XIV. Leó pápa Marek Forgáč eddigi segédpüspök személyében kinevezte Kassa új metropolita érsekét. A kinevezést ma, október 14-én, szerdán hozták nyilvánosságra a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban.
Az ünnepélyes, imádsággal egybekötött bejelentés 11.45-kor kezdődött. Ezt követően rövid sajtótájékoztató következik az érseki hivatalban.
Bernard Bober kassai érsek az eseményt előzetesen meghirdető közleményében háláját fejezte ki Istennek és XIV. Leó pápának. Hangsúlyozta: a hónapokon át tartó imádság és várakozás után a kinevezés fontos esemény a Kassai Főegyházmegye, a keleti egyháztartomány és a szlovákiai egyház életében.
Az 1804-ben alapított Kassai Egyházmegyét II. János Pál pápa 1995-ben emelte metropolita főegyházmegyei rangra.
Marek Forgáč
Kassán született, 1974-ben.
Teológiai tanulmányait a szepeshelyi szemináriumban végezte, majd a katonai szolgálat teljesítése után, 1999. június 19-én szentelték a Kassai főegyházmegye papjává. 2002-ig plébániai lelkipásztorként dolgozott, ezt követően 2004-ig a Kassai Egyetemi Lelkigondozói Központban látott el ifjúsági lelkészi feladatokat. Tanulmányait Rómában, a Gregoriana Pápai Egyetemen folytatta, ahol 2004 és 2007 között pszichológiát hallgatott. Hazatérése után ismét bekapcsolódott a kassai egyetemi lelkipásztorkodásba, emellett a Hittudományi Karon kezdett oktatni, ahol 2011-től a tudományos és doktori képzésért felelős dékánhelyettesi tisztséget látja el.
Egyházi szolgálatában áttörést jelentett, amikor Ferenc pápa 2016. június 11-én seleucianai címzetes püspökké és kassai segédpüspökké nevezte ki. Püspökszentelésére ugyanezen év szeptember 1-jén került sor: főszentelője Bernard Bober kassai érsek volt, míg társszentelőként Jozef Tomko bíboros, a Népek Evangelizációja Kongregáció prefektusa, valamint Mario Giordana érsek, szlovákiai apostoli nuncius segédkezett.
Forrás: egyhaz.ma








