A kollégáinkkal, főnökünkkel való kapcsolat fontos szerepet tölt be az életünkben, hiszen felnőtt életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük. Vajon hogyan vagyunk ott jelen, a viselkedésünk, hozzáállásunk alapján meg tudnák-e rólunk mondani munkatársaink, hogy hívők vagyunk? Íme néhány tipp, hogy képviselni tudd Jézust a munkahelyeden is!
“Míg az édesapáknak az a kihívás, hogy több időt töltsenek a gyermekeikkel, hogy közelebb lépjenek hozzájuk, addig az anyáknak sokkal inkább az, hogy egy kicsit kijjebb vonuljanak a gyermekük életéből.” A gyermek személyiségének fejlődése szempontjából kulcskérdés az, hogy az édesanya fokozatosan el tudja őt engedni, az anyák mégis félnek ettől a folyamattól. Mi tud nekik segíteni az elengedésben, miért fontos, hogy jó önismerettel rendelkezzenek, és hogy van jelen Isten ebben a folyamatban? Beszélgetés Süvegesné Rudan Margittal az anyai hivatásról, férjével, Gergővel nemrégiben megjelentetett könyvük kapcsán.
A Kaposvári Egyházmegyében található Csákányban nyílt meg a Fazenda da Esperança közösség első magyarországi háza, ahová a gyógyulni vágyó szenvedélybetegeket várják. Az 1983-ban, Brazíliában indult közösség módszere különleges, mivel az ott szolgáló misszionáriusok együtt imádkoznak, főznek, dolgoznak a szenvedélybetegekkel, és nem a függőséget helyezik fókuszba, hanem az embert. A Fazenda da Esperança (Reménység Udvara) magyarországi háza Isten gondviseléséből Varga László püspök kezdeményezésére jött létre, az elindulásban pedig rengetegen nyújtottak és nyújtanak segítséget. Az otthon – melynek hivatalos megnyitóját június végén tartották – nemcsak a függőket, hanem minden odalátogatót reménnyel ajándékoz meg.
Berobbant a nyár, és remélhetőleg a testi felüdülés mellett a lelkit is keresni akarjuk az év ezen szakaszában, mikor valamivel több időnk van megpihenni, lelassulni, frissességet és új lendületet vinni az Istenkapcsolatunkba. Összegyűjtöttünk nektek néhány oldalt, ahol kedvetekre válogathattok a lelkigyakorlatok között, és pár hasznos szempontot a választáshoz.
Sztojka Szabinától először barátai kérdezték meg, hogy nem gondolkodott-e el a lelkészi hivatáson, később pedig egy igehirdetés során hallotta meg az Istentől érkező hívást. Szabina azonban nem csak lelkipásztori feladatokat lát el; a vegyes házasságból származó fiatal nő cigány és nem cigány közösségekben is otthonosan tud mozogni, és már egyetemista korában csatlakozott az Országos Református Cigánymisszió munkájához, két évvel ezelőtt pedig felkérték, hogy legyen a szolgálat vezetője. Interjúnkban nem csak Szabina útja tárul elénk; beszélgetünk a cigányok társadalmi megítéléséről, hitéletükről, sebekről és kiengesztelődésről.
Nemrég megjelent egy interjú a WMN Magazin Youtube-csatornáján, melyben D. Tóth Kriszta egy 32 éves nővel, Horváth Viktóriával beszélgetett, aki, mivel tinédzser korától kezdve tudta, hogy soha nem szeretne gyermekeket, így néhány hónappal ezelőtt sterilizáltatta magát Szlovákiában, mivel hazánkban erre nincs lehetőség. Az ő története sok gondolatot indított el bennem, legfőképp a női méltóság kapcsán.
Érezted már azt, hogy elsüllyedsz a saját problémáidban, és mintha nem lenne kiút ebből a gödörből? Hogy folyton az foglalkoztat, mi okoz nehézséget, mi az, ami fáj, minek kéne változnia az életedben, hogy boldog lehess?
14 000 ember 20 különböző nemzetből együtt dicsőíti a mindenható Istent. Ez – Istennek legyen hála – nem álom, hanem valóság, mégpedig az idei Ez az a nap! várakozása, melyre június 1-jén a miskolci DVTK Stadionban kerül sor. László Viktort, az Ez az a nap! dicsőítő mozgalom vezetőjét arról kérdeztünk, mi a céljuk a rendezvénysorozattal, hogyan gazdagíthat minket a dicsőítés, és Isten mely víziói bontakoznak ki a munkájuk által.
A közösségi médiában gyakran találkozom azzal a jelenséggel mind a tartalomgyártók, mind a fogyasztók részéről, hogy a Z generációhoz tartozó fiatalokat éltetik az újító hozzáállásuk és meg nem alkuvásuk miatt, míg az idősebb generációk tagjait egész egyszerűen a boomer jelzéssel illetik, különösképp, amikor valami olyan hangzik el részükről, ami a fiataloknak kevésbé van az ínyükre. Van, hogy ez a kifejezés csak poén, de gyakran sajnos lenézést, megvetést sejtet.
„Jaj, hagyjad, csak szerelmes!” – valószínűleg találkoztunk már ilyen és ehhez hasonló mondatokkal, melyekben pejoratív értelemben, bántóan hivatkozott valaki a szerelemre, úgy, mint egy megvetendő, bugyuta érzésre. Engem, mint hamarosan házasulandó fiatalt bánt ez a hozzáállás. Tényleg így kéne közelítenünk a szerelemhez, ami a mi tökéletes Istenünk alkotása?