Észrevetted már, hogy az „elfoglaltan” lett az új „megvagyok”? Ha valaki megkérdezi tőled, hogy vagy, nagy valószínűséggel azt válaszolod, „Jól, elfoglaltan, de jól.”

Észrevetted már, hogy az „elfoglaltan” lett az új „megvagyok”? Ha valaki megkérdezi tőled, hogy vagy, nagy valószínűséggel azt válaszolod, „Jól, elfoglaltan, de jól.”

Aki kicsit is érdeklődik a keresztény könnyűzene iránt, annak nem kell bemutatni Sillye Jenőt, hiszen a neve összeforrt ezzel a műfajjal. A népszerű művész 72 évesen is fontosnak tartja, hogy minden nap ott legyen a templomban és énekeljen az Úr Jézusnak, pedig betegségei miatt már le kellett mondania bizonyos dolgokról. Ezekről is mesélt a vasarnap.hu-nak adott interjújában.

Ismét gyünyörű vers érkezett hozzánk. Nemcsak szép, de mély és elgondolkodtató is, hiszen olyan pillanatokat önt szavakba, melyek többnyire némán, titokban történnek meg.

Ahogyan már bizonyára sokan tudjátok jövőre Budapesten rendezik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust – ennek jegyében rendezték meg például az elmúlt két évben a ForrásPontot. A szervezők mindenkit arra buzdítanak, hogy mielőbb jelentkezzenek az eseményre!

Izgalmas és változatos kérdésekkel folytatódik a Papp válaszol, azaz Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa rovata: a tejfakasztó bulitól a katolikus lázadóig egészen a szimpatikus papnál áldozó hívőig – ezek a legújabb rész témái!

Keresztény egyedülállóknak saját tapasztalatokból eredő segítségek (még én is tanulom):

Tüski István 1956. november 4-én reggel Amszterdamba utazott istentisztelet tartására a magyar forradalommal kapcsolatban. Útközben a vonaton értesült az oroszok támadásáról. Ekkor írta ezt az imádságot, ami elhangzott az amszterdami Nieuwe Kerk-ben – írja a Parókia oldala.

A nemrég nagy visszahangot keltett ír abortusztörvény módosítása kapcsán kérdezte Nick Vujicicot, majd Sevcsik M. Annát és Bartos Lídia Lellét Prekopa Donát, a Manna FM műsorvezetője.
