Keresztes Béla és Erzsébet annak idején tíz év alatt jutott ki Erdélyből Amerikába. Útközben első két gyermeküknek még kettő, Amerikában pedig további négy testvére született. Szülei szabadságvágyát, életigenlését, kitartását, mély hitét örökölte a hatodik gyermekükként született Ferenc is, mindenkinek csak Feri. Több szakmát kitanulva rengeteg állásban dolgozott, s közben 50 évig orgonált a passaic-i Szent István templomban (New Jersey állam), ahol évtizedeken át volt a világi tanács tagja és többször elnöke is.
Remek vendégírás érkezett hozzánk: Németh Hunor számára a gyónás megnyugvást ad, szerénységre tanítja és még motiválja is. Olvasd el, hogy miért gondolja ezt!
A változás sosem egyszerű, pláne akkor, ha valaki a középiskolából belecsöppen az egyetemi életbe, vagy onnan a munka világába. Vannak, akik alig várják a szabadságot, másokat szorongással tölt el az önállóság gondolata. Döntenünk kell, hogy azt tesszük, amit “mindenki más” és sodródunk az árral, vagy másképp reagálunk a kihívásokra. Keresztényként vannak bizonyos támpontok, amelyeket ha figyelembe veszünk, nagyobb eséllyel tudunk majd helytállni az új élethelyzetekben.
Kényelmes dolog gyorsan bepötyögni egy üzenetet. Egy gombnyomás és már ott is van a címzettnél, és az is könnyen követhető, hogy mikor olvasta el. Nem vitás, a szöveges üzenetek jól alkalmazhatóak a mindennapi, rutinszerű beszélgetések kezelésére. Az instant üzenetek népszerűsége által, azonban egyre inkább háttérbe tolódik a szemtől szemben való beszélgetés lehetősége, egyre szűkebbé válik napjainkban a személyes kapcsolódás tere.
A Uspace cikkét szemlézzük, egy fontos témában.
Itt van az ősz, itt van újra, és valószínűleg nem sokan tudjuk úgy folytatni Petőfi versét, hogy „szép, mint mindig, énnekem”, hiszen az ősz nemcsak a természet gyönyörű változását, az új iskolaévet is hozza magával. Akár lelkesen és izgatottan, vagy éppen kimerülten és nem sok jó kedvvel indulunk neki az új tanévnek, Isten kegyelmére mindenképp szükségünk van – Hozzá bármikor fordulhatunk, és hittel kérhetünk Attól, aki így bíztat minket: “ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak” (Iz 41,10).
Másfélmillió táncoló katolikus fiatal, techno zene, világhírű slágerek Ferenc pápa és II. János Pál pápa beszédeiből kivett mondatokkal megspékelve. Guilherme Peixoto atya katolikus pap és DJ, az Ifjúsági Világtalálkozón való bemutatkozása óta növekvő népszerűségnek örvend. Célja, hogy zenéin keresztül Isten üzenetét, hitet és örömet sugározzon. Ismerjétek meg!
Dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke volt idén augusztus 20-án a passaic-i (New Jersey állam, USA) Szent István magyar katolikus templom ünnepi szentmiséjének és búcsújának díszvendége, ahol 26 magyar gyermek előáldozott, illetve bérmálkozott, ami egy diaszpóra-közösség életében nagyon nagy szó. Püspök urat nemcsak diaszpórabeli élményeiről, hanem a Magyar Katolikus Egyház helyzetéről is kérdeztük.
„Bármilyen állapotban vagy most, az identitásod az, hogy értékes vagy. Vitatkozhatsz vele, nem értheted, nem baj, ez van. Isten ezt jelentette ki.” Járay Márton református lelkész, lelkigondozó előadása arról, mit jelent, hogy értékesek vagyunk – Istennek valóban értékesek. Szavai olyan közel hozzák hozzánk Isten szeretetét, hogy képtelenség nem komolyan venni, hogy ez az igazság.
Évente több ezer megmagyarázhatatlan gyógyulásról számolnak be a franciaországi Lourdes-ban található Mária-kegyhelyen. A csodás felépüléseket jó pár szakember érdeklődéssel figyeli, így tett többek között a nem hívő Luc Montagnier, francia orvos is.
Sokszor elfeledkezünk Isten nagyságáról, irgalmáról, és megijedünk, hogy a jelen helyzetben vagy a jövőben, ha valami rossz ér minket, nem fog segíteni. Meg kell tanulnunk bízni Benne, meg kell tanulnunk belelátni Őt a jövőnkbe, és tudni, hogy Rá mindig számíthatunk. Révész Szilvi író reménykeltő posztját szemlézzük.