Közös keresztútra hívunk benneteket! Találkozzunk március 27-én, pénteken, 17 órakor Budapest VIII. kerületi Golgota téren és elmélkedjük végig közösen Jézus szenvedéstörténetét!

Közös keresztútra hívunk benneteket! Találkozzunk március 27-én, pénteken, 17 órakor Budapest VIII. kerületi Golgota téren és elmélkedjük végig közösen Jézus szenvedéstörténetét!

Gulyás Zsófival beszélgettem, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem végzős hallgatója. Mesélt Isten gondviselérésől, könyvírásról és arról az útról míg az álomból valóság lesz. Hit, küzdelem és Isten szeretete szőtte át az útját, amely azt mondta neki, hogy ne féljen, mert emberhalász lesz belőle.

A keresztény élet elválaszthatatlan része az imádság. Mégis olyan gyakran tapasztaljuk, hogy nem működik jól az imaéletünk, nehezen állunk neki, és ha rá is szánjuk magunkat, elkalandoznak a gondolataink. Ezúttal a Katolikus Egyház Katekizmusában kerestük a választ az imádság nehézségeire és kísértéseire. Választ találtunk arra is, hogy miért érezhetjük azt, hogy kérésünk nem talál meghallgatásra, valamint hogyan válhat hatékonnyá az imádságunk és milyen felismerésekhez vezet mindez.

Ebben a félévben Tajvanon folytatom tanulmányaimat, ahol a sok újdonság miatt elég nehéz rendesen felkészülnöm húsvétra. Amikor megtudtam, hogy lesz 24 órás szentségimádás a templomban, rögtön elhatároztam, hogy megyek, mert ezzel is lelkileg egy kicsit jobban tudok készülődni. Azonban mikor odaértem kiderült, hogy egy keresztútra mentem, mégpedig egy mandarin nyelvűre.

Szent József ünnepe a csendben megélt hűség napja, amely emlékeztet arra, hogy Isten gyakran nem a látványos tettekben, hanem a mindennapi odaadásban munkálkodik. Szent József példája ma is megszólít: jelen lenni, felelősséget vállalni és Istenre figyelve dönteni a bizonytalanság közepette. Élete azt üzeni, hogy nem kell mindent értenünk ahhoz, hogy hűségesek legyünk.

Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász, a pátyi református gyülekezet presbitere, az Adj Életet Alapítvány kurátora adott interjút az életadásról, életvédelemről. A beszélgetés a Magyarországi Református Egyház oldalán olvasható.

Milyen párhuzamok vannak Agatha Christie művei és a bibliai történetek között? Miként jelenik meg a regényeiben a bűn és a megváltás öröme? Hogyan jut el egy ember addig, hogy megöljön valakit? Ki képes ilyen szörnyűséget elkövetni? Ilyen Agatha Christie és a bűn valósága.

