December 22. óta nem dolgozom, szabadságon vagyok. Mert megtehetem. Mert olyan a szakmám [rendezvényszervezés], ahol ilyenkor a fű se nő, hiszen a céges karácsonyokon túl vagyunk, a konferenciák még nem kezdődtek el. Amióta otthon takarítok, vásárolok, tervezem, hogy mit főzök majd, mikor hova megyek és kivel találkozom, arra gondolok egész gyakran, hogy mennyi embernek nem adatik ez meg.
Most készüljetek fel, mert ez nem a hagyományos, cuki-karácsonyi-mézes-mázos-gyerekes-kutyás-illatos történet. Persze tudom, hogy a szülők nem (mind(ig)) ilyenek, és hogy a gyerekeknek nincsenek ilyen gondolataik azért. Mondhatjátok ti is, hogy kritikus, meg túlzó. De minden esetre sok minden tanít ez az írás, szerintem. Vagy legalábbis elgondolkodtat.
A karácsony Isten és ember egymásratalálásának ünnepe. A pillanat, amire azóta vártunk, hogy Ádámnak el kellett hagynia az Édenkertet. Szent Anzelm egy imádságban fogalmazta meg az ember vágyakozását az Istennel való találkozásra. Csöndes percekre, fa alá ajánljuk!
Már csak pár nap és itt a karácsony. Rend van a szobádban? És a lakás hogy áll? Fa megvásárolva? Megvan minden ajándék? Nem hagytál ki senkit? És az ünnepelt mit kap? Gondolom rá is gondoltál. Ha mégsem, akkor karácsony előtti, utolsó blogomban adok neked három tuti tippet, hogy mit ajándékozz Jézusnak.
A személyes kedvencem következik a kisfilmek közül: „A nagy várakozás”. Nagyon gondolkodtam, de esélytelen a poén lelövése nélkül bármit is írnom. Maximum ennyit: ki miért várja leginkább a karácsonyt?
https://www.youtube.com/watch?v=pSLOnR1s74o
Na mi újat tudnánk még mondani? Volt már álom valóra váltás, felejthetetlen ajándék, ami pont Neki szól, „idő ajándékozás”… tényleg fogynak a lehetőségeink.
Napokon belül itt a karácsony, mindenki gőzerővel készülődik, hogy az ünnepen minden tökéletes legyen. És ebben a rohanásban nagyon egyedül is érezhetjük magunkat. Vagy ha most nem is, de az ünnepek elmúltával fázósan, üresen és látszólag magányosan nézhetünk a hétköznapok elé.
