Az ENSZ Közgyűlésen a háborúk befejezésére, a nemzetközi jog tiszteletben tartására, a mesterséges intelligencia felelős használatára és a megújított multilateralizmusra szólítotott fel beszédében a Vatikán államtitkára szombaton.
New York-ra vetül minden figyelem, hiszen szeptember 8-ával megnyílt az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése a 81. ülésszakkal. A világ vezetőinek részvételével zajló magas szintű általános vita – High-level Week – szeptember 22-28. között zajlik -, 27-e, vasárnap kivételével.
Az ENSZ New York-i központjában Vatikán Államot és ezzel XIV. Leó pápát képviselve, Pietro Parolin bíboros, Vatikáni államtitkár mondott beszédet, melyben arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy párbeszéd, igazságosság és a nemzetközi jog tiszteletben tartása mentén állítsák helyre a bizalmat, és mindenkit óva intett attól, hogy a nemzetközi kapcsolatokban az erőre támaszkodjanak.
Pietro Parolin szombati felszólalásakor adta át XIV. Leó pápa üdvözletét, és kijelentette, hogy az idei téma, mely a „A bizalom helyreállítása, az átalakulás kezelése: egy ENSZ, amely mindenkiért eredményeket ér el” címet viseli „sürgető erkölcsi és politikai követelményt” jelent.
„Minden nemzetközi intézménynek – jogi keretein túl – tagjai közötti kölcsönös bizalomra van szüksége ahhoz, hogy hatékonyan működjön” – mondta, hangsúlyozva, hogy a bizalom alapja a „kölcsönös tisztelet és párbeszéd”, valamint az emberi méltóság és az igazságosság iránti elkötelezettség.
„A béke nem egy negatív szó”
A bíboros kiemelte XIV. Leó pápa békére, igazságosságra helyezett hangsúlyát mint a diplomácia alapvető elveit. Felidézte a Szentatya felhívását, mely szerint az „erő kultúrájáról” térjünk át a „valódi tárgyalási kultúrára”, amelyben a párbeszéd és a diplomácia válnak a konfliktusok rendezésének szokásos eszközeivé.
„A béke nem egy negatív szó” – mondta Parolin bíboros, emlékeztetve arra, hogy a békéhez igazságra és igazságosságra van szükség, és azt türelmes erőfeszítésekkel kell felépíteni annak érdekében, hogy igazságos kapcsolatok jöjjenek létre a nemzeteken belül és között.
„A béke az igazságosság gyümölcse” – tette hozzá, rámutatva, hogy az egyenlőtlenség, a kirekesztés, az alapvető jogok megsértése és a másik ember testvérként való elismerésének hiánya mind olyan tényezők, amelyek hozzájárulnak a konfliktusok kialakulásához.
A bíboros a leszerelésre irányuló erőfeszítések megújítására is felszólított, arra figyelmeztetve, hogy a honvédelemmel kapcsolatos jogos aggodalmak nem válhatnak egy hatalmas újrafegyverkezési verseny kiindulópontjává.
A felelőség nem átruházható!
Az államtitkár felszólalásának jelentős része a technológiai átalakulással, különösen a mesterséges intelligenciával foglalkozott.
„Egy olyan korban, amely azzal a veszéllyel jár, hogy az embert fogyasztóvá, adattá vagy eszközzé redukálja” – mondta Parolin bíboros –, „XIV. Leó pápa ragaszkodik ahhoz, hogy az ember maradjon minden fejlődés mércéje.”
Kiemelte, hogy a halálos erő, fegyverkezés alkalmazásáért viselt felelősség nem ruházható át gépekre.
„A halálos erő alkalmazásáról szóló döntést nem lehet átláthatatlan vagy automatizált folyamatokra bízni, hanem annak hatékony, tudatos és felelős emberi ellenőrzés alatt kell maradnia” – mondta.
Hozzátette, hogy a Szentszék támogat egy olyan nemzetközi keretrendszert, amely képes korlátozni a technológiai fegyverkezési versenyt, miközben biztosítja az elszámoltathatóságot és a civilek védelmét. A technológiának tiszteletben kell tartania „az emberi személy elsődlegességét”, lehetővé téve, hogy az emberi lelkiismeret és szabadság irányítsa a technológiai fejlődést, és meghatározza annak korlátait.
Legyen béke!
Parolin bíboros több jelenleg is zajló katonai konfliktust is érintett beszédében, az ellenségeskedés azonnali beszüntetésére és a diplomáciához való visszatérésre sarkallva.
Ukrajnával kapcsolatban azt mondta, hogy több mint négy év háború után tovább növekszik a halálos áldozatok száma. „A békét nem lehet tovább halogatni; a fegyvereknek el kell hallgatniuk, a bombázásoknak véget kell vetni” – mondta, és „azonnali, teljes körű és hatékony tűzszünetre” szólított fel.
Az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatban a Szentszék megismételte a Ciszjordániában élő palesztin civilek elleni erőszak befejezésére vonatkozó felhívását. Parolin bíboros aggodalmát fejezte ki a gázai humanitárius válság miatt is, utalva a kiterjedt pusztításra, a tömeges kitelepítésre és a súlyos hiányokra, és arra sürgette a nemzetközi közösséget, hogy dolgozzon egy kétállami megoldás megvalósításán, „egy igazságos és tartós béke megteremtése érdekében”.
A bíboros a Perzsa-öböl térségében, Mianmarban, Szudánban, Dél-Szudánban, Szomáliában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Mozambikban, Venezuelában, Haitin és máshol zajló konfliktusokra és humanitárius válságokra is kitért, ismételten párbeszédre, humanitárius segítségnyújtásra, megbékélésre és az emberi méltóság tiszteletben tartására hegyezve ki mondanivalóját.
Állásfoglalás a migrációval kapcsolatban
A Szentszék felszólalása hangsúlyozta az emberi jogok egyetemességét és a legkiszolgáltatottabbak, köztük a migránsok és menekültek védelmét is.
„A méltóság nem függ a földrajzi elhelyezkedéstől vagy a társadalmi-gazdasági helyzettől” – mondta a bíboros. „Azok, akik elköltöznek, vagy akiket elköltözésre kényszerítenek, mindig megőrzik méltóságukat.”
Kiemelte továbbá a vallásszabadságot, és elítélte a keresztényekkel és más vallási közösségekkel szembeni diszkriminációt, erőszakot és üldözést.
„Bármely közösség szabadságának védelme mindenki szabadságát erősíti” – mondta.
,,Legyen meg az akarat a jogállamiság fenntartására”
Visszatérve a Közgyűlés témájához, Parolin bíboros elismerte, hogy „a multilateralizmus válságban van”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez még inkább szükségessé teszi a megújított nemzetközi együttműködést.
„A multilateralizmus válsága nem csökkenti annak jelentőségét” – mondta. Érvelése szerint arra van szükség, hogy „legyen meg az akarat az igazságosság fenntartására az erőszakhoz való folyamodás helyett; legyen meg az akarat a jogállamiság fenntartására az uralomnak való alávetettség helyett; legyen meg az akarat arra, hogy a pusztítás helyett a békét válasszuk”.
Forrás: Vatican News
Cardinal Parolin at UN: ‘Restore trust’ through dialogue, justice and peace – Vatican News








