2022. 02. 18.

Miért van a rossz a világban? – Gimnazisták a szenvedés értelméről

Miért van a rossz a világban, az életünkben? Miért van szükség a szenvedésre? A Duna Televízió De őszintén! című műsorában öt fiatal, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjai beszélgettek ezekről a kérdésekről Kajtor Domonkos jezsuita szerzetessel.

Érdekes témafelvetés, amiről már mindannyian elmélkedtünk, és a rosszat látva-tapasztalva újból és újból elgondolkodunk, próbáljuk talán elfogadni Isten akaratát, de olykor mégis értetlenül feltesszük a kérdést: miért kell megtapasztalnunk a rosszat, mi értelme van a szenvedésnek? Mi van, ha utólag sem látjuk meg, milyen célt szolgált egy nehézség megélése? A De őszintén! című műsorban ezek a kérdések kerültek terítékre, és azt gondolom, nem mindennapi, hogy néhány keresztény tizenéves gondolatait, tapasztalatait hallhatjuk egy ilyen komoly témáról.

A beszélgetés vezetője, Kajtor Domonkos jezsuita szerzetes felteszi a kérdést, hogy hogy érinti a fiatalokat a szenvedés? Sokféle választ és személyes megélést hallhatunk, az egyik fiatal lány, Zsófi szerint például Isten nem csak a jóban van ott: „Isten azért is adja nekünk ezeket a problémákat, mert ezzel egy újabb kihívás elé állít minket, hogy ebben is meg tudjuk őt találni.”

hirdetés

A fiatalok arról is kifejtik véleményüket, hogy honnan ered egyáltalán a rossz? Mindig egy ember hibájából, mulasztásából, rosszul használt szabad akaratából? Dani elmeséli, hogy van egy beteg testvére, és egy ideig nem értette, miért kapta ezt a terhet Istentől:

„A testvérem kiskora óta beteg. Ő egy nagyon kedves és szerető ember, ezért sosem értettem, hogy miért kapta ezt a büntetést; nem tud rendesen járni…viszont egy hatalmas nagy, szerető család van körülötte. És lehet, hogy ezt nem tudná észrevenni, ha mindennap elmenne mondjuk bulizni. Én úgy gondolom, hogyha valami rossz történik az emberrel, akkor az lehet, hogy azért történik meg, hogy észrevegye, hogy mi a jó az életében.”

Domonkos szerzetes szerint óvatosan kell bánni az Istentől jövő büntetés kifejezés használatával; ez az elgondolás a régi egyházképben volt jelen. Büntetés helyett inkább lehetőségről van szó: „Ha tudunk élni a szenvedésben rejlő lehetőséggel, hogy Isten felé forduljunk, és meglássunk valami újat; akkor igazából ez egy ugródeszka lehet ahhoz, hogy máshogy tekintsünk Istenre, magunkra, az életre.”

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Szemle Videók
hirdetés

1 Komment

  • Válasz F 2022. 02. 18. 21:06

    Hogy a kedves nyilatkozó testvére nem tud rendesen járni, ez a fejlett civilizáció miatt van. Ha ugyanis természetes körülmények között élnénk, akkor ilyen nem lenne, mert már páréves korában elkapta volna a farkas. A betegségek nagy részéről ugyanígy elmondható, hogy a civilizáció, a jóléti társadalom és a szociális háló által előidézett genetikai leromlás (degeneráció) következményei. A kérdés tehát az, hogy vajon Isten akarata-e, hogy így éljünk, ahogyan ma élünk.