Nyugtalan a szívem és türelmetlen vagyok. Várom a változást. Vágyom a változást. Belül izgek-mozgok, de hiába, körülöttem minden mozdulatlan, statikus. Nem az van, amit kigondoltam, ahogy előre elterveztem az életem. És így már a helyemet sem találom.
Mindenki szeretetre vágyik. Mindenki szeretve akar lenni. Annyira egyértelmű és nyilvánvaló, hogy talán nem is keressük a miértjét, és sokan csak a világ hogyanjáért jutottak el a válaszadásban. Kapcsolatokon, embereken és tárgyakon keresztül érezzük meg, hogy szeretve és értékelve vagyunk.
Manapság minden a külsőségekről szól. Hajlamosak vagyunk a másik embert a külseje alapján megítélni akarva-akaratlanul is. Reggelente általában a kinézetünkre több időt szánunk, mint bármi másra. A következő könyv nem kimondottan lelki olvasmány, de nagyon fontos értékeket képviselő, közvetítő regény. Egy nem mindennapi amerikai mű, ráadásul egy keresztény írónő írta.
Még szerencse, hogy Jézus korában nem voltak wellness szállodák, vagy airbnb. Nem tudom, hogy akkor hogy azonosulhatnának a Megváltóval azok, akik szegényebbek, és elképzelhetetlenek számukra az ilyesmi helyek. Szóval Jézus egy utolsó előtti kis lyukban született meg. Ahogy csomó dalban énekeljük: nem ragyogó fény közt nyugoszik, meg ilyenek.
A legutóbbi szentmisén ismét ott láttalak. Utána odamentem hozzád, és – mint mindig – Téged is meghívtalak a közösségünk legközelebbi rendezvényére. Újfent elhárítottad. Azt mondtad, ezúttal is sietsz, meg aztán alig ismersz valakit, nem is beszélve arról, hogy a „sok embertől“ – és pontosan ezt a kifejezést használtad – „amúgy sem kapok semmit“. „Hát nem elég, ha a szentmisén itt vagyok?“ – kérdezted egy kis éllel a hangodban.