A Szín – Vallás című műsor legújabb vendége Nyerges Attila, Máté Péter-díjas énekes, Érdemes Művész az Ismerős Arcok zenekar frontembere volt. A beszélgetés során a zenész – énekes mély személyes betekintést nyújtott életének legnehezebb és legfelemelőbb pillanataiba, köztük a családi tragédiákba, a hithez és az igazsághoz fűződő viszonyába, valamint a halál közeli élményébe. Az interjúból egy olyan művész képe rajzolódik ki, aki a megpróbáltatások ellenére is belső békére talált, és nem a népszerűséget, hanem a tiszta mondanivalót tekinti hivatásának. A következőkben a beszélgetés legfőbb tanulságait és csomópontjait szemlézzük.
A beszélgetés első témája a mértékletesség erénye volt, amely kapcsán Nyerges Attila rögtön tisztázta a korlátokhoz és a neveltetéshez fűződő viszonyát. Mint elmondta, a korlátok nélküli élet szerinte hosszú távon fenntarthatatlan és veszélyes, hiszen az ember könnyen abba a tévhitbe esik, hogy a világ teljes egésze az ő vágyait hivatott kiszolgálni.
„Lehet korlátok nélkül élni, csak annak a fajta életnek véleményem szerint rossz vége lesz, és nincs is túl sok értelme. Tehát mikor azt hiszi az ember, és úgy is éli az életét, hogy övé a világ, és mindenki más és minden alá van rendelve az ő igényeinek, annak soha nem lesz jó vége, és engem nem így neveltek a szüleim.”
Habár kamaszként ő is feszegette a határokat, az évek során megtanulta felmérni cselekedetei súlyát, és ma már a csendes balatonfelvidéki tanyáján leli meg az igazi kikapcsolódást, távol a város zajától és a nagy társaságoktól.
A hit témakörében Nyerges Attila őszintén beszélt Istenhez fűződő, sajátos párharcáról és párbeszédéről. Elmondása szerint nem a hagyományos, szigorú templomba járó mintát követi, hanem a személyes, csendes elvonulásokban éli meg a hitét. Ennek kapcsán felidézte a beszélgetés egyik legmegrázóbb részét: hároméves kisfia tragikus elvesztését.
A gyász feldolgozása hosszú és gyötrelmes folyamat volt, amelyben az igazságtalanság érzése és a düh időszaka után végül egy belső mantrával tudott megnyugvásra lelni.
„Miután magyarázatot nem találtam arra, hogy egy hároméves kisfiú miféle bűnt követett el, miféle oka lehetett annak, hogy egy ilyen ártatlan gyermeket elvegyenek tőlünk, vagy hogy el kelljen engednünk, ezért azt gondoltam és azt mantráztam magamban, hogy a Jóisten valami olyan későbbi eseménytől mentette meg az én fiamat, ami sokkal rosszabb lett volna neki is, meg a családnak is.”
Ez a felismerés hozott számára lelki megnyugvást hosszú évek múltán. A zenész hangsúlyozta, hogy a zenekar és a társak támogatása, valamint a folyamatos alkotómunka segítette át életének legnehezebb időszakán. Az Ismerős Arcok sosem a sztárságért vagy az üres csillogásért zenélt, hanem azért, mert mindig volt mély, kiírható mondanivalójuk.
Az interjú elkerülhetetlenül kitért a zenekar legnagyobb hatású dalára, a Nélküled című szerzeményre, amely mára a magyarság egyfajta egyetemes himnuszává vált. Nyerges Attila elmesélte, hogy a színpadon állva a mai napig megrendülve figyeli a közönség reakcióit: a síró, nevető, egymás kezét fogó embereket a kilencéves kisgyermektől a kilencvenéves néniig.
Ugyanakkor arról is nyíltan beszélt, milyen bántó volt számára, amikor egyes médiumok vagy kritikusok politikai vagy szakmai szempontból próbálták kigúnyolni vagy ledegradálni a dalt.
„Azért is esett annyira rosszul, mikor annak idején ezt a dalt elkezdték gúnyolni, és elkezdték orvosi szempontból vizsgálnák azt, hogy hogyan lennénk egy vérből valók, ugyan már, vagy zeneileg kezdték el pocskondiázni, mert ez a dolog nem erről szól. Ez a dolog arról szól, hogy ha ennyi embernek ilyen sokat jelent, akkor ezt illik tiszteletben tartani.”
