A 777 Podcast vendége Gável Márton és Sillye Botond volt, akiknek a Gável testvérek, valmint Sillye Jenő leszármazottaiként már születésük óta jelentős szerepet játszik a mindennapjaiban a keresztény dicsőítő zene. Először tettek tanúságot közösen a hitükről és az abban megélt magasságokról és mélységekről. A beszélgetés során szó esett még az AI által generált dicsőítő zene alkalmazásáról az egyházi zenében, de a barátságról és a hivatásról is!
Családi örökség: dicsérni az Urat – az ebben való személyes út megtalálása
,,Én úgy gondolom, hogy mindenkinek megvan a saját útja, bármilyen családba is születik – osztotta meg az elején Gável Marci megéléseit.
,,Botival pont beszéltük a kérdések előtt, hogy milyen
hálásak vagyunk, hogy olyan családba születhettünk, ahol a hit egy alapvető erény.
Körül voltunk ölelve sok-sok szeretettel és gyerekkorunk óta ebbe a dicsőítő légkörbe nőhettünk bele. Nekem a nagybátyáim azok, akik a keresztény könnyűzenében ott vannak. Rajtuk keresztül, valamint édesanyám oldaláról is jött a karizmatikus dicsőítő vonal. Nem telik el úgy egy családi rendezvény, hogy ne mondanánk el, hogy oda szeretnénk ezt adni Istennek és az Ő jelenlétében akarunk lenni, mert az Ő jelenléte egyszerűen tölt. A saját útkeresésben – főleg fiatalként – nehéz megtalálni a jó célt. Azt mondom, hogy mi még mindig keresők vagyunk,
de elég erősen bennem van, hogy nekem a jó Isten és a mennyország a cél! De az, hogy hogy jutunk oda és mi a következő lépés, az mindig egy vízre lépés Istennel.
Ezért vagyok hálás Botiért is, mert a barátok és a közösségek nagyon segítenek, hogy eltaláljunk Istenhez!”
Marci őszintén mesélt arról is, hogy a Semmelweis Egyetemen, nem katolikus közegben milyen tapasztalatokat szerzett:
,,ott volt először, hogy néztem, ki is vagyok én ebben a nagyvilágban. Ki vagyok én Isten szemében és ki nekem az Isten? Ez egy izgalmas út volt.”
Majd Boti vette át a szót: „Én elsősorban a nagypapától láttam, de igazából az egész Sillye család a keresztény zenélésre épül. Még anno nagyapától tanult Andris és a Gellért is (Gável testvérek – a szerk.) és együtt muzsikáltak. Itt van a szemem előtt a közös albumuk, az Egy hangszer voltam az Isten kezében. Ez akkora ajándék, hogy már tudat alatt, óvodásként is ezt akartam továbbvinni.
Hatalmas példa számomra nagyapa azzal kapcsolatban, hogy a zenélés mekkora ajándék és élmény! Amikor az ember nem azért áll ki, hogy ő kicsoda, hanem mert ez a legjobb dolog a földön, hogy zenélhetünk a jó Istennek, és Őt dicsérhetjük!
Így találkoztunk Marcival is, egy fesztiválon (Dicsőítő Szigeten – a szerk.)” – osztotta meg Boti a saját tapasztalatait a családi örökség kapcsán.
A barátság és a közös dicsőítés kezdete
„Amikor először találkoztunk, azt sem tudtam, hogy ő ki. Szerintem eltelt 3-4 óra, mire bemutatkoztunk, hogy kik vagyunk” – idézte fel Sillye Boti, aki azt is megosztotta, hogy nagynénje, Sillye-Machalik Krisztina segítségével kezdtek el beszélgetni Messengeren. A barátságuk további alakulásáról Gável Marci mesélt: ,,bevallom, az elején Boti lelkesebb volt. Én néztem, hogy kicsoda, mert zenél és nagyon ügyes, de nagyon pörgős. Egyébként nagyon szeretem a Botiban, hogy lelkes, életvidám. Nyár közepén írt rám, vagy még a fesztiválon beszéltük meg, hogy eljön hozzánk és zenélünk egyet közösen, játszani régi Testvérek-dalokat vagy Sillye Jenő-számokat, mert hasonlóak a gyökerek.
Tényleg megéljük, hogy testvérek vagyunk az Úrban.
Mintha ugyanazon mentünk volna keresztül az életünkben. Majd Boti átjött hozzánk és este egyre tolódott az, hogy induljon a vonathoz…” Végül az otthoni zenélést nyilvános dicsőítés is követte: „Fiataloknak a fiatalokért dicsőítő estén volt egy szentmise, majd egy szentségimádás, ahol dicsőítettük az Urat. Itt volt az az érzés, hogy jó lenne valami közöset építeni!” – kezdte Marci, majd Boti idézte fel az ezzel kapcsolatos vágyát: „az első találkozás után, amikor megtudtam, hogy ki is a Marci, akkor már volt, illetve van egy ilyen vágyam, hogy a Testvérek Juniort újraélesszük. Hogy ez megalakul-e vagy sem, az még kérdéses. De bennem ez már akkor megvolt, mert mikor találkoztunk, nem egy vallásos közegben voltam. Nem igazán találtam sehol a helyem és nem volt egy oszlopos barátom, amíg nem találkoztunk.”
A zenei szolgálat ereje
„Ez egy mozgatórugója a családi ritmusnak szerintem – kezdte Gável Marci. – ezért fontos, hogy megmaradjon az élő istenkapcsolat. Ne fásuljunk bele a szolgálatba, mondván, hogy „csak ezt csinálom”. Meg lehet találni mindkettőt, hogy szolgálok és az Úrra figyelek.
De nagyon fontos, hogy nekem mint szolgálattevő meglegyen az az idő, amit Istennel együtt töltök, amiből tudok adni! Mert az tud szolgálni jól, aki az Istenben van, és aki az Istenre tud mutatni. Különben az a szolgálat magamutogatássá válik.”
Boti is megosztotta saját élményeit erről: „a családdal való zenélés a legnagyobb élmény, mert ez számunkra természetes. A kezdetektől így alakult ki. De az, hogy elmélyülünk, az a saját személyes és lelki fejlődésünkkel együtt jön, jött. Sokszor lelkileg nekem a Marci volt támaszom egy-egy szentségimádáson. És ugyanígy a családon belül is van, aki vezeti a szolgálatot. A 3in1-ben (dicsőítő zenekar Sillye Gábor és felesége, Sillye-Machalik Kriszti vezetésével – szerk.) például a nagybátyám, Gábor.”
„A közös zenélés összehozza az embereket! Azt érzem, hogy amikor tudunk közösen szolgálni, utána sokkal oldottabb a családi hangulat, vagy ha másokkal zenélek, akkor velük is szorosabb lesz a kötelék” – fűzte hozzá Marci.
Ha a teljes beszélgetés érdekel, IDE kattintva megnézhetitek.








