Két egymástól távol álló, különböző valóság rajzolódik abból, amit Hanna Ghoneim szíriai atya mond el hazájáról és a Közel-keleti keresztény közösségekről a 777-nek adott elektronikus interjúban. A jelenleg Bécsben élő atya eltökélt szándéka, hogy olyan projekteket indítson, amelyek Szíria újjáépítését célozzák. Ahogy mondja, a nyugati ember nincs teljesen tisztában azzal a földi pokollal, amin az ország keresztülment a polgárháború során, mert azt csak az láthatja, aki saját szemével győződik meg a helyi viszonyokról. Hanna Ghoneim a 777-nek elmondta azt is, hogy miért hagyta el sok szíriai az országát és mit lehetne tenni a hazatérésük érdekében.
