Amerika választ – 2024. november 5-én. Azaz Szent Imre, a magyar ifjúság védőszentjének napján. Érdekes egybeesés, mondhatjuk. De talán annál egy picivel több is.
Kategória
Tóth Marci
A vajdasági Szabadkán született, élt Itáliában, Münchenben és Londonban is, de otthonra lelt Budapesten, ahol majd egy évtizeden át volt a város és az ország egyik leglátogatottabb és legtöbb fiatalt vonzó templomának igazgatója. A Pest Palotanegyedében található jezsuita szigetről, vagy miként szintén ismeretes, a „Kis Vatikánból” most a tengerentúli Torontóba készül. Ez lesz a Jézus Társasági atya következő szolgálati helye, aki nem csak templomigazgatóként, de plébánosként, A Szív újság főszerkesztőjeként, a Fáber Péter Rendház elöljárójaként és még ki tudja, hányféle szerepben búcsúzik. Hogyan fogadta a döntést, milyen új távlatokat, feladatokat lát most maga előtt? Mit lesz a legnehezebb itt hagyni a Mária utca pezsgő közösségi életéből? Ezekről is kérdeztem Horváth Árpád jezsuita atyát.
Mennyiben vált kárvallottjává az egyház az évszázadok során a világi hatalommal való összefonódásnak? Érdemes volt-e megfizetni ezt az árat? Elkerülhető-e, hogy a hatalom korrumpálja gyakorlóját? Mit mondanak minderről a politikai filozófia legnagyobbjai? Sok, ma is nagyon aktuális kérdést boncolgat Politikai hatalom és egyházi tekintély című előadásában Gájer László atya, a PPKE Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára.
A Központi Szeminárium elcsöndesedésre hívó kertjében vagyunk. Beszélgetőtársam 2019 óta vezeti ezt az intézményt, ahol az ország minden pontjáról érkező papnövendékek tanulnak, idén március óta pedig segédpüspökként szolgálja az Esztergom-budapesti Főegyházmegyét. A természet pazar kulisszái közt jut el beszélgetésünk a szolgálatra készüléstől nagypéntek teljes leborulásán és Krisztus sírba szállásán át a tavasz és húsvét az egyházon is túlmutató, feltartóztathatatlan örömhíréig. Nagyinterjú Martos Levente Balázs püspökkel.
Hétfő délelőtt rég nem látott elérési számokat produkál a 777 blog, az olvasottság az egekben, s ez most – mint régen oly sokszor – ismét Hodász András atyának köszönhető. Ezekben az órákban azonban nem bátorító, inspiráló üzenetek keltik fel az emberek érdeklődését, sokkal inkább a bánat, a csalódottság, a félelem és a szomorúság – s talán a düh –, ami rátelepszik legtöbb olvasónk szívére. „Kilépett Hodász atya” – mondják sokan, hozzátéve: ők már rég féltek ettől. Ugyanakkor éppen most lenne igazán fontos, hogy tisztán lássunk, s ne értsük és magyarázzuk félre a megismerhető információkat.