• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Ma avatták volna szentté Carlo Acutist

Az isteni irgalmasság vasárnapja – mely egyben a serdülők jubileumának napja – lett volna a szentté avatási időpontja Carlo Acutisnak. A szertartás elmaradásának ellenére rengetegen érkeztek meg Rómába, különösen sok fiatal. Hozzájuk is fordult ma Pietro Parolin a Szent Péter téren tartott misének homíliája közben.

Isten maga az Irgalom – Rónaszéki János atya

Az isteni irgalmasság vasárnapján Rónaszéki János atya és Ferenc pápa gondolatai hívnak meg bennünket arra, hogy újra felfedezzük Isten végtelen szeretetét és irgalmát. Az Egyház feladata, hogy az irgalmasság üzenetét hitelesen, élő módon közvetítse a világ felé, a gyónás szentségén keresztül is. Ferenc pápa arra buzdított, hogy engedjük átformálni életünket Krisztus szeretetével, és mi magunk is váljunk az isteni irgalom eszközeivé.

„Imádkozz értünk, hogy gyermekünk születhessen!” – egy híres színész reménytelennek tűnő helyzete megváltozott a pápával való találkozás után

David Henrie, a Waverly Place Varázslói és az Így jártam anyátokkal sztárja megható történetet osztott meg Instagramján: három vetélés után feleségével különleges áldást kaptak Ferenc pápától Rómában, és kilenc hónappal később megszületett kislányuk, Pia Francesca. A színész a pápa halála után emlékezett vissza erre a sorsfordító pillanatra, amelyért örökké hálás marad.

„Sajnáljuk, hogy egy párt Ferenc pápa halálát politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni” – reagált az MKPK a plakátkampányára

„Szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk a 2025. április 24-én a Párbeszéd-Zöldek súlyosan dehonesztáló, stílusában és hangnemében újkori történelmünk legsötétebb időszakát és egyházüldöző diktatúráit idéző kampányáról” – reagált a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága a napokban kihelyezett, sokakat felháborító plakátokra.

„Álmodni sem mertem volna, hogy ott fogok állni vele szemtől szemben” – a Ferenc pápa előtt tanúságot tevő magyar lány története

„Szeretnék köszönetet mondani neked, mert úgy beszéltél a hitről, mint egy szerelmi történetről” – többek között ezek voltak Ferenc pápa szavai Csóka Dórához, aki több ezer fiatal és a Szentatya előtt tett tanúságot hitéről anno a Forrásponton. Írásában felidézi, milyen élmény volt szemtől szemben találkozni a pápával.

“Isten hozott” – Ferenc pápa utolsó magyar szavai nagyszombat este voltak

Felemelő történetet osztott meg a Vatikáni Rádió a közösségi oldalán: nagyszombat este, a húsvéti vigília szertartás előtt a Vatikánban a Szent Márta-ház és a Szent Péter bazilika közt váratlanul – gondviselésszerűen – egy magyar csoport találkozott a Szentatyával, Ferenc pápával. Lantos Krisztina, a Római Magyar Akadémia igazgatójának személyes élménybeszámolóját szemlézzük.

Az apáca, aki szelfizés helyett megrendülve sírt Ferenc pápa koporsóját látva

Nemrég megosztottunk egy rövid írást arról a jelenségről, amelyet a héten láthattunk: a halott pápa körül fotozkódó emberek, köztük valaki hátat fordít a holttestnek, hogy szelfit készíthessen vele. Szürreális volt és elszomorító. Ennek valódi ellentpontja az az apáca, aki hosszú percekig állt megrendülve Ferenc pápa koporsója mellett – szép látni, hogy van ilyen is. 

A pápa valóban tévedhetetlen?

Tévedhetetlenek a pápák? Vagy mégsem? Bár Jézus az igazság Lelkével vezeti Egyházát, még Péter apostol is többször tévedett – és a mai pápák sem mentesek a hibáktól. Akkor mégis hogyan maradhat meg az Egyház az igazságban? A válasz a Szentlélek csendes, de határozott munkájában rejlik – és abban a felismerésben, hogy még a zsinatokon is csak együtt, imádsággal és nyitott szívvel lehet meghallani Isten szavát. A cikk Johannes Hartl könyvének gondolatai alapján született.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    2025. 09. 12.
  • „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

    „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

  • Embernek maradni a gyűlölködés korában is – gondolatok Charlie Kirk halála kapcsán

    Embernek maradni a gyűlölködés korában is – gondolatok Charlie Kirk halála kapcsán

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • egyház
  • család
  • keresztény
  • kereszténység
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • fiatalok
  • hivatás
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére