A 777 podcastben Gájer László atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja osztotta meg átfogó és mély gondolatait az egyház jelenlegi társadalmi helyzetéről, a kereszténység globális és hazai megítéléséről, a politikai és evangéliumi kereszténység viszonyáról, valamint a fiatalok megszólításának lehetőségeiről.
A beszélgetés felütéseként Gájer László atya szilárd teológiai alapvetéssel határozta meg az egyház lényegét, egyértelművé téve, hogy az nem egyszerűen egy szociológiai alakulat vagy bürokratikus szervezet, hanem egy élő történeti és isteni valóság:
„Az egyház az a valóság, ami létrejön akkor, amikor az evangélium belép a történelembe.”
A globális társadalmi és vallási folyamatokat elemezve az atya határozott optimizmusának adott hangot a katolikus egyház és a kereszténység jövőjét illetően. Rámutatott, hogy a 19. és 20. század fordulóján uralkodó klasszikus szekularizációs tézis – amely szerint a tudományos és technológiai fejlődés egyenes következményeként a vallás elenyészik, a hit feleslegessé válik, és az emberiség pedig törvényszerűen ateistává – a gyakorlatban teljesen megbukott. A szaktudományok fejlődése ugyanis nem adta meg a választ a legmélyebb emberi, egzisztenciális kérdésekre.
Ezzel párhuzamosan napjainkban egy jelentős spiritualitási reneszánsznak és mély spirituális igénynek lehetünk tanúi. Ebben a széthulló, kapaszkodók nélküli és értékválsággal küzdő világban az emberekben újra felébred a vágy a rend, a tiszta igazság, a tekintély és az intézményes egyház által nyújtott szilárd struktúra iránt. Gájer László atya kiemelte a római pápa egyedülálló szerepét is a nemzetközi térben:
„A római pápa maradt az egyetlen olyan globális tekintélyi személy, akinek a szavára még az ateisták és a világmédiumok is odafigyelnek.”
Szerinte a pápai hivatal olyan erkölcsi igazodási pontot jelent az egész emberiség számára, amely még a leginkább szekularizált közegben is elismerést és figyelmet vált ki.
Ugyanakkor a nemzetközi tendenciákhoz képest a hazai folyamatok összetettebb képet mutatnak. Véleménye szerint a magyar katolikus közösség sok esetben még küzd a saját bizonytalanságaival, hiányzik belőle a határozott jövőkép és a meggyőződésen alapuló, egészséges magabiztosság.
Az egyház társadalmi reakcióival és megszólalásaival kapcsolatban kifejtette, hogy a kommunizmus évtizedei alatt berögzült reflexeket és a bezárkózás kultúráját nem könnyű egyik napról a másikra levetkőzni. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több súlyos, mértékadó körlevelet is kiadott (például a társadalmi igazságosságról, a családok védelméről vagy a teremtésvédelemről). Ennek ellenére a közvélemény és a sajtó gyakran nem ezekre a mély teológiai és társadalmi megnyilvánulásokra figyel, hanem napi politikai vagy szenzációhajhász válaszokat vár el az egyháztól.
Az atya rámutatott arra is, hogy az egyháznak bátornak kell lennie felvállalni a saját sajátos hangját, még akkor is, ha az elüt a világ elvárásaitól.
A beszélgetés egyik leghangsúlyosabb témája a politikai és a hitbeli kereszténység viszonya volt. Gájer László határozottan szót emelt az egyház autonómiája és belső evangéliumi tisztasága mellett, miközben reálisan értékelte a politikai dimenziót is.
„A politikai kereszténységen túl – bocsánat –, de lesz-e evangéliumi kereszténység? Mert én nem vagyok a politikai kereszténység ellen, de ha nincs mögötte egy mélyen evangéliumi kereszténység és katolicizmus, akkor annak nem lesz miből táplálkoznia.”
Kifejtette, hogy a társadalmi és politikai jelenlétnek önmagában van létjogosultsága, de ha a külső keretek mögül hiányzik a személyes hit, a mély imádságos élet és Krisztus követése, akkor a kereszténység kiürül és csupán egy puszta ideológiává vagy politikai eszközzé válik.
Az egyház feladata nem az, hogy beálljon az egyes politikai törésvonalak mögé vagy igazodjon a pillanatnyi közhangulathoz. Ehelyett az egyháznak el kell köteleződnie a saját önazonos küldetése mellett, és független igazodási pontként kell szolgálnia a társadalomban.
A fiatal nemzedék megközelítése és hitélete kapcsán Gájer László atya határozottan visszautasította azt a gyakori és felületes sztereotípiát, amely szerint a mai fiatalok elutasítóak vagy érzéketlenek lennének a spirituális igazságok iránt. Tapasztalatai szerint a fiatalokban mély vágy él a hitelesség, a bölcsesség és a valódi, tiszta tapasztalatok iránt, ám ezt nem a merev formákban, hanem a személyes kapcsolatokban keresik.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánjaként és oktatójaként szerzett tapasztalataira építve rámutatott, hogy a teológiai és egyházi képzésben részt vevőknek gyökeresen meg kell változtatniuk a hozzáállásukat a jövőbeli szolgálatukhoz. A mai világban a leendő hitoktatóknak, közösségszervezőknek, teológusoknak, katekétáknak fel kell készülniük arra, hogy már nem egy védett, kényelmes és magától értetődő intézményi környezetbe lépnek ki, hanem valódi, kihívásokkal teli missziós terepre.
„Ha te hitoktató, teológus, katekéta, közösségszervező akarsz lenni, akkor neked minimum azzal a missziós tűzzel kell rendelkezned, amivel Pál apostol rendelkezett. Kimész, és nem egy biztos intézményrendszerbe mész ki, hanem egy missziós területre mész ki. Itt már a kényelmes munka véget ért és munkásokra van szükség. A helyzet nem jó és munkásokra van szükség.”
Arra a kérdésre, hogy mit mondana Jézusról azoknak a fiataloknak, akik keresik Istent de az egyházat elutasítják így felelt:
„Lenyűgöző alak. Se lenyelni se kiköpni nem lehet. Egy nagyon zavarba ejtő alak, aki megfordította a történelmet. Belépett a végtelen a térbe és az időbe és mindenkit kizökkent és zavarba ejt.”
A teljes beszélgetés ITT érhető el, illetve ne felejtsetek el feliratkozni a YouTube csatornánkra!
hirdetés
