A Pécsi Egyházmegye elkötelezett a teremtésvédelem és a felelős erőforrás-gazdálkodás mellett, ezért a korábban megkezdett korszerűsítéseket radikális megtakarítási lépésekkel egészítette ki – derült ki a hivatalos honlapon publikált közleményből.

A Pécsi Egyházmegye elkötelezett a teremtésvédelem és a felelős erőforrás-gazdálkodás mellett, ezért a korábban megkezdett korszerűsítéseket radikális megtakarítási lépésekkel egészítette ki – derült ki a hivatalos honlapon publikált közleményből.

Gyermekkori álmát váltotta valóra egy lengyel pap: Rafał Główczyński atya egy teljes műszakot dolgozott kukásként Varsó utcáin, hogy adományokat gyűjtsön különleges jótékonysági projektjéhez. A fizikai munka végén nemcsak a megkeresett bérét ajánlotta fel, hanem a hulladékgazdálkodási vállalat is további 10 ezer zlotyval támogatta a kezdeményezést.

Szentségimádás, körmenet, közösség, nemzetköziség – Međugorjeba sereglettek a fiatalok, akiket a Mladifesten szerzett élményeikről kérdeztek. 13 lány és srác mesélt megéléseiről, istenélményeikről, a közösségben megélt hit erejéről és Isten jóságáról.

Te már imádkoztál azért, hogy véget érjen a nagy szárazság? Ha nem, akkor bíztatunk rá, hiszen az imának valódi ereje van!

Vannak pillanatok, amikor a diagnózis mint egy súlyos ítélet nehezedik ránk: nincs tovább. Adam Biały története egy megrázó, orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulás krónikája, amely azonban elgondolkodtató kérdéseket is felvet. Míg sokan hiába várják a csodát, nála a hit, az ima és az orvosi tények egy egészen meglepő kimenetelben találkoztak.

Mit csinálj, ha dühös és tehetetlen vagy? Ha (látszólag) hiába imádkozol nemhogy jobb, de sokkal rosszabb lesz minden? Ha nem hallod Isten hangját? Engem ezek a kérdések foglalkoztatnak. Eddig nem sokra jutottam, de most megosztom ennek a hosszú, tanulással teli útnak néhány szegmensét.

Máté története egy gyermekről szól, ki megszületett, de földi életét nem kezdhette el, mégis örökre része maradt családja életének. Egy vallomás a veszteségről, a hitről és a szeretetről, amely a halálon túl is összeköt.

Botrányok, csapodárság, nőcsábász, dorbéz élet? Loyolai Szent Ignác nem mindennapi megtérés-történetet tudhat magáénak. De mitől változott meg teljesen az élete, és hogy lett mindenidők egyik legkedveltebb szentje? Derítsük ki!
