• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Egy imáról szóló keresztény podcast lett a legnépszerűbb

Év elején minden mainstreamnek számító, közéleti podcastot megelőzött egy pap által vezetett „Rózsafüzér egy év alatt” című műsor az Apple Podcasts listáján.

Ezért vált az imaéletem központjává a Jézus-ima

Ahogyan szeretetnyelveink is különbözőek, úgy az imanyelveink is eltérnek egymástól. Van, aki a rózsafüzért imádkozva, van, aki dicsőítve, vannak, akik a Szentírás olvasásával és vannak, akik a csendes jelenlét által fordulnak a Jóisten felé. Ebben a cikkben a Jézus-imáról mint imamódról szeretnék írni, saját tapasztalataim alapján.

3+1 ok, amiért hiszek a böjt erejében

Böjtölni az év bármely szakában jó, Jézus bátorított rá, hogy éljünk vele. Most január elején Varga László püspök atya és több neoprotestáns gyülekezet is böjtöt hirdetett. Íme 3+1 ok, amiért én böjtölni szoktam, és amiért azt gondolom, hogy nagy ereje van. 

„Ez is református” – kampányba kezd a Magyarországi Református Egyház

A 2024-ben tapasztalt megrázkódtatások után a Magyarországi Református Egyház idén tájékoztató kampányban mutatja meg, milyen hitéleti és társadalmi szolgálatot végeznek tagjai itthon és a határokon túl – írták közleményükben. Azt is elárulták, hogy 2025 az ifjúság szolgálatának éve lesz.

„Életemben először el mertem fogadni, hogy Isten feltétel nélkül szeret” – Varga László püspök atya

„Életem legfontosabb pillanatai voltak, amikor mindent megpróbáltam és semmi nem történt vagy a helyzet csak romlott. Egy dolgot kellett akkor már csak tennem: teljesen átadni magam Isten kezébe és szeretetébe” – mondta Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke. A Cafe Francesco podcastjában beszélt a Szentlélek tüzéről, a félelemtől való szabadulásról és arról is, miért hirdetett böjtöt és imát az egyház megújulásáért.

És mi van Tomival?

Magyarország az alkoholfüggők országa. Nehéz ebből a rabságból a kiút. Erről a folyamatról készített filmet Till Attila, aki saját élménnyel is dolgozik, hiszen a közelmúltban arról nyilatkozott, hogy volt idő, amikor ő is az alkohol démonaival küzdött. A filmet Bajcsi Norberttel néztem meg, aki maga is nyolc éve felépülő alkoholfüggő, drogfüggő, s egy könyv is megjelent az életéről Szenvedéllyel címmel.

Ez a vidám apáca a legidősebb ember a világon

A lenyűgöző 116 évével és 212 napjával Inah Canabarro Lucas nővér lett a legidősebb élő ember a világon. Mi élteti igazán az apácát? 

„Az ima szabálya az, hogy folytatni, folytatni, folytatni” – Gájer László és Simon Dávid atyák gondolatai az imáról

November végén futótűzként terjedt a keresztény közösségi média felületein a Bizony, Isten YouTube-csatornán fellelhető AGAPÉ+ podcast azon epizódja, amelyben Gájer László és Simon Dávid atyák a tőlük megszokott szenvedéllyel és mélységgel mondják el tapasztalataikat arról, hogy miért kell sokat imádkozni, mit jelent imádkozni, miért és hogyan imádkozzunk kitartóan, hogyan érzékelhetjük az ima hatásait, hogyan mélyülhet el imaéletünk, és hogyan értelmezzük a meg nem hallgatott imákat. Ha esetleg máshonnan még nem hallottatok volna róla, most elhoztuk nektek, mivel szerintünk rendkívül értékes és megszívlelendő gondolatokat tartalmaz. Szemlénkben a podcast legfontosabb gondolatait osztjuk meg most veletek, de ha még nem tettétek, jó szívvel ajánljuk a teljes hanganyag meghallgatását.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

  • „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    2026. 10. 30.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére