Az elmúlt évek legizgalmasabb filmje számomra a Mesterjátszma. Olyan alkotás, amely magába ránt, elgondolkodtat, mélységet ad – és nem csak addig tart bennünk, amíg meg nem jelenik a stáblista. Egy meghurcolt pap karakterén keresztül ráadásul a hitünkkel kapcsolatban is elgondolkodtat és felráz.
Az elmúlt években mintha virágzásnak indult volna a magyar filmgyártás, sorra jelennek meg a jobbnál jobb filmek – ami, valljuk be, régebben nem volt igazán jellemző. Mégis, ha egyet kéne választanom ezek közül a magyar alkotások közül, amelyet mindenkinek ajánlanék, az a Mesterjátszma lenne.
Először csak annyit tudtam róla, hogy Mácsai Pál játszik benne – számomra ő volt a húzónév, hihetetlenül tehetséges színész, legyen szó a mozivászonról vagy a színpadról. Aztán kiderült, nem csak érte érdemes megnézni ezt a pszichothrillert: minden alakítás nagyszerű, nem beszélve a lebilincselő történetről.
Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációjában Márta (Varga-Járó Sára) és István (Váradi Gergely, akit a Besúgóban láthattunk) az utolsó nyugat felé tartó menekültvonattal próbálja elhagyni az országot. Csupán egy-egy bőröndjük és egy sakktáblájuk van – és a reményük, hogy elhagyhatják Magyarországot, ahová az 1956-os forradalom után már kezdenek beözönleni az orosz tankok. A vonatra fegyveres embercsempészektől lehet jegyet venni méregdrágán, így a fiatal pár csak egyetlen jegyet tud kifizetni az utolsó forintjaikból.
Fotó: Juno11
Miközben az ő menekülésükért izgulunk, megismerünk egy másik történetet is, egy másik idősíkban: egy katolikus papot, akit a kommunista terror tombolása idején magáncellába zárnak és naponta vallatnak az ávósok – azt gondolják ugyanis, hogy egyházi kincset rejteget. A fizikai kínzás helyett mentális tortúrának vetik alá, amelynek fontos eleme, hogy nem láthat emberi arcot.
Megrázó és egyben lélekemelő, ahogy a kegyetlen bánásmód közepette is tud a hitébe kapaszkodni ez a pap.
Az őt alakító Hajduk Károly minden rezdülése és pillantása hiteles, és el tudja vinni a nézőt oda, hogy magának is feltegye a nehéz kérdéseket. Hol van Isten ezekben a szenvedésekben? Ki lehet-e bírni ilyen mértékű magányt és kiszolgáltatottságot, ha van kihez imádkozni? Mit jelent szeretni és áldani az ellenségeinket? (Közben pedig nem tudtam nem gondolni Brenner János történetére, a papok elleni merényletek a kommunizmus idején ugyanis sajnos nemcsak fikciók, hanem valóban megtörténtek.)
Fotó: Juno11
A vonaton eközben az akkori magyar társadalom különböző rétegeit ismerjük meg, akikben a közös az, hogy békére, szabadságra vágynak, ugyanakkor még bennük van az elnyomás miatt kialakult erős gyanú – mindenkivel szemben. A sakktábla – mint kiderül – kiemelt szerepet kap a vonaton, mert a karakterek élete egy óriási téttel bíró sakkparti miatt keresztezi egymást, emiatt találkozik a pap és a fiatal pár is.
Tóth Barnabás rendező már több remek filmet alkotott, ezek közül a leghíresebb az Akik maradtak, amely F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című művén alapult és Oscar-díjra is jelölték. Érdekesség, hogy a sakkjelenetek hitelességét sakkmester biztosította, és a filmben játszó Hajduk Károly, Mácsai Pál és Varga-Járó Sára nemcsak a sakkozók kéztartását, viselkedését lesték el, hanem a játszmák lépéseit is megtanulták.
Fotó: Juno11
A film alapjául szolgáló Sakknovella című szöveg eredetileg egy New Yorkból Buenos Aires felé haladó hajón játszódik, de nagyon jó döntés volt, hogy ehelyett magyar kontextusba és valós történelmi időbe ágyazta a rendező.
A feszes tempójú film zseniálisan adagolja a feszültséget,
és miközben fokozatosan összeáll a kép, hogy melyik utasnak milyen háttértörténete van, olyan csavarok jönnek, amelyekre tényleg nem lehet számítani. Ritka az, hogy egyszerre tud egy film mélyen elgondolkodtató és lebilincselően izgalmas lenni, de a Mesterjátszmának sikerült.
hirdetés
