Máté evangéliumának utolsó mondatai: “Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19-20)
Te eddig hány embert vezettél Jézushoz? Sokan úgy halnak meg, hogy nem hogy minden népet, de egy embert sem tettek tanítvánnyá.
Mire vársz még?
Az élet kultúráját éljük, melyben az értékek: a fiatalság, az egészség, az élmények hajhászása. Mindenhonnan ezek vesznek bennünket körül… És akkor teljesen váratlanul egyszer csak meghal egy közeli ismerősünk, mi pedig értetlenül állunk az esettel szemben: „sosem gondoltam volna, hogy ez vele is megtörténhet”. Manapság a halállal valahogy nem tudunk mit kezdeni, és a kultúra el akarja velünk hitetni, hogy mi sose halunk meg. Sőt, hogy mi sose leszünk betegek, sose leszünk rákosak, velünk sosem történhet baleset. Mindig csak másokkal.
Sokkoló hírrel jelentkezett két napja az Index: „Évek óta harcol a bíróságon egy 60 éves brit nő, hogy megszülhesse a saját unokáját a lánya lefagyasztott petesejtjét felhasználva, a brit bíróság viszont eddig ahol lehet, elkaszálta az asszony tervét. A történet több szálon is felkavaró: a nő az öt évvel ezelőtt rákban elhunyt lánya petesejtjét szeretné megtermékenyíttetni, majd teljesítve lánya utolsó kívánságát, kihordani lánya gyermekét.” Bevallom, a történet engem is felkavart.
Az imádság egy hatalmas ajándék. Gondoljatok csak bele: lehetőségünk van kapcsolatba lépni azzal, aki öröktől fogva él, aki teremtette az egész világot, és aki a legjobban ismer bennünket… Összegyűjtöttem 5+1 olyan dolgot, ami gyakran felmerül, és talán jó tisztázni az imádsággal kapcsolatban.
„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1)
Keresztényként napról napra kerülök olyan helyzetekbe, ahol a hitem tökéletesen szembemegy a józan ésszel. Teljesen értelmetlen dolgokat csinálok teljesen indokolatlan időpontokban. És megdöbbentő, de még sose jöttem ki belőlük rosszul! Szeretném néhány nagyon érdekes tapasztalatomat elmesélni Nektek.
Nagyon érdekes dolgok történnek manapság az európai kereszténységben. Egyre üresebbek a templomok, a nagy történelmi egyházakhoz tartozó emberek száma egyre fogy, az istentiszteleteken az átlag életkor közelít a hatvanhoz. De ami még sokkal meglepőbb, hogy olyan rendezvényeken, mint például a Felház, hétről hétre fiatalok tömegei imádkoznak és dicsőítenek együtt, másfél hete a Körcsarnokot 2500 fiatallal töltötték meg! Döbbenetes szám. Vajon hogyan lehetséges ez? Csupán a fiatalos zene és fiatalos hangulat vonzza őket? Szerintem ennél mélyebbre kell mennünk, hogy megérthessük, mi folyik itt. Nem szeretnék sem a Felház mellett, sem ellene érvelni, de mindez kétségtelenül felvet néhány nagyon fontos kérdést.
Sokszor, sok embertől hallok olyan mondatokat, hogy „a Biblia unalmas” vagy „már úgyis ezerszer hallottam az összes történetet, nem tud nekem semmi újat mondani”, esetleg „az több ezer évvel ezelőtt íródott, rég nem aktuális”. Hidd el nekem, hogy egyik sem igaz. Az elmúlt egy évben (szinte) minden napomból 20-25 percet arra áldoztam, hogy 365 nap alatt elolvassam a teljes Szentírást. Pár napja a végére értem.
Igazságról és valóságról írok, azonban ahhoz, hogy értsük, miről is van szó, szeretném gyorsan megvilágítani, mit értek én ezen a két fogalmon. Mindannyiunknak van egy-egy személyes valósága; melyet meghatároz az, ahogyan a világot látjuk, amiben hiszünk, a számunkra fontos dolgok. Ez egészen más lehet nálatok, nálam, egy afrikai kislánynál és egy New York-i milliárdosnál. Ezzel szemben van egy igazság, ami teljesen független a személyektől, viszont ez az, ami körülvesz minket, ami meghatározza az egész életünket, ott van mindenben, mindenhol.
Vannak olyan helyzetek az életben, amikor iszonyú nehéz jó döntést hozni. Egy ilyenbe kerültem én is másfél éve, amikor a forgalmi vizsga előtt álltam: két lehetőségem volt; a lelkiismeretemmel szembemenve biztosra menni, vagy teljes bizonytalansággal, de reménnyel és hittel helyesen dönteni. Ez utóbbit választottam…
Miről lehet bennünket keresztényeket megismerni? Mások vagyunk, mint a nem keresztények? Van valami különleges ismertetőjelünk? Kéne, hogy legyen? Úgy érzem, sokszor rossz oldalról közelítjük meg ezeket a kérdéseket. Ha elsajátítanánk egy új szemléletet ezzel kapcsolatban, sokkal szabadabban és hitelesebben élhetnénk keresztényként a világban.