” – Református püspök az Hagia Sophia mecsetté alakításáról

Múlt héten a török legfelsőbb közigazgatási bíróság semmisnek minősítette azt az 1934-es minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia múzeummá alakításáról szólt. Erdogan török államfő pedig rendeletet adott ki az újbóli mecsetté alakításra. Az első nagy közös imát következő pénteken tartják a Hagia Sophiában, melynek idejére az egykori ortodox bazilikát díszítő keresztény ikonokat letakarják majd. Bogárdi Szabó István, református püspök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorának Lélektől lélekig rovatában beszélt az egykori keresztény templom mecsetté alakításáról.

Egy férfit előállítottak a nantes-i tűz miatt

Előállították a nantes-i Szent Péter- és Szent Pál-katedrális egyik önkéntesét a szombati tűz után, számolt be róla Pierres Sennes, bűnügyi vezető ügyész.

Öt dolog, amire megtanít minket „A kis herceg”

Ki ne ismerné „A kis herceg” történetét. Antoine de Saint-Exupéry klasszikus regénye mind a mai napig fontos üzeneteket tartogat számunkra. Andrew Petiprin, a cikk szerzője öt bátorító dologra hívja fel a figyelmet, amelyre a koronavírus-járvány alatt „A kis herceg” megtaníthat minket.

II. János Pál pápa imája a családokért

A fiatalok pápájának, Szent II. János Pálnak sok értékes imádságot köszönhetünk. Ezúttal a családokért mondott fohászát osztjuk meg.

Újabb francia katedrálisban ütött ki tűz

Tűz ütött ki a nantes-i Szent Péter és Szent Pál katedrálisban. A tűzoltók 7:44-kor kapták a riasztást, és nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Hatalmas barbárság – lefejeztek egy Jézus-szobrot az Amerikai Egyesült Államokban

Lefejeztek egy Jézust ábrázoló szobrot az Egyesült Államokban egy Miamihoz közeli településen – jelentette be a miami érsekség pénteken.

Úton – Megható verset küldött olvasónk

Mindig örülünk a bátorításoknak, visszajelzéseknek, ezúttal egy kedves olvasónktól kaptunk megható levelet és egyúttal három szívből jövő verset is. Ezek közül szemlézzük most a kedvencünket!

Hős apácák ihlették a Netflix új sikersorozatát

A Netflix új sikersorozata valós történeten alapszik: a harlemi Miasszonyunk Közösség apácáinak történetéből az amerikai Ben Dunn készített képregényt – számol be a fejleményekről az Aleteia.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Odüsszeusz nem Jézus – de van mit tanulnunk a történetéből

    Odüsszeusz nem Jézus – de van mit tanulnunk a történetéből

    2026. 08. 14.
  • Idén „csak” a Balcsi jutott – avagy miért nem tudunk örülni annak, amink van?

    Idén „csak” a Balcsi jutott – avagy miért nem tudunk örülni annak, amink van?

    2026. 08. 13.
  • Az igazi kaland az esküvő után kezdődik – gondolatok egy templomi esküvőt követően

    Az igazi kaland az esküvő után kezdődik – gondolatok egy templomi esküvőt követően

    2026. 08. 12.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • blog
  • abortusz
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére