Félreértés ne essék, nagyon szeretem a családomat és hálás vagyok, amikor őket szolgálhatom, de karácsony elmúltával úgy éreztem, szükségem van egy kis énidőre, elcsendesedésre, így a szívemet követve elindultam az Örökimádás templomba, ahol az Oltáriszentség egész nap ki van helyezve.
A forgalmas, zajos Üllői útról és a fast fashion boltok teli zacskóival andalgó járókelők közül a templom előterébe lépek. A hatalmas, nehéz faajtó halkan becsukódik mögöttem, az utca zaja kívül reked. Már innen jól látni Őt az üvegajtón keresztül. Mielőtt továbbmegyek, észreveszem a bejárat melletti plakát szívhez szóló szavait:
„Értékeljük a templom csöndjét! Jöjjünk minél többször, hogy megtapasztalhassuk Isten közelségét az Oltáriszentségben!
Isten a szív csendjében beszél. Isten a csend barátja, és nekünk hallgatnunk kell Őt, mert nem a mi szavaink számítanak, hanem az, amit Ő mond nekünk, és amit Ő rajtunk keresztül mond. Teréz anya”
Belépve meghitt félhomály fogad, csak néhány gyertya és a fenyőfák égősorai adnak fényt, az Oltáriszentség megvilágítva, mégsem hivalkodóan pompázik. Újra meglepődöm a tökéletes csendességen, mintha nem is a belváros nyüzsgő szívében lennék.
Leülök, egészen közel Hozzá, behunyom a szemem és érzem, ahogyan egyből körülölel a béke, a nyugalom. Sillye Jenő dalszövege jut eszembe, amit nagyon szeretek:
„Itt vagyok végre, jó Uram,
nehéz és hosszú volt utam,
szólnék Hozzád, nem tudok,
szememben látod, mit akarok!”
Tudom, nem kell többet mondanom, mert Ő pontosan tudja, milyen terheket cipelek. És akkor hirtelen rádöbbenek, hogy Ő mindig itt vár engem! Végtelen türelemmel és szeretettel vár ránk, hogy megvigasztaljon, velünk együtt örüljön, meghallgasson, választ adjon, vagy egyszerűen csak segít, hogy elcsendesedhessünk a lábainál egy mozgalmas nap után. Ő mindig megteszi az első lépést, kinyújtja kezét felém, csak rajtam múlik, hogy a hétköznapi rohanásban tudok-e időt szánni a Vele való találkozásra. Mert akkor is vár(na) rám, amikor inkább fáradtan leülök egy bugyuta tv-műsor elé vagy cél nélkül, órákig telefonozom. Ő mindig tárt karokkal, megbocsájtón, szeretettel fogad minket!
Több száz ember halad el Előtte nap, mint nap közömbösen, sokan a létezéséről sem tudva, vigasztalatlanul, a nehézségeket, problémákat egyedül cipelve. Ő pedig türelmesen, csendben várja, hogy az arra járók meghallják a zörgetést szívük ajtaján, beengedjék életükbe, és belépve a templomba letegyék terheiket.
Mi, budapestiek talán fel sem tudjuk eléggé fogni, mennyire nagy kegyelemben van részünk, hisz míg vidéken sajnos gyakori, hogy heti (vagy akár havi) egy misén tudnak részt venni a hívek, addig mi akár minden nap részesei lehetünk Szentmisének, Szentségimádásnak, ráadásul a helyszínt, időpontot kedvünk szerint megválasztva!
Igazán megvan minden lehetőségünk a találkozásra, de vajon élünk-e vele?
Sz. Enikő
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás