Jézus 7 fontos mondatot szól a kereszten, mielőtt beteljesedne az a felfoghatatlan áldozat, amit értünk vállalt. Szinte midegyikük egy fohász. Megrendítő és megindító szavak. Most elmondjuk nektek, számunkra mit is hordoznak magukban. Hihetetlen jelentőségűek!

Múlt hét pénteken az első 777 szervezésében megvalósuló keresztúton Martos Levente Balázs püspök atya oldalán a Központi Szeminárium kispapjai is csatlakoztak hozzánk. A papnövendékek elmélkedésein keresztül késértük Jézust a Via Dolorosan. Most nagypénteken -, amikor a világ kivetette magából a Mennyországot – újra ott lehetünk a Fájdalmak útján Krisztus mellett, és a kereszt tövében, amely az egyetlen létra, amin a mennybe juthatunk.

A 777 a szent napokon nem csak videók és képek formájában próbálja segíteni a felkészülést és az elmélyülést húsvétra, hanem cikkek formájában is. Ennek kimagasló része a Triduum, azaz egy három részes sorozat, amely nagycsütörtöktől egészen nagyszombat estig kísér bennnünket. Idén Nagy Péter János gútai (Felvidék) plébános tisztel meg bennünket azzal, hogy a Triduum szerzőjeként megosztja velünk lelkiségi gondolatait.

Egészen felfoghatatlan, hogy Jézust el lehetett adni harminc ezüstért, egy rabszolga áráért. Mert akkoriban ennyibe került egy rabszolga. Ennyit ért egy ember, akit adtak-vettek.