A dal erejét mutatja az is, hogy a zenekar egyetlen alkalommal próbálta csak kihagyni a koncertprogramból, ám a közönség olyan heves felháborodással reagált, hogy belátták: a Nélküled elválaszthatatlan része a fellépéseiknek, ahogyan az Omega számára a Gyöngyhajú lány.
A bölcsesség fogalmát Nyerges Attila nem tankönyvi tudásként, hanem megélt tapasztalatként értelmezi. Úgy véli, a mai felgyorsult, közösségi média által uralt világban kevés az igazi bölcs ember, és akik rendelkeznek is ezzel a tulajdonsággal, azok hangja gyakran elvész az általános zajban.
A frontember felidézett egy 10 évvel ezelőtti esetet az Ismerős Arcok táborból, ahol a főszervezőkkel való apróbb nézeteltérés miatt a színpadról fogalmazott meg éles, nem túl udvarias kritikát. A koncert után Ferenczi György hívta félre, és szembesítette őt a viselkedésével.
„A koncert után Ferenczi Gyurka, aki szintén ott játszott velünk, félrehívott és azt mondta, hogy: ‘Mit hőzöngsz? Miért nem örülsz annak, hogy itt van ennyi ember a kedvedért? Hallgatja azt, amit te írtál, énekli azt, amit te írtál?’ […] És a bölcsesség szerintem valami ilyesmi lehet, hogy ha az ember elismeri a saját maga hibáját.”
Nyerges Attila elismerte, hogy évekkel később bocsánatot kért, és belátta: a sérelmeken való túllépés és a saját hibáink belátása az igazi érettség jele.
Az igazságossággal kapcsolatban a zenész leszögezte: mindig az egyenes útra törekedett, még akkor is, ha ő maga sem volt tévedhetetlen. Úgy véli, a hazugságokból fakadó fájdalom felbecsülhetetlen kárt tud okozni a környezetünkben, ezért az életben a tiszta beszédnek kell dominálnia.
A művész kifejtette, hogy ma már nem bocsátkozik felesleges vitákba olyan emberekkel, akiket nem lehet meggyőzni, és a motorbalesete óta különösen ügyel arra, hogy ne pazarolja az idejét értelmetlen küzdelmekre.
A világ jelenlegi állapotát értékelve Nyerges Attila elmondta, hogy a mindennapok sokszor abszurdnak és kaotikusnak tűnnek, ám a reményt mégis a koncertjeikre ellátogató tömegekben látja. A szép új világ hamis ígéreteivel szemben a valódi közösségi élmények és a tiszta értékek adnak tartást az embereknek.
„Amíg vannak ilyen hangok, addig nincs probléma. Amíg a koncertjeinkre emberek jönnek, és ugyanúgy gondolkodnak, mint mi, azokkal a gondolatokkal értenek egyet, amiket mi gondolunk a világról, addig van remény.”
A beszélgetés egyik legmegrendítőbb és legszemélyesebb része Nyerges Attila súlyos motorbalesetéhez és az azt követő életmentő műtéthez kapcsolódott. A baleset utáni harmadik napon a lépe „felrobbant”, és belső vérzéssel, nulla vérnyomással szállították a váci kórházba, ahol azonnali műtétre volt szükség.
A műtőasztalon, miután leszíjazták és felkészítették a beavatkozásra, a zenész egy különös, mély belső megnyugvást élt meg, amelyben elengedte a földi létet.
„Mikor a műtőben voltam már, és az embert ráadásul egy ilyen krisztusi pózban kifeszítve lekötözik, mert készülnek felszeletelni, mint egy tortát, akkor én el is engedtem ezt az egész földi létet. Tehát nagyjából úgy voltam vele, hogy jól van, most akkor legyen vége ennek, mert elég a megalázó helyzetekből és elég ebből az egészből, és egy fura megnyugvás jött rám.”
A műtét előtti utolsó pillanatban az orvosok és nővérek – nem tudva, hogy ki fekszik az asztalon – a telefonjukról elindították a Nélküled című dalt, amit Nyerges Attila még pont meghallott, mielőtt elaludt volna. Ez a szimbolikus pillanat és a sikeres beavatkozás végül visszaadta őt az életnek.
A beszélgetés zárásaként, arra a kérdésre, hogy mit mondana legelőször elhunyt szeretteinek – édesapjának és kisfiának –, amikor egyszer majd találkoznak a menyországban, Nyerges Attila mindössze ennyit válaszolt:
„Köszönöm.”
A teljes beszélgetés ITT nézhető meg.
Ne felejtsetek el feliratkozni a YouTube csatornánkra, és nézzetek szét a weboldalunkon.
hirdetés
