1791. május 3-án fogadta el a lengyel szejm a kelet–európai ország új alkotmányát, mely Európában az első, a világon pedig a második polgári szellemű alaptörvény volt.

1791. május 3-án fogadta el a lengyel szejm a kelet–európai ország új alkotmányát, mely Európában az első, a világon pedig a második polgári szellemű alaptörvény volt.
Az elmúlt héten a Szent Benedek Iskolák diákjai összemérték a tudásukat Budapesten több humán – és reál – tantárgyakból. A csapatversenyeket a foci aranyozta igazán be, hiszen a fiúk kitartó küzdelme tette izgalmassá a játékot felkészítő tanárnak és szurkolónak egyaránt.
2013-ban, mint frissen felszentelt újmisés „nászúton” jártam Brazíliában, az Ifjúsági Világtalálkozón. A földrész egyik legveszélyesebb városának tartott metropoliszban egyedül jártam az utcákat, utaztam a különböző tömegközlekedési eszközökön és persze más és más negyedeken át. De nem féltem. Sőt még a három millió fiatal láttán sem riadtam meg. Együtt voltunk, együtt a pápával, együtt közösségben.