• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Válasz Pankotai Lilinek és mindenkinek, aki az Egyházat és az oktatást szembeállítja

Ahogyan arról a 777 is beszámolt, sajtóhírek szerint Rubovszky Rita, a 72 Tanítvány Mozgalom elnöke lehet az új oktatási miniszter a következő kormányban. A hírek megjelenése után olyan kritikai megjegyzések tömkelege íródott, amelyben azért támadják a több évtizede pályán lévő szakembert, mert hívő és egyházi iskolákat vezetett – illetve vezet jelenleg is. Közülük is Pankotai Lili aktivista kritizálta talán a legélésebben az esetleges döntést, írására Habodász István kollégánk reagált a közösségi médiában.

Majdnem megerőszakolták, 12 évesen lett szent – Goretti Szent Mária megrendítő élete

Öt héttel elsőáldozása után, félárván, 12 évesen háztartást vezetve, kistestvéreire vigyázva, rettegésben töltötte napjait egy kislány. Így szól Goretti Szent Mária rövid, de Istennek szentelt földi életének története.

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke lehet az új oktatási miniszter – sajtóhír

Gyakorló katolikus oktatási minisztere lehet Magyarországnak sajtóértesülések szerint.

„Húsvét előtt a szülők azt kérték, hogy Jézus kereszthalála ne kerüljön szóba” – hitoktató a gyermekek gyászfeldolgozásáról

Jó, ha óvjuk a gyermekeinket a halál és gyász témáitól? Nem csak egy konkrét haláleset jár gyásszal, de akkor még milyen területeken élheti meg ezt a nehéz érzést egy ember? Van különbség a gyermekek és felnőttek gyászmegélése között? Elvigyük a gyerekeket temetésre? A reformatus.hu-n Szászi Andrea, a Református Pedagógiai Intézet katechetikai igazgatóhelyettese, lelkész, hittanoktató, pszichopedagógus, gyászfeldolgozásmódszer-specialista adott kézzelfogható tanácsokat egy interjúban melyből kiderül, hogyan működik a gyászfeldolgozás gyermekkorban.

„Jézusom, ha megtartom, segíts felnevelni” – egy édesanya megindító tanúságtétele az abortusz árnyékában

Egy váratlan élet, egy nem tervezett várandósság hatalmas krízist jelenthet. Fábián Evelin szerkesztőségünknek megküldött vendégírásában azonban tanúságot tesz arról, Jézus hogyan mentette meg őt és kisbabáját az abortusz tragédiájától.

„Nem félek a Trump-adminisztrációtól” – reagált a pápa az amerikai elnök kritikájára

XIV. Leó pápa reagált Donald Trump vasárnapi, éles hangvételű bejegyzésére: az egyházfő hangsúlyozta, nem kíván politikai vitába bocsátkozni, küldetését pedig továbbra is a béke, a párbeszéd és az evangélium üzenetének hirdetésében látja.

„XIV. Leó pápa külpolitikája borzalmas” – példátlan kirohanást intézett a pápa ellen Donald Trump

Eddig is lehetett sejteni, hogy XIV. Leó pápa és Donald Trump között feszült a kapcsolat – a pápa folyamatosan a békéért szólal fel, többek között elítélve az Amerikai Egyesült Államok Venezuela és Irán elleni fellépését is -, azonban az amerikai elnök vasárnap esti kirohanása a katolikus egyházfő ellen egészen példátlan és sokkoló.

„Nincs az ember számára más forrása a reménynek, mint Isten irgalma” – Szent II. János Pál pápa

Egy korábbi cikkben már írtunk az Irgalmas Jézus ábrázolásról, de íme néhány információ az ünnephez kapcsolódva és idézet Szent Fausztina nővér naplójából az Isteni Irgalmasság vasárnapján.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Isten: a valóság a képernyő mögött

    Isten: a valóság a képernyő mögött

    2026. 06. 10.
  • A szerencsésebbek megtalálják Jézust, de mi lesz a többiekkel?

    A szerencsésebbek megtalálják Jézust, de mi lesz a többiekkel?

    2026. 06. 09.
  • Isten nélkül nincs tartós gyógyulás! – Személyes írás az ima fontosságáról

    Isten nélkül nincs tartós gyógyulás! – Személyes írás az ima fontosságáról

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • interjú
  • kereszténység
  • egyház
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • katolikus
  • fiatalok
  • bizalom
  • szexualitás
  • A Papp válaszol!
  • hivatás
  • evangelizáció
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére