Az elmúlt évek legizgalmasabb filmje számomra a Mesterjátszma. Olyan alkotás, amely magába ránt, elgondolkodtat, mélységet ad – és nem csak addig tart bennünk, amíg meg nem jelenik a stáblista. Egy meghurcolt pap karakterén keresztül ráadásul a hitünkkel kapcsolatban is elgondolkodtat és felráz.
Előre leszögezem, hogy kedvelem a Hollywoodi filmeket, és ezt bizonyítékokkal is alá tudom támasztani. Minden nagyobb bemutatót moziban nézek meg, sőt ellenzem a filmletöltést, és ennek a véleményemnek rendszeresen hangot is adok (erről majd egy másik cikkben). Emellett teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy ezeknek a filmeknek nem céljuk, hogy belekontárkodjanak a teológia tudományába, vagy bárkit is vallási meggyőződésében sértsenek (legalábbis legtöbbször tényleg nem), pusztán szórakoztatni akarnak. Ezért nézem őket magam is. Viszont sokszor tapasztalom, hogy egy film érdekes visszajelzés lehet arról, hogy mit gondol az emberiség önmagáról, a saját jövőjéről, vagy éppen Istenről. Szóval az történt, hogy megnéztem az új X-men filmet, és valamit el kell mondjak nektek. (Igyekszem nem spoilerezni. Vagy legalább nem sokat.)
Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig címmel készítettek filmet a Szentatya életéről: a 104 perces alkotást itthon a mai naptól vetítik a mozik.