Van olyan pillanat, amikor egyszerűen úgy érezzük, hogy minden összeomlik körülöttünk, vágyakkal, célokkal, motivációval indulunk el, aztán hopp, azon kapjuk magukat, hogy kudarcot vallottunk, semmi se úgy jön össze, ahogy terveztük. Ilyenkor könnyű azt hinni, hogy nincs is értelme tovább küzdeni, és olyan mintha még a Jóisten is feladná a belénk vetett bizalmát. De vajon tényleg ennyiről lenne szó? Csupán egy kudarc lenne és semmi több?
