Nap mint nap látjuk, amint a szegényeket kizsákmányolják, a védteleneket megsebzik, a szükséget szenvedőket pedig magukra hagyják… Hol van ilyenkor Isten, hogy igazságos ítéletet hozzon a gonosztevők felett? Mi történne, ha lenne igazság a Földön? A választ egy gyilkos jegyzetfüzet és egy hatalmas pofára esés története adhatja meg számunkra (figyelem, a cikk SPOILERT tartalmaz a Death Note című animéből!). Mészáros Anna elgondolkodtató írása.
szenvedés
Jézus keresztre feszítésének története sokunk számára annyira ismerőssé vált, hogy könnyen átsiklunk afelett, mit is kellett az Isten Fiának elviselnie a kereszten, amikor meghalt a bűneinkért. Hajlamosak vagyunk alábecsülni a szenvedést, amit Jézus nagycsütörtök estétől a kereszten való haláláig átélt. Ebben a cikkben egy kis betekintést nyújtunk abba, mit jelent, hogy „Jézus Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált” (Zsid 2,9).
Gyakran találkozunk azzal a gondolattal, hogy a szenvedés értelmetlen, céltalan, az eutanázia körüli társadalmi párbeszéd felélénkülésével ráadásul még inkább ez a szemléletmód erősödik meg. Sokszor még hívő emberként sem tudjuk meglátni a szenvedésben rejlő értéket, elfogadva, hogy a nehézségeket Isten valamilyen okból megengedi. Éppen ezért fontos, hogy megismerjük olyanok életét, akik példaként állhatnak előttünk. Ilyen példa Chiara Luce Badano, egy 18 éves korában elhunyt olasz lány, aki rákbetegségének kezelése során a fájdalomcsillapítást is visszautasította, és Jézussal való mély kapcsolatának köszönhetően élete végéig reményteljes, derűs maradt.
A Szólj be a Papnak! csapata rendszeresen szervez kocsmai beszélgetőesteket, a legutóbbi alkalom a Hol van Isten a bajban? címet viselte. A szenvedés miértjéről, értelméről, és aktuális társadalmi témákról volt szó, újdonságként pedig mostantól nemcsak papok, lelkészek adnak választ a felmerülő kérdésekre, hanem egy-egy híresség is; elsőként Tóth Gabi énekesnő.
Miért van a rossz a világban, az életünkben? Miért van szükség a szenvedésre? A Duna Televízió De őszintén! című műsorában öt fiatal, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai beszélgettek ezekről a kérdésekről Kajtor Domonkos jezsuita szerzetessel.
A szenvedés témaköre nagypénteken különösen is megérinthet minket, és sajnos a járványhelyzet miatt is közelebbről érzékeljük ezt. „Sok minden őrület meg tud történni az emberrel a szenvedésben, de lélekben merjünk erre készülni” – mondta Bíró László püspök atya a Csütörtöki Csoport katolikus ifjúsági közösség hittanján 20 évvel ezelőtt márciusban. Azonban az akkor megosztott gondolatai ma is rendkívül aktuálisak lehetnek számunkra. Ezeket elevenítjük most fel a Veled Érted honlap jóvoltából.
Az önsajnálat egy bizonyos pontig egészséges, mert önmagunk megértését jelenti, azután viszont veszélyes dagonyázássá válhat – mondta Tapolyai Emőke keresztény pszichológus, a 777 OFFLINE korábbi vendége egy rövid videójában. Vajon képesek vagyunk befolyásolni, hogy meddig szenvedünk?
A boldogság egy olyan állapot, amit mindnyájan szeretnénk elérni és lehetőleg életünk végéig megmaradni benne. De vajon mi a boldogság valójában?
Három újabb kérdésre válaszolt Papp Miklós: ezúttal a papok által “túltolt” szenvedésről, az esetleges önámításról és az életcél megtalálásáról kérdeztétek a görögkatolikus papot és családapát!
Sokan megdöbbennek, ha szenvedéssel találkoznak, holott Isten sosem ígérte nekünk, hogy fájdalmaktól mentes életet fogunk élni.
“hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak.” (Jób 5:7)