Egy rövid történetet fedeztünk fel a napokban a Keresztény kincskereső oldalán, amelyet most szeretnénk megosztani veletek.

Egy rövid történetet fedeztünk fel a napokban a Keresztény kincskereső oldalán, amelyet most szeretnénk megosztani veletek.

„Tudnotok kell, miben hisztek. Olyan pontosan kell ismernetek hiteteket, mint egy IT-szakértő ismeri a számítógép működését. Annyira tisztában kell vele lennetek, mint egy jó zenész előadott darabjával.” /XVI. Benedek pápa/ Az Ifjúsági Világtalálkozó után egy különleges könyvet mutatok be nektek. Az IVT-hez szorosan kapcsolódik ez a könyv, ami nem más, mint a YOUCAT. Azaz a Katolikus Egyház Ifjúsági Katekizmusa. Ez a könyv nagy segítséget nyújt a hitünk mélyebb megismerésében és megértésében.

Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, a szervezet Facebook-oldalán védte meg Ferenc pápát.

Mintegy kétezren vettek részt az esővel dacolva annak az idős papnak a búcsúszertartásán, akit egy hete két dzsihadista gyilkolt meg. A szertartás a gótikus roueni székesegyházban volt kedden. A koporsót négyen vitték, a gyászt jelképező lila stólás papok menete kísérte.

Július utolsó napjaiban tartották a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót Krakkóban, amelyre közel két és fél millió keresztény fiatal zarándokolt el a világ kétszáz országából. Közöttünk voltam én is.

Sokan kopaszodnak mostanában a rengeteg fejvakarástól, amire Ferenc pápa kijelentései miatt vetemednek. A pápa a krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról hazafelé menet a legnyíltabban feltett kérdésre, miszerint miért is nem emlegeti az iszlámot a terrorizmus vonatkozásában, azt felelte, hogy azért, mert sok a bűncselekményeket elkövető rossz katolikus is, minden vallásnak megvannak a maga fundamentalistái, s az iszlám nem okolható a nevében elkövetett terrorizmusért, aminek leginkább a személytelen gazdaság és a szegénység az oka. Szilvay Gergelynek a Mandineren megjelent véleményéből közlünk részleteket.

Mit is fejez ki az, hogy Rock the City?
Szeretnénk szellemileg felrázni a várost augusztus 17-én, amikor egy egész estén keresztül szól az evangélium dalokban és szóban egyaránt a város szívében, az Akvárium Klubban. Itt minden Isten dicséretéről szól majd, igazán különleges formában: reggae és rock stílusban.

Amikor valamilyen problémával, saját erőből megoldhatatlannak tűnő helyzettel találkozunk, vagy veszteség ér bennünket, és gyászolunk, akkor szinte fizikai fájdalmat tudunk érezni (ennek megvan a biológiai oka). Egy krízishelyzet lélektanilag nagyon összetett, és a segítő részéről nagy bölcsességet kíván. Volt már, hogy nehéz helyzetbe kerültél, és erre valaki kedvesen megveregetve a vállad, mondván: “Olvasd csak el a Róma 8,28-at, neked szól!”. És ha igen, milyen érzés volt? Na ugye!
