A közösségi médiában gyakran találkozom azzal a jelenséggel mind a tartalomgyártók, mind a fogyasztók részéről, hogy a Z generációhoz tartozó fiatalokat éltetik az újító hozzáállásuk és meg nem alkuvásuk miatt, míg az idősebb generációk tagjait egész egyszerűen a boomer jelzéssel illetik, különösképp, amikor valami olyan hangzik el részükről, ami a fiataloknak kevésbé van az ínyükre. Van, hogy ez a kifejezés csak poén, de gyakran sajnos lenézést, megvetést sejtet.
„Tiszteld apádat és anyádat!” – hallottuk a hittanórákon a parancsolatot, azzal a kiegészítéssel, hogy engedelmeskedjünk szüleinknek. De vajon huszonéves felnőttként hogyan viszonyuljunk szüleinkhez? Milyen kötelezettségeink vannak feléjük?
Tisztelni két dolgot lehet, a teljesítményt és a személyt.
Az első feltételes: amennyiben valaki teljesít, annyiban jár neki a tisztelet. Amennyiben apám, anyám helyt álltak az életben, feladataikat becsülettel ellátták, a rájuk bízottakról nagylelkűen és figyelmesen gondoskodtak, önzetlenek, melegszívűek, megbízhatóak, együttműködőek, irgalmasok, jólelkűek, megbocsátók voltak, annyiban tisztelem őket. (Ez esetben valószínűleg nem lesz szükségem pszichológusra ahhoz, hogy rendbe tudjam tenni az életemet.)
